David (Hayden Christensen) fulladás közben fedezi fel, hogy különleges képességgel rendelkezik. Ő Vándor, aki képes egyetlen pillanat alatt bárhová eljutni a Földön. Vágyainak semmi sem szab gátat, bármilyen falon vagy biztonsági rendszeren át tud hatolni. Ám egy nap rájön, hogy vadásznak rá, ráadásul természetfeletti adottságával nincs egyedül. Cox (Samuel L. Jackson) és szervezete évszázadok óta kíméletlenül vadásznak a Vándorokra és a családtagjaikra. David mindent elkövet, hogy megmentse apját (Michael Rooker) és a szerelmét, Millie-t (Rachel Bilson). (port.hu)
Újabb véletlen filmválasztás, ám ezúttal a szerencsétlenebb fajtából. Az ötlet, a teleportálás képességével rendelkező hétköznapi főhős, ugyanis szerintem nagyon jó, főleg, mert ez a tulajdonság időnként mindenkinek nagyon jól jönne...
A gond inkább a megvalósítással volt. Mondhatnám azt viccelődve: hiába láttunk viszont két jedi-lovagot is, az erő már nincs velük... Hayden Christensent már Anakinként sem szerettem túlzottan, nem csoda hát, hogy Samuel L. Jackson sem tudott még megbocsátani neki viselt dolgaiért, ezért üldözte ilyen elszántan. Én viszont inkább színészei képességeinek hiánya miatt voltam rá pipa, bár az tény, a cuki "alulról fölfele nézünk csábosan" beállásai miatt a volt gimis osztályfőnökömtől minimum egy dicséretet kiérdemelne, megvalósította ugyanis ezzel azt, amit annak idején a tablófotózáson egyikünknek sem sikerült... A barátnője is elég kis jellegtelen, barátja-harcostársa pedig hiteltelelen figura, akiről nehezen tudom elhinni, hogy érdemben fel tudná venni a harcot a rosszfiúkkal.
A technikai kivitelezésről nem tudok nyilatkozni, mivel engem általában nem ez köt le egy filmben, de azt hiszem elviseltem volna kicsit ütősebb látványelemeket is. Viszont az szerintem mindent elárul, hogy az egész filmből a legemlékezetesebb az a rész lesz számomra (mármint ha lesz egyáltalán ilyen), ami a római Colosseumben játszódik.
Az ígéretes felütés után tehát valahogy elaprózódott a film és már nem nagyon tudott lekötni, inkább csak amolyan "essünk túl rajta" felkiáltással néztem végig.
2,5/5
Kandúr San Ricardo falu árvaházában nevelkedik, itt barátkozik össze Tojás Tóbiással. Arról álmodnak, hogy megszöknek, ám nem sikerül a terv, és emiatt összekülönböznek. Egy napon Kandúr megment a dühöngő bika elől egy fehércselédet. A falu népe hősként ünnepli, ekkor kapja kackiás kalapját és a legendássá vált csizmáját - így lesz belőle Csizmás Kandúr. Újra felbukkan Tojás Tóbiás, aki a varázsbabot akarja megszerezni. Csizmás Kandúr és a csinos macskalány, Cicus segítségét kéri. Dolgukat megnehezíti a két gonosztevő, Jani és Juli felbukkanása. (port.hu)
Ritkán nézek animációs filmeket, a Shrekket meg már az első résznél is untam, így aztán ezt a spin-offot is csak véletlenül csíptem el, a tv kizárólag háttérzaj szolgáltatása céljából volt bekapcsolva. De valahogy mégis felkaptam rá a fejemet, végignéztem és remekül elszórakoztam rajta.
Könnyű ez, ha az embernek nincsenek elvárásai. Elvégre, mi kell egy kis tv előtti kikapcsolódáshoz? Jópofa történet, szerethető főszereplő, barátság, kis cica-csábítgatás, bosszú, latin zene és temperamentum, édi-bédi szomorú cica-szemek, érzelmi húrok megpendítése, igényes animáció, humor, humor, és persze még több humor. Ezek pedig mind együtt vannak és meg is elégszem vele, hiszen kikapcsolódás a cél, nem pedig világmegváltás. Tehát most elégedett vagyok, kellemesen csalódtam, hiszen ha hallgatok az előítéleteimre, már régen rásütöttem volna a gügye bélyeget a filmre...
