Doktor Parnassus és a képzelet birodalma

A színházi társulatával utazó Dr. Parnassus páratlan lehetőséget kínál napjaink közönségének. Varázstükrén keresztül a földi realitásból a határtalan képzelet fantasztikus világába léphetnek át; választhatnak fény és öröm, vagy sötétség és bánat között. E mágia mögött azonban sötét titok lappang. Parnassus évszázadokkal ezelőtt fogadást kötött az ördöggel, és elnyerte a halhatatlanságot. Később, amikor találkozott élete szerelmével, egy újabb egyezséggel fiatalságra cserélte halhatatlanságát. Csakhogy az ördög ezért az ifjú Valentinát, a mágus lányát kérte, akiért eljön, amint betölti tizenhatodik születésnapját. A határidő közeleg, ezért hogy mentse szeme fényét, Parnassus köt egy utolsó fogadást: az nyer, aki elcsábítja az első öt lelket. A Doktor a társulat vad, komikus és lenyűgöző figurái közül annak ígéri lánya kezét, aki segít neki nyerni. Kalandos, és minden képzeletet felülmúlóan szürreális utazás veszi kezdetét időn és téren át. (port.hu)

Árulja el nekem valaki, hogy mégis miről szólt ez a film? Azon kívül persze, amit a leírnak három mondatban az ismertetőben, amit ezúttal még csak nem is volt felesleges elolvasni, hiszen úgysincs kellően kifejtve a történet a filmben... Amit helyette kapunk, nem más, csak látványosság, egy kusza álom, egy hatalmas kavarodás, függetlenül attól, hogy épp a valóság, vagy a képzelet birodalmában járunk-e. No meg persze egy szép tisztelgés Heath Ledger utolsó szerepének... Szinte hihetetlen, hogy már ennyi éve meghalt! Az viszont nagyon szép megoldás, hogy Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrell beugrottak helyette...

Ritkán mondok ilyet, de kérem vissza ezt a két órát az életemből!

2/5

Fertőzés

Egy asszony rosszul lesz, miután hazatért hongkongi útjáról. Két nappal később halott, és az orvosok nem tudják mi okozta a halálát. Hamarosan más embereken is jelentkeznek a tünetek: köhögés, láz, bénulás, agyvérzés és halál. A világ minden részén szaporodnak a megbetegedések, végül kitör a globális járvány. Miközben az amerikai kutatóintézet orvosai megpróbálják megfejteni a vírus kódját, Dr. Leonora Orantes, az Egészségügyi Világszervezet munkatársa a járvány forrását keresi. Az egyes országokat közben a széthullás veszélye fenyegeti. (port.hu)

Amikor először hallottam erről a filmről, nagyon belelkesedtem: ennyi jó színész egy helyen, egy olyan témájú filmben, ami mindig is nagyon érdekelt! Egyik kedvencem, a Vírus utódját reméltem felfedezni benne.

Sajnos azonban csalódnom kellett, a Vírussal ezt a filmet egy lapon sem lehet említeni. Ez leginkább egy ál-dokumentumfilmre hasonlít; unalmas, komorsága visszafogja, nem tud hatni, nem tud felkavarni. Hiába a sok sztár, akik külön-külön bizonyítottak már, tehetségesek és emlékezetes alakítások vannak a hátuk mögött, ezúttal viszont körülbelül a tévéhíradó szereplőinek szintjén mozognak. Ami a legnagyobb döbbenetem volt, az az, hogy még az elmúlt években egyik kedvencemmé vált, csodálatos Kate Winslet sem tudott sokat beletenni, annyira visszafogja a szerepe. Gwyneth Paltrow-t viszont még mindig nem sikerült megszeretnem, úgyhogy vicceskedve mondhatnám, hogy hehe, ő legalább kárpótol, hiszen nem kell sokáig néznem játékát, ő az első halálos áldozatok egyike. A színészek közül egyedül Matt Damonnak van esélye, hogy gyásza kapcsán valódi érzelmeket is bemutasson, azonban ilyen dokumentum-környezetben ennek sincs sok értelme, egyszerűen nem tud működni ilyesmi két híradórészlet között.

Ez a film tehát csalódás számomra. Annyira meg akartak rémíteni és valósághűen akarták bemutatni egy lehetséges világjárvány kitörését, hogy a végén "csak" a lényeg veszett el benne. Bár talán a Jude Law-féle szálon érdemes elgondolkozni, az valóban sokat elárul a mai emberről: egyrészt a mai világ pénzhajhászairól, akik az egészség ígéretével rengeteg embert rá tudnak szedni saját meggazdagodásuk reményében, másrészt pedig a beteg, reményvesztett áldozatokról, akik az utolsó szalmaszálba is kapaszkodnak, ha segítséget remélhetnek tőle.

3/5

Kaland

Dr. Kádár Péter professzor minden tekintetben sikeres. Karrierje szárnyal, fiatal felesége, Anna pedig irigylésre méltóan gyönyörű. Tökéletes élete épp azon a napon hullik darabjaira, amikor kinevezik a legnevesebb klinika vezetőjévé. A professzor nem is sejti, hogy amíg őt ünneplik, addig hűségesnek hitt kollégája, fogadott fia Zoltán doktor, szökésre készül Annával. Az ígéretes kaland azonban váratlan fordulatot vesz. A professzor súlyos alkut köt Zoltánnal, amely mind a három ember életét végérvényesen megváltoztatja. (port.hu)

Idén nyáron olvastam Márai drámáját, amiből a film is készült. Furcsa, mert a könyv olvasása közben végig azon gondolkoztam, milyen jó lenne mindezt színpadon/filmen is látni, ám a film közben komolyan kényszerítenem kellett magam, hogy ne kapcsoljam ki...

Nem is tudom, miért nem tudott működni, hiszen jó színészek tolmácsolásában és igényes, szép környezetben láthattuk ugyanazt a történetet, ami engem olvasás közben annyira megfogott. Könnyen lehet, hogy Márai stílusa csak írásban, saját tempónkban haladva és elmerengve tud hatni. De az is lehet, hogy a film akart túl sok lenni, ezért éreztem minden szereplőjét és minden jelenetét erőltetettnek. Valahogy másra került a hangsúly, nem arra, amit én a könyvben fontosnak és érdekesnek éreztem. Azok a rezdülések, azok a sorok között lappangó hatalmas igazságok hiányoztak, amik egyedivé és többé tennék ezt a történetet annál a két mondatban összefoglalható hétköznapi elhagyásnál és különválásnál, amire sajnálatos módon a film redukálta Márai különleges alkotását...

2/5

Gru 2

Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grun, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik. (port.hu)

A Gru kellemes meglepetés volt számomra, így aztán lelkesen vártam a folytatását is. Lehet, hogy pont emiatt az elvárás miatt volt számomra szomorú csalódás...

