Vágy és vezeklés

Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét. (port.hu)

Már a film elején gyanakodni kezdtem, hogy itt engem át akarnak verni... és jé, végül bebizonyosodott, hogy igazam volt. Pedig majdnem sikerült megnyerniük maguknak, mert volt egy pont, ahol felidéződött bennem a Hideghegy monumentális love storyja... de sajnos csak egy pillanatra. 

Nem vitatom, a történet kezdetén a már alig-alig elfojtható feszültség, a várakozás, Briony szárnyaló fantáziájának fel-felvillanó, majd újrajátszódó képei, no meg az írógépkopogás nyugtalanító hangja rögtön megteremtett egy érdekes (de még nem izgalmas) hangulatot. Viszont talán túlzásba vitték, ezért néztem végig hitetlenkedve a filmet. Mert ha egy ahhoz hasonló csattanót terveznek a végére, mint itt, akkor egy percig sem szabad ám hagyni, hogy a néző agyában már a film elején felmerülhessen ez a befejezés... Így aztán, mikor meglepődnöm-meghatódnom kellett volna, én csak bosszúságot éreztem.

A történetre épp ezért kár is szót fecsérelni, pláne, mert a magyar cím tökéletesen összefoglalja, miről is szól. A színészeket viszont még kritizálnám egy kicsit, mert egyikükkel sem voltam megelégedve. James McAvoy túl tökéletes karaktert formált meg, de ezzel még talán ki is tudnék békülni, ha azt veszem figyelembe, hogy egy rajongó gyermeki szempár tolmácsolásában ismerhettük meg. Keira Knightley-ról egész egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy épp egy szerelmes, vagy legalább érző nőt alakít és Benedict Cumberbatch szokásos merev, viaszbabaszerű "játékáról" sem igazán tudok pozitívan nyilatkozni. A mélypont viszont Romola Garai volt... a gyermek Briony után, akit Saoirse Ronan formált meg, ő olyan elviselhetetlen szintre fokozta az esetlenséget, hogy azt már idegesítő volt nézni. Ellentmondás volt aközött, hogy felnőve már megértette egykori meggondolatlan cselekvése következményeit, és aközött, hogy továbbra is egy anaemiás marionettbábúként, totális közönyt és értetlenséget sugározva mászkált a világban. Szerencse, hogy az idős Briony Vanessa Redgrave által tolmácsolt vallomása egy egészen picit ellensúlyozni tudta ezt a jellegtelenséget.

Egyedül a teremtett világ hol lappangó, hol feltörő, de folyamatosan jelen levő feszültségét, no meg a szépen fotózott képeket tudom értékelni a filmben...

2/5