4/5
A tárgyalótermi légkörben játszódó filmek holtbiztos ismertetőjegye a mesterien adagolt feszültség és a kikezdhetetlen logika. Az alapanyagokból e történetben sincs hiány. Martin sikeres, arrogáns és jóképű ügyvéd, aki bármikor vállalja a harcot, ha annak elég hangos médiavisszhangot lehet teremteni. Elvállalja egy vad utcagyerek képviseletét, akit Chicago egyik legbefolyásosabb emberének meggyilkolásával gyanúsítanak. Nem humanitárius szempontok vezérlik, nem is az igazság keresése: ő saját verzióját szeretné előadni az igazságról. Volt főnökén is bosszút szeretne állni, ráadásul a vád képviselője sem közömbös számára érzelmileg: Janet és Martin korábban szenvedélyes szeretők voltak. A sokfelé aprózott feszült figyelem megtéveszti Martin érzékeit: nem veszi észre a számára készített csapdát. (port.hu)
"Átverős"-ügyvédes-nyomozós film, kicsi izgalommal, kicsi flörttel, nagyon sármos Richard Gere-rel és nagyon fiatal Edward Nortonnal. Sem több, sem kevesebb ennél, de igazán érdekessé a színészi játékok teszik, nem pedig a történet. Bár ez utóbbi lehet, hogy az én hibám: túl sok krimit láttam talán már életemben? (Nem.) De sebaj, legalább megtudtuk, hogy Richard Gere-nek minden jól áll - sokszor hangzott el ugyanis tőlem ez a mondat filmnézés közben. Talán ha nem egy fiúnak kellett volna ezeket végighallgatnia, nagyobb megértésre találok.
3/5
A legprofibb rendőr játszmája a legprofibb bankrabló ellen. Neil McCauley (Robert De Niro) a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino), a rendőrség legjobb koponyája, aki már szinte mániákusan üldözi McCauleyt, bármi áron el akarja kapni. Hanna a leggyengébb láncszemet, Christ (Val Kilmer) figyelteti, akit a barátnője megzsarolásával próbál elkapni. A rablást végül sikeresen végrehajtják, a menekülési tervbe azonban hiba csúszik. (port.hu)
Három dolog jutott eszembe a film közben:
1, Amikor még nagyon-nagyon kicsi kislány voltam és először láttam akciófilmeket, jól elhatároztam magamban, hogy ha nagy leszek, én bizony mindig golyóálló-mellényben fogok közlekedni, mert hát sosem lehet tudni, ezekben az ámérikai filmekben is mindig össze-vissza lövöldöznek az utcán szegény járókelők között... de én majd jól kifogok ám rajtuk! :)
2, Egy kapcsolatban nem kell "megfelelni". Úgy értem, küzdeni a megfelelésért. Ugyanazokat a dolgokat szeretni, csinálni, értékelni. Furcsa ezt felismernem, mert valahogy nagyon mélyen belém ivódott ez a megfelelni vágyás. De tessék, itt vigyorog szembe minderre egy nagy fityisz válaszul. Mi kell a szerelemhez? Dunsztom sincs. Az olyan megfoghatatlan valami. És tök mindegy, hogy a másik szabadidejében bélyeget gyűjt vagy bankot rabol, romantikus drámákat néz-e vagy akciófilmet. Nyilván, a közös érdeklődés, hobbi, életmód, stb. megkönnyítheti a mindennapi közös létet, de... de baromira nem ez a lényeg szeretet-fronton.
3, SPOILER Milyen furcsa, hogy a modernebb bankrablós filmekben (lásd: Ocean-filmek), ahol ugyanígy a jófej, érzékeny, érzelmes, kissé sérült, magányos, de végtelenül szimpatikus rosszfiúknak szurkolunk - a rosszfiúk nyerhetnek is. De 20 évvel ezelőtt ez még nem így volt. Nem hogy nem sétálhatnak el a naplementében boldogan, de még élve sem maradhatnak a film végén... Olyan ez, mint valami "isteni közbeavatkozás", hogy a jó elnyerje jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését... még akkor is, ha a nézőben kétségek támadnak, vajon tényleg olyan rossz volt-? SPOILER VÉGE
A film után pedig azt tudom elmesélni, hogy egy indokolatlanul hosszú akciófilmet láttam, aminek sajnos valaki már korábban elárulta a végét, így nem volt túl nagy meglepetés a befejezése. De Robert De Niro és Al Pacino miatt mindenképp megérte végignézni, no meg az ember lánya meg tudja ám találni a romantikusabb, elgondolkodtatóbb vonulatot is a történetben, mert hát ne is tagadjuk, ez azért egy elég fiús film... A kisebb szerepekben feltűnő színészeknek is nagyon örültem, no meg befejezés ide vagy oda, bőven volt min izgulnom menet közben is. De valahogy hiányzott nekem az a nagy, átütő élmény, amire számítottam, meg amire érezhetően tervezve volt a film - hiszen, mint a bejegyzés elején írtam, még gondolkozni is volt időm közben...
3,5/5