Úgy érzem, több lehetőség lett volna ebben a történetben, csak épp nem sikerült élni velük. Mintha a készítők is megelégedtek volna annyival, hogy a már ismeret alapszituációt húzzák-nyúzzák még, tovább mutatnak szuper aranyos gyerekeket és tovább táncoltatják nézők idegein a mignonokat. Biztos egyedül vagyok a véleményemmel, de engem a mignonok már untatnak. Persze, bájosan esetlenek, viccesek és butácskák, de ennyi, ezt már az előző filmben is tudomásul vettük, ezért most már egyszerűen csak idegesítőek!

Ez a rajzfilm tehát most nagy csalódás volt, de könnyen lehet, hogy csak az előzetes elvárásaim miatt. Meg kellene már szoknom, hogy a folytatások ritkán jók, egyedül csak abban van nagy erejük, hogy az ember örül a korábban megismert szereplők viszontlátásának és kíváncsi további történetükre. No de ezzel a történettel újat mutatni - az lenne az igazi teljesítmény!

2,5/5

A Föld után

Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes - de a tét hatalmas. (port.hu)

Nem kedvelem különösebben az ehhez hasonló filmeket, bár néha jól esik egy-egy akciódúsabb alkotás. Ma este két filmből választhattam, és bár mind a kettő "fiús" volt, belepillantva ez tűnt szimpatikusabbnak, mert az éppen elcsípett jelenetével egyik kedvencemre, a Dűnére emlékeztetett. Persze óhatatlanul is ott motoszkált bennem a kétség: vajon Will Smith-nek és fiának ezúttal sikerül-e túltenniük a korábbi közös filmjükön, ami bennem eléggé felemás érzéseket hagyott?

A válasz szintén felemás lesz: igen is, meg nem is. Végre felülíródott az agyamban az apja önzősége miatt szenvedő és nyomorgó kisgyerek képe egy felnőttebb szenvedő fiú képével, ezt pedig egyértelműen sikerként könyvelem el. Azonban túl sok volt számomra az értelmetlen kapkodás, menekülés, no meg logikai bukfenc a filmben. Voltak szép látványvilágú jelenetek, izgalmas részek, no meg egy hatalmas adag ösztönzés és bátorítás, amit akár üzenetnek is betudhatunk, de összességében mégsem vett le a lábamról. Will Smith sajnos most sem tudott hiteles apafiguraként szerepelni, ami így duplán ciki, hiszen gyakorlatilag játszania sem kellett volna, mivel saját fiával szerepelt együtt. Jaden Smith pedig tényleg olyan volt, mint egy még kiképzésre szoruló éretlen kamasz, aki épp sikerrel vesz egy hatalmas erőpróbát és ezen ő van legjobban meglepődve. Talán néhány év múlva ismét megnézem majd egy filmjét és őszinte kíváncsisággal fogom várni, hová sikerült fejlődnie.

3/5

Gru

Nem illik az idilli kertvárosi képbe a fekete ház a kiszáradt kertjével. Hátha még a környéken lakók sejtenék, hogy titkos búvóhely lapul alatta. Itt él és dolgozik a velejéig gonosz Gru, aki a zsugor- és fagyasztósugara, valamint a különféle légi és szárazföldi harceszközei révén mindenkit elsöpör az útjából, aki keresztezi terveit. Gru legújabb terve az, hogy ellopja a Holdat. Úgy tűnik nincs senki, aki képes lenne megakadályozni ebben. Senki, hacsak a három árva kislány nem. Margo, Edith és Agnes talán még Gru szívét is meglágyítja. (port.hu)

Az unokatesóm áradozott erről a rajzfilmről, és hogy őszinte legyek, elég szkeptikusan hallgattam. Aztán amikor kölcsön is adta, halogattam a megnézését, pedig kár volt.

Ahhoz a gyermeteg meséhez képest, amire számítottam, friss és eredeti tudott lenni. Végre most a rosszfiú volt a jófiú, végre igazi gonosztettek elkövetéséhez szurkolhattunk! Aztán persze csökkent a lendület, nőtt a történet kiszámíthatósága és egyre több "szokásos" érzelmi húrt kezdett pengetni... Persze a megszokottság nem von le ezek értékéből, csak eredetiségéből.

Mindenesetre kedves és szívmelengető volt a befejezés, Grut megszerettük, a mignonokon jókat nevettünk, a három kislányt pedig szívünkbe zártuk.

4/5

Csak szexre kellesz

Emma és Adam még a cserkésztáborban találkozott egymással, amikor a két tininek még forgalma sem volt arról, mi fán terem az igazi szex. Végül jó barátok lettek, akik évekkel később mégis kockára tesznek mindent, amikor ágyba bújnak egymással. Az érzelmi konfliktusok, a szerelem és a féltékenység és más párkapcsolati problémák elkerülése érdekében elhatározzák, hogy csak szex és más semmi nem lehet köztük. Úgy tűnik, az ötlet remekül beválik, ám egy idő után rá kell döbbenniük, hogy érzelmek nélkül a szex olyan, mint az étel fűszer nélkül. (port.hu)

Amit a Barátság extrákkal tudott nyújtani, az sajnos ennek a filmnek kicsit sem sikerült. A történet nem működött úgy, ahogy kellett volna; lapos volt és unalmas. Natalie Portman pedig benne volt ugyan, de mintha ő is csak olyan hitetlenkedve nézte volna az eseményeket, mint ahogy én is tettem a képernyő előtt ülve... Mindenesetre ő még mindig jobban járt, mint Kevin Kline, akinek a szerepe annyira méltatlan, gagyi és gügye, hogy már önmagában emiatt is megéri villámgyorsan elfelejteni ezt a filmet...

Talán nem kéne már tovább erőltetni ezt a "fucking buddy"-témát, nincs szükség több kaptafa alapján készült filmre, nekem legalábbis biztosan nincsen.

1/5

Csodás álmok jönnek

Dr. Chris Nielsen és felesége, Annie házassága fájdalmasan megtört két gyermekük halála után. Az asszony nem tudja magát túltenni a történteken, noha Chris mindent megtesz közös életük érdekében. Négy évvel később egy balesetben Chris is meghal. A Paradicsomba kerül, amely fantasztikusabb hely, mint valaha is gondolta volna. Albert védőangyal segítségével Chris rátalál gyermekeire és kedvenc kutyájára. Az örökkévalóságban megvárná feleségét, de megtudja, hogy balesete után Annie öngyilkosságot követett el. Chris a védőangyal segítségét kéri felesége lelkének felkutatásához a reménytelen alvilágban. (port.hu)

Gyerekkorom egyik meghatározó filmélményét elevenítettem most fel ezzel a régóta tervezett újranézéssel.

Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden együtt van ebben a filmben! A színészóriás Robin Williams nagyszerű alakítása mellett itt a látványvilág is annyira páratlan és megkapó, hogy az ember szinte még a festékszagot is érzi, ahogy Chris átgyalogol felesége festményén, az alvilágban pedig szinte libabőrösök leszünk a hidegtől és a sivárságról, ezért gyorsan szorosabbra is húzzuk magunkon a pulóvert. A történet igazán szívhez szóló és olyan értékeket tolmácsol, amik manapság már eltűnőben vannak. Mégsem lesz mindez szentimentális, szirupos és émelyítően édes; a film végig ügyesen egyensúlyoz a kiábrándító, fájdalmas, sötét valóság reményvesztettsége és a fantázia, a remény és szeretet által színesre festett jövő lehetősége között.

Vajon tényleg létezik olyan szerelem, ami nemcsak a síron túl is tart, de még a mennyország és a pokol közti távolságot is képes áthidalni és a legsötétebb kétségbeesést is legyőzi?
Azt hiszem azért kellenek az ehhez hasonló jó filmek, hogy elhiggyük: erre a kérdésre akár igen is lehet a válasz.

5/5

Szinglik éjszakája

Négy barátnő, Juli (Hámori Gabriella), Edit (Nagy Ilona), Zsófi (Gallusz Niki) és Adrienn (Szávai Viktória) gyerekkorában megfogadja: soha nem mennek férjhez. A négy csinos, okos, művelt, a húszas évei végén járó lány tartja is magát a kijelentéshez, ám Juli egyszer csak megszegi a valamikori esküt, mondván megtalálta az Igazit egy angol arisztokrata személyében. A három barátnőt kész helyzet elé állítja és bejelenti: házasodni készül, méghozzá ma este. A lányok, akiket villámcsapásként ér a hír, máris egy esküvői ruhaszalonban találják magukat, talpig selyembe öltöztetve. (port.hu)

A tv-ben néztem meg azt a filmet, ebéd közben, de már az első reklámblokk alatt nagy problémám adódott: elfogyott az étel és nem volt semmi, ami a készülék előtt tartson. Sőt, szinte úgy éreztem, ha fizetnének érte, akkor sem nézném tovább. Végül azonban győzött a mazochizmusom és a kíváncsiság: vajon hová lehet még fokozni ezt a színvonaltalan gügyeséget? Csak remélni merem, hogy nem szenvedtem maradandó károsodásokat...

Mentségemül szolgáljon, hogy kíváncsiságomat más is táplálta: a film összes forgatási helyszínét jól ismerem, így legalább azzal el tudtam szórakoztatni magam, hogy a jeleneteket próbáltam a térképen elhelyezni. Az autós/motoros üldözéses résznél ez például kimondottan nagy kihívás volt, hiszen össze-vissza ugráltak a különböző városrészek között...

Nehéz egyetlen dolgot választani a film legnagyobb gyengeségéül, hiszen sok sebből vérzik. Kezdjük azzal, hogy az alapsztori is hiteltelen és valószerűtlen, a négy barátnő idegesítő visongása szinte elviselhetetlen, a párbeszédek természetellenesek és mesterkéltek, a félreértések, amikből a magyar vígjátékok szinte kötelező jelleggel építkeznek, egyenesen idegtépőek, a brit szereplőket megformáló magyar színészek akcentusa fülsértőbb, mint a szerepük szerint angolul alig beszélő magyaroké, sőt, még a kép minősége is túl műtermi...

Szeretnék legalább egy pozitívumot mondani, de sajnos nem tudok. Esetleg annyi jut eszembe, hogy Korda Györgynek szerencsére csak egy kis szerep jutott... De nem is értem, miért próbálom mentegetni a menthetetlent, hiszen erről a filmről még a főszereplője is azt nyilatkozta: vannak szerepek, amiket csak azért vállalsz, hogy legyen miből élned...

1/5

Ébredések

A visszahúzódó, inkább kutatóorvosnak, mint gyakorló pszichiáternek való Dr. Malcolm Sayer a Baibridge-i Kórház ideggyógyászatára kerül. Az osztályon szinte teljesen öntudatlan, gyermekkoruk óta tetszhalott állapotban lévő betegeket kezelnek. Bár nem tudnak beszélni és érzelmeiket, gondolataikat más módon adják környezetük tudtára, Sayer meg van győződve róla, hogy ezek az emberek "odabenn mégis élnek". A lelkes orvos egy olyan új gyógyszert fedez fel, amellyel a betegeket vissza lehet hozni őket az életbe. Csodálatos ébredésnek lehetünk tanúi. (port.hu)

Többször láttam már ezt a filmet, de száraz szemmel még sosem tudtam végignézni. Igaz történet alapján készült és ezúttal nekem még az sem számít, hogy az eredeti eseményeket mennyire változtatták meg és mennyire színezték ki, mert ha csak egy töredéke is igaz, már megérdemel minden érzést és elismerést, amit a nézőből kivált.

Két színészóriást láthatunk: a félénk tudós-orvos szerepében nagy kedvencemet, Robin Williamst, a betegében pedig Robert De Nirót, aki ezzel a felkavaró alakításával szinte Dustin Hoffman Esőemberének nyomába is léphetne.

Nehéz többet írni erről a filmről, hiszen minden annyira a helyén van, érzékeny egyensúlyt teremtve: egészség és betegség, tragikum és finom humor, felelősség és vidámság, harc és elfogadás.

Hiányoznak manapság az ilyen filmek. Nem kell nagy költségvetés, döbbenetes technika, lélegzetelállító látványvilág és 3D, csak egy jó történet, jó színészek, megfelelő kidolgozottság és egy olyan üzenet, ami mély nyomot tud hagyni a nézőben.

5/5

Barátság extrákkal

Jamie munkaügyis fejvadász New Yorkban, Dylan nagymenő szerkesztő Los Angelesben. Mindketten fiatalok, sikeresek, de szerencsétlenek a szerelemben, miközben családi gondokkal küszködnek. Egy jó munka ígéretével Jamie a Nagy Almába csábítja Dylant, sőt, a munkáltató mellett maga is rákattan a srácra. Az érzés kölcsönös, ám mindketten félnek egy esetleges újabb csalódástól. A helyzet tisztázása érdekében megállapodnak, hogy a kapcsolatuk szerelemtől és más kötöttségektől mentes, pusztán szexuális célzatú lesz. Ám más dolog ígérni valamit, és más betartani. (port.hu)

Tipikusan olyan film ez, amit fél másodperc alatt beskatulyázunk a gügye amerikai tucatvígjátékok közé, de aztán mégis megnézzük, elvárások nélkül - hogy aztán kellemes meglepetést okozzunk magunknak, mikor a vége kiírás megjelenése után ráeszmélünk, milyen jól is szórakoztunk.

