Johnny Depp helyes, Johnny Depp tehetséges, Johnny Deppet szeretjük. Johnny Depp ismét új bőrbe bújt és Johnny Depp ismét nagyszerű. Szeretem, hogy hiteles tud maradni, hogy akár lázadó kiskölyök, akár megtört, megöregedett, pocakos rab, hű marad önmagához. Van benne valami higgadtság, amitől nemcsak azt hiszem el, amit épp alakít, hanem még kedvelni is tudom a karakterét. Az apját alakító Ray Liotta is nagyszerű volt. Nem is tudom, hogy a George és apja, vagy a George és lánya közti kapcsolat az emlékezetesebb és megindítóbb, de tulajdonképpen nem is kell ebben a kérdésben döntenem, hiszen ugyanaz a szeretet hatja át mindkettőt, George ugyanazt adja (próbálja adni) lányának, amit apjától ő kapott. George anyját viszont az első pillanattól fogva gyűlöltem. Már azon is nehezen tettem túl magam, amikor elhagyja a térden állva síró és könyörgő gyermekét, de később sem viselkedett anyaként. Felszínes, ellentmondásos karakter. A színésznő pedig egyszerűen nem öregedett a szerepével, ami mindig bosszant a filmekben: néha a szülő fiatalabbnak látszik gyermekénél. George szerelmei sem túlzottan emlékezetesek számomra. Franka Potente, vagyis Barbara volt talán az egyetlen nő, akitől a főszereplő őszinte szeretetet kapott, ugyanakkor karaktere kicsit ellentmondásos, hiszen tulajdonképpen ő vezette be a drogüzletbe is. Mirtha, vagyis Penélope Cruz viszont irritálóan utálatos. Még női szemmel nézve is be kell ismernem, hogy gyönyörű nő és van benne valami igéző játékosság, pimaszság is. Viszont az az örökös ordítozó agymenés és hiszti, amit a filmjeiben művel, nekem rendszeresen az idegeimre megy. Mintha karakterei valami csodalények lennének, akik megigézik és egy szempillantás alatt el is csábítják a férfi szereplőket... Szerintem ez unalmas. És tiltakozom, minden nő nevében. Kéretik elfelejteni az ilyen húzásokat, mert különben az ember lánya óhatatlanul is nekikeseredik, hogy neki a való életben nincs ilyen másodpercek alatt ható, ámde végzetes bűvereje...
A színészek tehát jók, a történet izgalmas, érdekes és több évtizedet felölelve eddig ismeretlen világokba is betekintést nyújt, a film igazi erőssége azonban a mondanivaló. Az a pár jelenet a végéről, na az az, ami meg fog maradni belőle. Ugyanis az élet ilyen, tök mindegy, hogy drogbáró vagy vagy kisiskolás. Mindig kínál egy könnyebb, kényelmesebb utat, ami vonzó, menő, gondtalan. Azt hiszed, tudod uralni, hogy csak egy kicsit lazítasz, hiszen megérdemled... aztán a következő pillanatban arra eszmélsz, hogy épp csak a lényeg az, amit elvesztettél. Sokkoló felismerés. A film nagy erőssége pedig az, hogy bár a Johnny Depp megformálta karakter is elbukott és vesztett, a benne rejlő erő és az alakításnak az a bizonyos higgadtsága, amiről feljebb írtam mégis valahogy arra emlékeztet, hogy kellő szilárdsággal és elszántsággal megőrizhetjük értékeinket és az irányt azon a bizonyos rögösebb úton is...
4,5/5
