Pop, csajok satöbbi

Pörög az élet, mint a lemezjátszó. Rob Gordon szimpatikus pasi, két lábon járó rockenciklopédia. Lemezboltja igazi kincsesbánya a hasonszőrű zenefanatikusoknak, ám az üzlet mégsem megy elég jól. Két furcsa alkalmazottja csak azért tart ki mellette, mert ők is a bakelitek megszállottjai. Az élet meredek helyzeteire is rögtön össze tudnak állítani egy alkalomhoz illő slágerlistát. Így tengetik napjaikat a felnőttség határán egyensúlyozva. Rob hirtelen elveszíti biztonságérzetét, mikor barátnője, Laura elhagyja. Reménytelen önvizsgálatba kezd a szerelem és a boldogság kérdéseiről. Az alkalmi slágerlisták pedig egyre csöpögősebbek. Nick Hornby nagysikerű regényének méltó filmváltozata. (port.hu)

Ma fejeztem be az azonos című könyvet és mivel nagyon tetszett, szerettem volna még egy kicsit élvezni a hangulatát, így rögtön elő is vettem a belőle készült filmfeldolgozást.

Nem mondhatom teljes bizonyossággal azt, hogy nem volt jó ötlet. A hangulatot sikerült megidézni és a zenék végre felhangzottak, nem pedig csak olvastam róluk. Azonban nyilván zavaró volt, hogy sok részlet nem egyezett a könyvhöz képest; vegyük például rögtön a helyszínt: London helyett Chicagoba helyezték a történetet. Az Öt Legfájóbb Szakítás listája is rögtön négyre redukálódott már a film elején, így bennem óhatatlanul is maradt egy elvarratlan, be nem mutatott (igaz, nem is túl jelentős) szál.

Ezeket az apróságokat leszámítva viszont jó volt végre "szembetalálkozni" az eddig csak a könyv lapjairól megismert Robbal. Nem mondom, hogy ő az ideális férfi, vagy hogy nem művel igazán nagy baromságokat, de mégis jó volt vizualizálni csetléseit, botlásait. John Cusack igazán mindent megtesz, hogy hű maradjon a figura eredeti vonásaihoz. Jack Black a tőle megszokott karaktert alakítja - én legalábbis még nem találkoztam vele olyan szerepében, ahol csak egy kicsit is normálisnak tűnt volna és a hangerejét is az elviselhető tartományon belül tartja. Todd Louiso félénk figurája is tökéletesen követi a könyvbéli fiú vonásait. Iben Hjejle dán színésznő nekem kissé "vérszegény" Laurának tűnt, Tim Robbins viszont az általa megformált eleve utált karaktert még ellenszenvesebbé tudta tenni. A kisebb szerepekben pedig feltűntek olyan színésznők is pár jelenet elejéig, mint Catherine Zeta-Jones és John Cusack testvérkéje, Joan Cusack.

Nem volt tehát gond ezzel a filmmel, bár a könyv szintjét még sem sikerült elérnie. Ugyanakkor, ha olvasás előtt láttam volna a filmet, akkor sem hiszem, hogy nagyobb hatású tudott volna lenni, hiszen kellettek a háttér-infók ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen, legalábbis számomra. Mindenesetre a könyvet a legjobb szakítás utáni olvasmánynak bélyegeztem, a filmről viszont eszembe sem jutott hasonló kijelentést tenni. Ez pedig azt hiszem mindent elmond.

4/5