Ez a vígjáték ugyanis laza, pörgős, humoros, nyálviharoktól mentesen érzelmes, friss, könnyed, bőségesen alkalmazza az öniróniát és hihetetlenül jó kikapcsolódást nyújt. Még Justin Timberlake sem tudott zavarni, pedig erősen kételkedtem az ő színészi tehetségében, Mila Kunisért pedig a bunyóba is beszállnék, ha még egyszer valaki ijesztőnek nevezi csodaszép, hatalmas szemeit. A főszereplők alakítása és a megjelenített karakterek tehát totál szerethetőek, de a mellékszerepekben is hatalmas meglepetésekre bukkanhatunk: ott van a Dharma és Greg Dharmája (Jenna Elfman), az Így jártam anyátokkal Marshallja (Jason Segel), a szülők szerepében pedig a "klasszikus" szülő-szerepekben már sokat bizonyított Patricia Clarkson és Richard Jenkins. 

Minden együtt van tehát egy kellemes esti mozizáshoz, sok mosolygáshoz, időnként nagy kacajokhoz. A történetben, ha akarsz, mondanivalót is találhatsz, hiszen hiába a vígjáték-köntös, a párkeresés nehézségei, a csalódások, a magány örök érvényű téma... 

5/5 (erősen túlértékelve, de mint mindig, most is a pillanatnyi élményt osztályozva)

Fekete hattyú

A visszahúzódó, anyja árnyékában élő balerina Nina elnyeri a Hattyúk tava előadás címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulája a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, azonban mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. Leroy úgy véli egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes megformálni a hattyú fekete énjét. (port.hu)

Már régóta terveztem megnézni ezt a filmet, de nem bántam meg, hogy egészen mostanáig vártam vele, ugyanis ez is egy olyan típusú történet, amihez bizony kell a megfelelő hangulat. Ebben a hangulatban azonban maga a film hatalmas élmény!!!

Nem rajongok különösebben Natalie Portmanért, de ezért az alakításért minden díjat és elismerést megérdemel! Hihetetlenül jól megformálta a törékeny, légiesen könnyed, finom mozgású, kecses balerinát, akinek púderrózsaszín világa fokozatosan hullik szét és alakul át valami mássá, sötétté, az ellentétes végletté, hogy a kettő együtt végül kiadhassa az áhított tökéletességet...

Hátborzongató film, amiben ijedelmeinket nem is igazán a fel-feltűnő vércseppek és sebek, vagy az ezekből felszínre törő fekete hattyútollak okozzák, hanem a kegyetlenül brutális átalakulás belső gyötrelmei.

Bár a lényeg itt balerinánk belső világában játszódik, mégis, a külső környezet elemei is tökéletesen összeillenek és a színészi alakítások, a látvány, no és legfőképp a zene mind-mind fokozzák és a legmagasabb szintre emelik az élményt.

5/5

Az utolsó éjjel

Monty Brogan (Edward Norton) számára vészesen fogy az idő - 24 órán belül börtönbe vonul, hogy letöltse hétéves büntetését. Manhattan egykori királyaként Montynak most búcsút kell vennie attól a világtól, amely megnyitotta előtte az utat New York legmenőbb klubjaiba, de amely megfosztotta legközelebbi barátaitól. Utolsó szabadon töltött napján Monty újra felkeresi apját (Brian Cox), aki soha nem hagyta cserben, és találkozik két régi jóbarátjával, Jacobbal (Philip Seymour Hoffman) és Slaughteryvel (Barry Pepper). Vele van barátnője, Naturelle is (Rosario Dawson) - talán éppen ő volt az, aki feladta a rendőrségnek...Az elismert rendező, Spike Lee (Szemet szemért, "Malcolm X") ezúttal egy olyan, nehézéletű emberről beszél, akit rengeteg kétely gyötör azzal kapcsolatban, hogyan is juthatott idáig, miközben az utolsó utáni pillanatban is küzd, hogy visszanyerje egykori énjét... (port.hu)

Fojtogató hangulatú film, ami közben az emberen néha már annyira úrrá lesz a szorongás, hogy legszívesebben rá-rásandítana az órájára, hogy ellenőrizze, mennyi idő is van még hátra a másnap reggelig?

Edward Norton az Amerikai história X után ismét börtönbe készül, azonban itt egy teljesen más karakterű, vérmérsékletű, értékrendű, és persze egészen más bűnt elkövető embert alakít. Átgondoltabb, merengőbb, nyugodtabb, de ez persze nem jelenti azt, hogy a film ne lenne sötét és feszültségben tartó. Érdekes látni, mivel és kikkel tölti utolsó szabad óráit. Az alvilági haverok és a barátnőt alakító Rosario Dawson az én tetszésemet nem igazán nyerték el, azonban a gyerekkori barátok (Barry Pepper és Philip Seymour Hoffman) karakterét és színészi játékát már sokkal érdekesebbnek találtam.

A befejezés teszi igazán emlékezetessé a filmet. Annyi út áll előttünk, s mindnek van előnye és hátránya egyaránt. De bárhogy is döntünk, a vele járó felelősséget viselnünk kell.

4/5

A Jane Austen könyvklub

Öt nő és egy férfi találkozik időről-időre, hogy megvitassa a kiváló írónő, Jane Austen műveit. A napjaink Kaliforniájában élő klub tagjai lassan ráébrednek arra, hogy bár két évszázad eltelt azóta, és egy óceán választja el őket Angliától, a népszerű írónő regényeinek hősei, Emma, Mr. Darcy és a Bennet-lányok valójában ugyanolyan problémákkal, szívfájdalmakkal és érzésekkel küszködnek, mint ők. Az elvált Sylvia, az idősödő Bernadette, a félrelépésről fantáziáló Prudie és a többiek a könyvekből és egymásból merítenek vigaszt, erőt és bölcsességet. (port.hu)

Jó hangulatú film, kedves, finom humorral, szerethető, emberi hibákat elkövető, de változni és változtatni tudó karakterekkel, sok-sok könyvvel, gyengéd barátsággal, jól eső romantikával és persze a megunhatatlan Jane Austen-történetek világának fel-felidézésével.

Egyszerűen nem tudok többet írni, mert ez egy olyan típusú lelket simogató és mosolyra fakasztó film, amit leginkább receptre kellene felírni magány, búskomorság és unalom ellen. Kellemes kikapcsolódást nyújt, ha hagyjuk, hogy magával sodorjon.

5/5

Apja lánya

Ollie Trinke-nek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak mindene megvan az életben. Remek karrier, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel (Raquel Castro). Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából. Mivel nincs más választása visszaköltözik apjához (George Calin), a nyugis New Jersey-be. Unalmas és kilátástalan új munkahelyén töltve napjait, nem látja helyzetéből a kiutat. Gertie viszont nagyon jól érzi magát a kisvárosi élet körülményei között. Az ő számára Jersey maga a paradicsom. Ollie egy rutin videókölcsönzés alkalmával megismerkedik Mayával (Liv Tyler), a gyönyörű vidéki lánnyal. (port.hu)

Valamikor, sok-sok éve már láttam ezt a filmet, de hogy őszinte legyek, nem nagyon emlékeztem rá - kivéve persze azt az egyetlen, édes-aranyos-humoros mondatot: "Mik a szándékaid az apukámmal?"

