A felolvasó

A második világháború után a kamasz Michael rosszul lesz az utcán, és egy ismeretlen nő segít neki hazajutni. Felgyógyulása után a fiú felkeresi a nála kétszer idősebb Hannát, hogy megköszönje neki a segítségét. Szenvedélyes és titkos viszony alakul ki kettejük között. Michael rendszeresen felolvas a nőnek, aki idővel váratlanul eltűnik, kétségek közt hagyva a fülig szerelmes kamaszt. Nyolc esztendővel később a joghallgató Michael a náci háborús bűnösök tárgyalásaira jár. Megdöbben, amikor a vádlottak padján látja viszont kamaszkori szerelmét. (port.hu)

A holokauszt az egyik legkeményebb téma, amiről beszélhetünk, beszélünk, sőt, beszélni is kell, de ennek ellenére szerintem mindig is sok kérdés marad majd megválaszolhatatlan. Vannak tettek, amik felfoghatatlanok, jóvátehetetlenek és amikre egyszerűen nincs, nem is lehet elfogadható magyarázat. Éppen ezért hátborzongató a gondolat: vajon ha megismétlődne, most lenne-e valaki, aki megakadályozza? Más dolog érezni és gondoldni, mint megtenni valamit; e gondolat kétszer is elhangzik a filmben és számomra ez a legnagyobb, általános érvényű üzenete. A feltett kérdések pedig a következők: Vajon bűnös-e az, aki egy koncentrációs táborban dolgozik és nap mint nap egyszerűen csak végzi a munkáját, mint bárki más? És még ha rosszat is tesz, van-e joga bárkinek is önhatalmúan ítélni felette? Van-e olyan (szerelmi) csalódás, ami feljogosít a másik feletti ítélkezésre? Van-e olyan, más élete(ke)t gyökeresen megváltoztató tett, amit meg lehet bocsátani, míg másokat pedig nem? Bűn-e a kultúrálatlanság, az írástudatlanság? Bűn-e úgy, ha saját akaratunkból választjuk és életünket rendeljük a titokban tartása alá? És bűn-e az, ha más életeket is alárendelünk, akarva vagy akaratlanul?

Hát ilyen feltevésekre keres választ a film. Hogy megtalálja-e? Ez is pont olyan kérdés, mint a legtöbb korábbi: mindenkinek magának kell felelnie rá. Gyanítom, hogy a válaszok mindenki számára mások, hiszen bár ugyanazt nézzük, máshogy és mást látunk meg belőle.

Elgondolkodtató, komoly film, Kate Winslet talán legremekebb alakításával, semmiképpen sem kikapcsolódáshoz.

5/5

Leány gyöngy fülbevalóval

A tizenhét éves Griet (Scarlett Johansson) édesapja megvakul egy kemence felrobbanásánál, ezért a lány kénytelen cselédnek szegődni a festő, Johannes Vermeer (Colin Firth) családjához. A lány kortalan szépsége felkelti a festőművész érdeklődését, és bár neveltetésük és társadalmi helyzetük gyökeresen más, a mester észreveszi Griet ösztönös tehetségét, és fokozatosan beavatja őt művészetének titokzatos világába. Amikor anyósa, Maria Thins (Judy Parfitt) észreveszi, hogy Griet lett Vermeer múzsája, veszedelmes döntést hoz. (port.hu)

Olyan ez a film, mintha Johannes Vermeer festményeibe lépnénk be és ebben a világban tennénk lassú, ráérős sétát másfél órán keresztül. De annál, hogy a szereplők tökéletesen hasonlítanak a sok évvel ezelőtti művészettörténet óráimról ismerős portrék alanyaira, sokkal többet jelent az, hogy ugyanúgy látunk most is mindent, mint amikor egy képet nézünk, vizsgálgatunk: apró részletekből, finom ecsetvonásokból, egymást tökéletesítő árnyalatokból áll össze egésszé. És mint ahogy a festmény is csak némán közvetít hangulatokat és mondanivalót az értő szemek számára, úgy a film is konokul hallgat az érzelmekről, hogy ezzel aztán még erősebb és még emlékezetesebb hatást tudjon elérni a nézőnél. Előfordul, hogy egy képet csak egy kis részlet vagy árnyalat miatt őrzünk meg emlékezetünkben, de ugyanígy megeshet az is, hogy egy film a hangulata és a ki nem mondott szavak miatt ragad meg minket.

Sokan dicsérik ezt a filmet, hát most én is beállok a sorba, mivel ugyanolyan észrevétlenül olvadtam be a festmény színeibe, mint amilyen észrevétlenül bontakozott ki annak több tucat rózsacsokornál és könnyes vallomásnál is romantikusabb világa.