Így sok év után újranézve rá is jöttem, mi volt feledékenységem oka: ez a film sajnos annyira "tucat" és annyira tv-film kategória, hogy nincs is olyan benne, ami igazán megfoghatna.

A történet persze megható, de sok helyen csupán a kislány csinos kis pofijára építenek, no meg az élet kegyetlenségére... Minden együtt van ugyan: a szépséges anyuka tragikus halála, a sármos apa karrierjének gyors összeomlása, a morcosnak-darabosnak tűnő, ám csupaszív nagyapó, a Jennifer Lopezre hihetetlenül hasonlító cserfes leányka édes mosolya, a nagydumás és szuperlaza szexbarátnőből lett jóbarát-barátnő, sziporkák, beszólások, humor, jellempróbáló- és fejlesztő élethelyzetek... és mégsem működik! Mert mindezt már láttuk, mert mindez valahogy szétesik, nem tud igazán meghatni. Hiába vannak benne felröhögős poénok és beszólások, hiába szerepelteti Ben Affleck egy jelenet idejére haverját, Matt Damont és a nagy mumus Will Smith-t is, hiába sajnáljuk őszintén a feleségét elvesztő férjet és az anyját elvesztett gyermeket, mégis valahogy távoli marad az egész és túlzottan megjátszottak maradnak a képernyőn felvonuló zokogások és nevetések. 

Egyszer nézhető, könnyed, mégsem bárgyú délutáni családi mozinak mondanám a filmet, ha kevesebb szexes és maszturbálós utalás lenne benne, így azonban egyszerűen csak a "jópofa, de felejthető" kategóriába sorolom.

3/5

Első éjszaka

A film egy egyéjszakás kaland története. Clara és Nikolai egy partin találkoznak és végül a férfi lakásán kötnek ki. Hajnalban, mikor Clara megpróbál köszönés nélkül lelépni, beszélgetni kezdenek - ettől kezdve pedig történetük már nem csupán egyszeri kaland. Két idegen őszinte vallomása egymásnak, akik mindketten átlagon felüli érzelmi intelligenciával rendelkeznek és mégsem találják a helyüket a világban. Az egész cselekmény egyetlen éjszaka néhány óráját öleli fel, és szinte valós időben látjuk a főszereplő páros között lezajló eseménysorozatot. (port.hu)

Van az úgy, hogy az ember lánya olvas egy filmajánlót és arról azonnal az egyik kedvenc filmje, a Mielőtt felkel a nap jut eszébe. Hát még ha azt is látja, hogy francia('ul beszélő) filmről van szó! Nosza, össze is kapja magát, no meg szintén francia-fan barátnőjét, és elrobog a moziba megnézni, persze rögtön a magyar premier napján... 

... és természetesen jó nagyot is csalódik. Persze, hiba volt várni a megszokott közvetlenséget, kedves humort, beszélgetést, két rokon lélek egymásra találását. Hiba volt elfelejteni, hogy a franciák nem nyugszanak, míg legalább egy húszperces szexjelenetet meg nem mutatnak a kedves nézőnek. Hiba volt elfelejteni, hogy ők a világot is másképp látják, a mély is mélyebb, a sötét is sötétebb, a kiúttalanság is kiúttalanabb.

Nem is ragozom tovább, egyszerűen csak nem tetszett a film. Pedig állítom, hogy én voltam a leglelkesebb néző! Sokan már kb. a film felénél kimentek ugyanis a moziból. Én egészen az utolsó jelenetig reménykedtem, hogy valami történik, eljutunk valahová, valami megváltozhat, valamit tudnak, ha nem is nekünk, de egymásnak adni a szereplők. De csak annyit tudtunk meg, amennyit már amúgy is sejtettünk: az emberek egyre jobban eltávolodnak egymástól, próbálnak így-úgy boldogulni, az ürességük és magányuk fájdalmát csillapítani - mindegy hogyan. És természetesen a fő mondanivaló itt is csak az, milyen szar az élet, legjobb lenne eldobni, megszabadulni ettől az örök szenvedéstől...

Hát én erre most nagyon nem voltam befogadóképes. Nem értettem a szereplőket, nem értettem a beszélgetésük közbeni ki- és visszarohanásaikat. Igen, az élet szar, ha hagyjuk neki. Mindenki vadul keresi azt, akitől/amitől megszűnik a magányosság érzése, azt, aki megérti, vagy legalább nyitott arra, hogy meghallgassa. Igen, fájdalmat csillapítani sokféleképpen lehet: droggal, itallal, egyéjszakás kalandokkal. De hiába rendelkezel olyan "átlagon felüli érzelmi intelligenciával" (legalábbis az ajánló szerint), hogy felismered a céltalanságot és a magányt, egészen addig, míg azt hiszed, hogy majd fájdalomcsillapító sebtapaszaid fogják meggyógyítani töréseidet, csak saját kínjaidat fokozod. Szerintem ezek a szereplők az ő "átlagon felüli érzelmi intelligenciájukkal" együtt egész egyszerűen csak feladták az életet.

Szinte már haragszom erre a filmre. Nem kaptam tőle semmit. Próbálom mentegetni, hiszen régen szinte faltam ezeket a sötét, elmerengős művészfilmeket, de úgy tűnik, azóta sokat változott az ízlésem - vagy, az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak telítődtem már ezekkel az érzésekkel. 

2/5

Csuklónyiszálók

A tinédzser Zia szakít barátnőjével, Desiree-vel. Az összetört szívű fiatalember más kiutat nem látván, önkezével véget vet az életének. Ennek eredményeként a pokol tornácán találja magát. Nemsokára kiderül, hogy az itteni társaságot kizárólag öngyilkosok alkotják. A zenegépeken Joy Division és Nirvana szól, a színek fakók, és az élet többé-kevésbé ugyanolyan, mint a való világban, csak kicsit rosszabb. Zia megtudja, hogy a volt barátnője is végzett magával. A srác összeáll Eugene-nek, az orosz rockerrel, hogy megkeressék Desiree-t. Különös túlvilági utazás veszi kezdetét. (port.hu)

Emlékszem, mikor egy barátom meglátta nálam ezt a filmet, nagyon megijedt és nem értette, miért érdekelhet engem ilyesmi? Hát, én inkább azt kérdezném: miért ne érdekelne?

Mégis éveket vártam a megnézésével. Talán kicsit féltem tőle, hogy nagyon felkavaró lesz, de leginkább a megfelelő hangulatot és a filmnézéshez alkalmas időpontot volt nehéz összehozni. Na de most, hogy végre sikerült: új kedvencet avattam.

Jól esett a film, noha témája komor és komoly, amivel már az első 20 percben a hátamat borsództatta. Mert igen, ez ennyire egyszerű: ahhoz, hogy életedet eldobd, egy pillanat, egy mozdulat is elegendő. Később is meg-megborzong a néző a film alatt, hiszen az itt bemutatott világban a színek fakóak, az emberek nem képesek mosolyogni, az utak pedig nem vezetnek sehová. Mégis, mindezek ellenére ez a film nem más, mint egy hatalmas életigenlés! Olyan finom humor és irónia hatja át, amit lehetetlen nem szeretni. A szereplők a maguk tökéletlenségében és céltalanságában is tartanak valahova és még ebben a változatlan mókuskerék-világban is képesek változni. Az öngyilkosokra gyakran mondják, hogy önzőek - nos, ez talán eleinte rájuk is igaz, de nem sokáig. Amint már nem egyedül vagy, nemcsak a saját gondod az, amivel törődnöd kell.

Végül pedig mindenképp meg kell említenem, mennyire jó is a film zenéje! Még most is fülemben cseng a dallam, ami fel-felhangzott utazás közben. Jó is, hogy eszembe jutott az utazást is említeni, hiszen talán ebben a szóban lehet összefoglalni legjobban a lényegét: ez egy remek utazós film, külső-belső utazáshoz egyaránt.

5/5

Tűzszekerek

A két megszállott futó, Harold (Ben Cross) és Eric (Ian Charleson) vérre menő küzdelmet vívnak egymással a győzelemért. Eric, az elszánt skót misszionárius Isten dicsőségéért fut, míg Harold a győzelmeivel akarja bebizonyítani jogos helyét a társadalomban. Ők ketten képviselik Angliát az 1924-es párizsi olimpián, s miután a futás mindkettőjük számára az életet jelenti, így küzdelmeik során hihetetlen indulatok és ellentétek feszülnek közöttük. (port.hu)

Ciki, nem ciki, én ezt a filmet most láttam először. Nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy futókról szól és az a bizonyos híres Vangelis dal felhangzik benne.

Szerencsére azonban ez a film sokkal több ennél! Szól kitartásról, harcokról másokkal és önmagunkkal, barátságról, tiszteletről, önmagunk elfogadásáról és elfogadtatásáról.

Nem egy pörgős történet, szépen apránként bontakozik ki és ugyanilyen tempóban ismerjük meg a szereplőket, akiket viszont innentől már viharos gyorsasággal tudunk megkedvelni. Van okunk (és időnk is) elgondolkozni mindazon, amit a futás és a verseny szimbolizál.

5/5

Azt beszélik

Sarah (Jennifer Aniston), a New York-i újságíró már menyasszony, de halogatja a házasságot és nem szívesen utazik haza vidékre, a húga esküvőjére. Ám a vendégség másképp alakul, mint hitte. Megismerkedik egy milliomos sármőrrel, Beau Burrough-val (Kevin Costner) és bár eleinte úgy néz ki, szerelem lesz a dologból, a románc balul sül el. A férfi néhány megjegyzése alapján Sarah nyomozni kezd és elképesztő családi titkokra derít fényt: az ő nagymamája volt a Diploma előtt című klasszikus vígjátékot ihlető történet hősnője. (port.hu)

Nem tudom megmondani, mi hiányzik ebből a filmből, de a hiányt erősen érzem. Valahogy... csak lóg a levegőben. Sokat akar (családi drámát, romantikus kalandot, komédiát), aztán végül mégsem lesz semmi az egészből.

A történet lapos és kevéske. Jennifer Aniston megint csak a szép hajú Rachel-karaktert tudja hozni, amit ugyan szeretek és a Jóbarátok tíz évadán keresztül, no meg a számos újranézés során is szívemhez nőtt, de a sorozaton kívül már kicsit unalmas. Ennél nagyobb tragédia viszont, hogy most már hivatalos tény: Kevin Costner felett is eljárt az idő... Valahogy furcsa is volt kettejük kalandját szemlélni. A rangidős Shirley MacLaine-ről viszont mindezt nem lehet elmondani! Ő még mindig szuper formában van, egyszerűen kortalan. Karaktere pedig ismét hihetetlen figura, hatalmas szövegekkel; talán végső soron pont ezek mentették meg az egyébként lassan csordogáló filmet az unalomba fulladástól...

Azt hiszem kimerítettük a "felejthető" kategória kritériumait.

3/5

Könnyű nőcske

Olive (Emma Stone) egy hétköznapi lány, aki nem nagyon tűnik ki a többiek közül, és a fiúkkal is hadilábon áll. Egészen addig míg egy véletlen hazugság, és egy gyorsan terjedő pletyka a népszerűségi lista legfelső fokára emeli. Szexuális szolgáltatásokat (persze csak átverésből) nyújt mindazoknak a sulitársainak, akiknek nem jutott barátnő, és ezt cikinek érzik. Olive szíve megesik rajtuk, de egy idő után már nem csak ez áll a hazugságok hátterében. (port.hu)

Nagy elvárásokkal ültem le megnézni ezt a filmet, mert az előzetes alapján könnyednek, humorosnak tűnt a film; különbnek, mint egy átlag tini vígjáték. Végül azonban számomra mégis kicsit kevésnek bizonyult: a történet előre kiszámítható, tulajdonképpen nem is több annál, mint amit az előbb említett előzetesből gondolna az ember. Noha a főszereplő lány humora és stílusa igazán üdítő és vagány, a szüleit alakító színészek (Stanley Tucci és Patricia Clarkson) pedig megmutatják, mindezt honnan is örökölte, összességében a film mégsem egy nagy durranás. Olyasmi, mint egy délutáni tinisorozat: pitiáner féltékenykedések és hatalmi harcok a suliban, ahol mindenkinek azon jár az esze, hogy ki kivel mit mikor és hol csinált, no meg persze mindezt milyen ruhában. Szerencse, hogy Olive-ot olyan csajnak ismerjük meg, aki mindezeken felül áll, de mivel a történet nem ad semmi pluszt, marad számára ez a vihar egy lavór vízben.

Bár kellemes, gondtalan másfél órás kikapcsolódást nyújt, a film mégis a felejthető kategóriába sorolható. Nagy szívfájdalmam, hogy ezen még a Jóbarátokban megszeretett Lisa Kudrow néhány jelenete sem tudott segíteni. Egyetlen kérdés van csak, ami miatt még eszemben van ez a vígjátékocska: nem tudok rájönni, hogy Patricia Clarkson honnan olyan ismerős nekem…

3/5

Interjú a vámpírral

A halhatatlanok köztünk járnak. Korunk öt legnépszerűbb férfiszínésze, élükön Tom Cruise-zal, Brad Pitt-tel valamint Antonio Banderasszal az Anne Rice bestseller regényéből készült filmben éppen olyan, mint a film, melyben játszik: csodálatos, hátborzongató, romantikus. Louis, az arisztokratikus, szomorú tekintetű vámpír megjelenik egy fiatal riporternél, hogy a lehető leghitelesebb forrásként beszámoljon neki a vámpírok életének minden részletéről. Története 200 évvel korábban kezdődik: a vámpír Lestat végtelenül gonosz, ám ellenállhatatlan egyénisége rabul ejti a fiatal és gazdag Louist. A különös mámor vonzásában a fiú az elátkozottak sorsát, a halhatatlanságot választja: átalakul vámpírrá. Ettől kezdve élete folyamatos szenvedéssé válik: ahhoz, hogy éljen, ölnie kell. (port.hu)

Furcsa film ez, no nem csak amiatt, mert egy érzékeny lelkivilágú vámpírról szól, hanem mert Tom Cruise szőkébb benne Brad Pittnél... ;)

Kezdjük talán ott, hogy utálom a vámpíros történeteket: egész egyszerűen félek tőlük, már gyerekkorom óta. Ennek a filmnek viszont már a címe is akkora klasszikus, hogy régóta tervben volt a megnézése. Persze, nyilván volt azért ehhez az elhatározáshoz némi köze a főszereplő férfiisteneknek is.

Azt hittem, sokkal kegyetlenebb és megrázóbb lesz, de ahhoz képest, hány gyilkosság történt benne, egész nyugodtan tudtam végignézni. Sőt, a legeslegjobban pont a vámpír-gyilkosságok viseltek meg! Persze azt is hozzá kell tennem, hogy fényes nappal néztem a filmet és könnyen lehet, hogy mindez éjszaka és egyedül sokkal ijesztőbb lett volna.

Azonban azt sem jelenthetem azért ki, hogy nem volt kegyetlen és megrázó a film... csak épp teljesen más értelemben, mint azt gondoltam. Örök élet és vámpír lét ide vagy oda, a történetet elmesélő Louis-t is ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint a közönséges földi halandókat, csak épp az ő helyzete már visszafordíthatatlan. Bármennyire is önző, kegyetlen, gyilkos és öntörvényű(nek látszó) a vámpírok élete, az ő világukban is ugyanúgy jelen van a szeretet-éhség, a barátság, az összetartozni vágyás és igen, még a csalás, a hazugság és az árulás fájdalma is... Ettől válik igazán érdekessé a film, nem pedig a koporsófedél-nyitogatástól, harapdálástól és rémisztgetéstől, amit a "klasszikus" vámpíroktól megszoktunk.

A befejező jelenet viszont engem először nagyon meglepett, sőt, kicsit meg is ijesztett. De minél többet gondolkodtam a képtelenségén, annál inkább arra jöttem rá, hogy a valóságot, az élet-szagúságot erősítette ez is. Aztán utánanéztem a neten és megtudtam, hogy ez a fejezet csupán a könyvsorozat első része volt, tehát a többi vámpír elbeszélése kiegészíti, teljessé teszi még ezt a történetet. Azonban annyira azért még mindig nem kedvelem őket, hogy a folytatásba is belemerüljek.

4/5

P.S. I Love You

Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt. (port.hu)

Olyan film ez, aminek már a leírása alapján előre sejthető, hogy minden jó érzésű néző sírni fog rajta. Természetesen ez a jóslat be is vált...

Pedig tulajdonképpen elég furcsa ez a történet. Épp hogy csak megismerünk egy viharos kapcsolatot, annak máris vége szakad, a friss özvegy fiatalasszonyt pedig kissé morbid módon folyamatosan üzenetek várják halott férjétől. Bárki azt hinné, hogy ez csak megnehezíti a továbblépést, de be kell látnom, a férjnek volt igaza, hiszen ennek az amúgy is éretlennek látszó és összetört szívű lánykának mindenképp szüksége van az útmutatásra élete újrakezdésében. Pont ez teszi meghatóvá a történetet: a szerelem, ami még a halál után is tart, és az, hogy valaki ennyire ismerheti a másikat, félelmeivel, gyengeségeivel együtt.

Bevallom, nem szeretem Hilary Swanket, valahogy irritálóan kislányos, arról nem is beszélve, ki ne lenne rá féltékeny, ha ennyi jó pasi közül válogathat ebben a filmben! Gerard Buttler meglepően idétlenkedő, de végül mégis az ő karaktere határozza meg a filmet, hiszen olyan laza és macsó, ám mégis gondoskodó, figyelmes és szerető férfi istent teremt, ami minden bizonnyal felkerül a szingli lányok álompasi-listájára. Jeffrey Dean Morgan is rögtön ott landol, pedig sajnos nem sokat szerepel a történetben. Meg kell állapítanom, hogy ez elmúlt években nem változott sokat az ízlésem, hiszen korábbi véleményemhez hasonlóan még mindig elolvadok tőle. Harry Connick Jr.karaktere viszont inkább vicces, mint női szíveket dobogtató, de sebaj, mert legjobb barátnak viszont azonnal elfogadnám. No de nézzük a női oldalt is: Kathy Bates kissé ellentmondásos anya-karaktere is igazán szerethető, Gina Gershon és Lisa Kudrow pedig igazán jó barátnőknek bizonyulnak. Ez utóbbi színésznőt különösen jó volt végre nem Phoebe-ként viszontlátni, és bár karaktere itt is szókimondó és kicsit dilis, ez egyáltalán nem vált hátrányára, sőt, inkább ő is frissé és üdítővé tette ezt a nem túl vidám témájú történetet.

Összességében tehát jó volt ez a film: romantikus is, vicces is, bájos is, szívet tépő és szomorú is. Ami viszont különlegessé teszi, az leginkább az, hogy SPOILER! nem azt sugallja, hogy a menekülést a régi fájdalomtól csakis egy új szerelem jelentheti, hanem épp ellenkezőleg - előbb kicsit fel kell nőnie a főszereplő lánykának...

4/5

Camille ismétel

Camille tizenhat évesen ismerkedik meg Eric-kel. Szenvedélyes szerelmükből kislányuk születik. Huszonöt évvel később a férfi elhagyja Camille-t egy fiatalabb nőért. Egy szilveszter éjszakán Camille hirtelen a múltban találja magát. Visszatér egész fiatalkora, szülei, barátnői és persze Eric. Mit tehet ebben a helyzetben? Változtassa meg mindkettejük sorsát vagy pedig - bár ismeri kapcsolatuk végkifejletét - megint szeressen bele a fiúba? (port.hu)

Az a nagyszerű a frankofón filmnapokban, hogy egy csokorba gyűjtik az elmúlt időszak francia/franciául beszélő filmjeit, így nem nekem kell egyesével levadásznom őket a moziműsorból. Mellesleg meg premier előtt nézhetünk filmeket, tehát nem tud mindenféle hatásvadász kritika befolyásolni mozizás és filmválasztás előtt.

Mégis kicsit félve ültem be erre a filmre: a rövid ismertető ígéretesen hangzott, a kérdés csak az volt számomra, hogy be tudja-e tartani az ígéretét, vagy megreked az időutazós, fiatalságot újra átélős filmek unásig ismételt kliséinél? Szerencsére azonban nem kellett csalódnom, Camille története friss volt és jópofa, ugyanakkor komoly és (engem) megérintő epizódokat is magába rejtett, gondos, észrevétlen adagolásban. Mást kaptam ugyan, mint amire vártam, de ezúttal ez nem vált az élmény kárára.

Eleinte ugyan nehézkesen indult, de aztán pikk-pakk, magával ragadott a tinikor forgataga. A barátnőket egyszerűen imádtam, főleg, mivel 24 évvel idősebb kiadásban is találkozhattunk velük a film elején. A szerelmi szálat is inkább mint jó ismerőst, várt fordulatot köszöntöttem, Camille szüleivel való újratalálkozásától viszont összeszorult a torkom.

A befejezésnek azonban mégis sikerült meglepnie és kizökkentenie. Nem, nem vártam amerikai stílusú happy endet, azonban annyira beleéltem magam a történetbe, hogy azért a bizonyos utolsó mondatért kimondottan haragudtam és szívem szerint visszatekertem volna a filmet, hogy még egyszer kielemezzem az utolsó jelenetet, hátha félre értettem valamit. Kellett pár óra, némi séta és beszélgetés a kellemes tavaszi estében ahhoz, hogy el tudjam fogadni, helyén tudjam kezelni a befejezést és a végső mondanivalót. Sőt, most már úgy érzem, talán pont ez az, ami különlegessé tette a filmet. Hiszen a fent feltett kérdés örök érvényű, de a film által megfogalmazott választ inkább őszintének és igaznak érzem, mint romantikusnak.

4,5/5

Betépve

George Jung (Johnny Depp) az amerikai álmot a maga sajátos módján valósítja meg. Meglátja a nagy üzletet a kokainban és elsőként importálja, méghozzá nagy mennyiségben az Államokba. Hamarosan óriási vagyonra tesz szert, bármit megtehet, bármit megkaphat, kivéve egyet. A gyönyörű Mirtha (Penelope Cruz) szerelme még számára is megfizethetetlen. (port.hu)

Az a nagyszerű ebben a filmben, hogy igaz történet alapján készült. És az a legrosszabb is ebben a filmben, hogy igaz történet alapján készült. Most, hogy a szereposztás elején farkasszemet nézhettem az igazi George Junggal, folyamatosan azon pörgök, hogy vajon mennyi volt igaz a filmből és mennyi csak a szépen kikozmetikázott amerikai szirup? Nehéz elvonatkoztatnom a kérdéstől, talán túl cinikus vagyok ahhoz, hogy csak úgy szépen bevegyem az érzékeny lelkű drogdealer történetét és annak igazságtalan végét... Pedig bevallom, nagyon is megérintett és megkönnyeztem a végét. Kezeljük ezért inkább fikciónak a történetet, úgy könnyebb lesz áradoznom róla. Mert az áradozásra rászolgált, kétség sem fér hozzá.

Johnny Depp helyes, Johnny Depp tehetséges, Johnny Deppet szeretjük. Johnny Depp ismét új bőrbe bújt és Johnny Depp ismét nagyszerű. Szeretem, hogy hiteles tud maradni, hogy akár lázadó kiskölyök, akár megtört, megöregedett, pocakos rab, hű marad önmagához. Van benne valami higgadtság, amitől nemcsak azt hiszem el, amit épp alakít, hanem még kedvelni is tudom a karakterét. Az apját alakító Ray Liotta is nagyszerű volt. Nem is tudom, hogy a George és apja, vagy a George és lánya közti kapcsolat az emlékezetesebb és megindítóbb, de tulajdonképpen nem is kell ebben a kérdésben döntenem, hiszen ugyanaz a szeretet hatja át mindkettőt, George ugyanazt adja (próbálja adni) lányának, amit apjától ő kapott. George anyját viszont az első pillanattól fogva gyűlöltem. Már azon is nehezen tettem túl magam, amikor elhagyja a térden állva síró és könyörgő gyermekét, de később sem viselkedett anyaként. Felszínes, ellentmondásos karakter. A színésznő pedig egyszerűen nem öregedett a szerepével, ami mindig bosszant a filmekben: néha a szülő fiatalabbnak látszik gyermekénél. George szerelmei sem túlzottan emlékezetesek számomra. Franka Potente, vagyis Barbara volt talán az egyetlen nő, akitől a főszereplő őszinte szeretetet kapott, ugyanakkor karaktere kicsit ellentmondásos, hiszen tulajdonképpen ő vezette be a drogüzletbe is. Mirtha, vagyis Penélope Cruz viszont irritálóan utálatos. Még női szemmel nézve is be kell ismernem, hogy gyönyörű nő és van benne valami igéző játékosság, pimaszság is. Viszont az az örökös ordítozó agymenés és hiszti, amit a filmjeiben művel, nekem rendszeresen az idegeimre megy. Mintha karakterei valami csodalények lennének, akik megigézik és egy szempillantás alatt el is csábítják a férfi szereplőket... Szerintem ez unalmas. És tiltakozom, minden nő nevében. Kéretik elfelejteni az ilyen húzásokat, mert különben az ember lánya óhatatlanul is nekikeseredik, hogy neki a való életben nincs ilyen másodpercek alatt ható, ámde végzetes bűvereje...

A színészek tehát jók, a történet izgalmas, érdekes és több évtizedet felölelve eddig ismeretlen világokba is betekintést nyújt, a film igazi erőssége azonban a mondanivaló. Az a pár jelenet a végéről, na az az, ami meg fog maradni belőle. Ugyanis az élet ilyen, tök mindegy, hogy drogbáró vagy vagy kisiskolás. Mindig kínál egy könnyebb, kényelmesebb utat, ami vonzó, menő, gondtalan. Azt hiszed, tudod uralni, hogy csak egy kicsit lazítasz, hiszen megérdemled... aztán a következő pillanatban arra eszmélsz, hogy épp csak a lényeg az, amit elvesztettél. Sokkoló felismerés. A film nagy erőssége pedig az, hogy bár a Johnny Depp megformálta karakter is elbukott és vesztett, a benne rejlő erő és az alakításnak az a bizonyos higgadtsága, amiről feljebb írtam mégis valahogy arra emlékeztet, hogy kellő szilárdsággal és elszántsággal megőrizhetjük értékeinket és az irányt azon a bizonyos rögösebb úton is...

4,5/5