4/5

A szív bajnokai

Michael Oher (Quinton Aaron) nem igazán tudja, mi az a család, és még kevésbé tudja, mi az a sport. A hajléktalan tizenéves a memphisi utcákat és lakótelepeket ismeri. A tehetős Leigh Anne Tuohynak (Sandra Bullock) nem sok fogalma van a fiú világáról. Mégis: találkozásukkal Michael otthonra lel, a Tuohy család pedig egy szeretett új fiúra és testvérre. Ez az igaz történet nemcsak annak krónikája, hogyan lett Michael az amerikai futball csillaga, de a szereteté és az önzetlenségé is, miközben mindvégig elsöprő erővel hat a nézőre - akárcsak Bullock kivételes alakítása, amellyel a színésznő a legjobb női főszereplőnek járó Arany Glóbusz- és Oscar-díjat is elnyerte. Kövesse végig egy semmiből induló srác rendkívüli útját, aki már akkor győztes volt, mielőtt még a pályára lépett volna. (port.hu)

Szinte semmit sem tudok az amerikai fociról, de őszintén szólva nem is nagyon érdekel, mert durva, idióta sportnak tűnik már első pillantásra. A sportról (is!) szóló filmekben viszont mindig találok valami izgalmasat: tetszik az összefogás, a lelkesedés, a drukkolás és a kitartás. Ebben a filmben pedig az amerikai foci mellett mindez együtt volt, így hát még a sportos részeket is élveztem - annak ellenére, hogy közben halvány sejtésem sem volt arról, mi történik a pályán.

De persze a történet lényege korántsem a foci. Nagyon-nagyon szeretnék hinni benne, hogy létezik ilyen önzetlen szeretet és törődés, mint amit itt bemutattak. Számomra csak a film végén derült ki, hogy igaz történetről van szó, így gondolom, kissé kikozmetikázták az eseményeket. Ez kicsit kár, mivel "nincsen mosogatás tányér csörgés nélkül" és érdekesebb lett volna több vívódást is belecsempészni, hiszen természetes, hogy vannak ilyenek, ha egy idegent fogad be az ember a házába és az életébe - emiatt így kicsit túl egyszerű a történet, túl álomszerű, túl cukormázas. Az viszont nagy előnye, hogy mellőzi a krokodilkönnyes jeleneteket. Sőt, Sandra Bullock olyan kemény, olyan erős nőt játszik, hogy még én sem mertem pityeregni a film közben.

Szóval megható és szép történet, de ugyanakkor kicsit sem "csöpögős" (bármennyire is ezt gondolja az ember a béna magyar cím hallatán), sőt, még a komoly szituációkban is mosolyt tud csalni a néző arcára. A kisfiú, SJ pedig felteszi a pontot az i-re. :)

4/5

Kegyetlen játékok 2.

Miután botrányos viselkedése miatt már egy sor magániskolából eltanácsolták, a 16 éves Sebastian Valmont New Yorkba költözik apjához és mostohaanyjához. Itt azonban rájön, hogy gyönyörű, de végtelenül manipulatív mostohanővéréhez képest ő csak kezdő tanulónak számít az intrikák terén. Új iskolájában már az első nap kiderül, hogy nem lesz könnyű bekerülni a menők közé - egyelőre a túlélés a tét. Valmontnak meg kell tapasztalnia a másik oldalt is - milyen, amikor nem te osztod a lapokat egy kegyetlen világban. (port.hu)

Vannak filmek, amiket egyszerűen vétek elkészíteni. Ilyen volt ez is. Fogalmam sincs, mi köze volt az egyes számmal jelölt Kegyetlen játékokhoz, a Veszedelmes viszonyokhoz meg pláne nem mérhető. Talán csak alkotói válságban voltak a készítők és a szereplők neveit le kellett nyúlni valahonnan... Hát, kár volt. Ezek után bele sem merek gondolni, milyen lehet a harmadik rész, mert bizony van harmadik is! Hát, engem valahogy ez a "magániskolában nagyon gazdag gyerekek titokban szívatják a többieket, no meg unaloműzőként orgiákat tartanak" téma nem különösebben tud lázba hozni... A tiniket meg félek, hogy lázba tudja. Elég kár.

Üres csábítgatás, semmi mondanivaló. Látogatás egy kamaszfiú fantáziavilágába, lájtos pre-pornó tizenéveseknek. Vagy még annyi sem.

1/5

Változások kora

A fiatal, tehetséges orvos, Merivel (Robert Downey Jr.) őfelsége, II. Károly (Sam Neill) kívánságára a londoni udvarba tart. Ott tartózkodása során csakhamar kivívja az uralkodó elismerését, aki rangot és vagyont ajánl neki, ha egyik ágyasával, Celiával látszatházasságot köt. Merivel elfogadja az ajánlatot és nőül veszi Celiát. Ám a terv további végrehajtásába hiba csúszik: Robert túlságosan is közel szeretné érezni magához saját hitvesét, s ennek híre az uralkodóhoz is eljut. Az ifjú orvos fényes karrierjének vége szakad, száműzik az udvarból. Merivel barátjánál, egy vidéki kórházban folytatja a praktizálást, de itt sem maradhat sokáig. (port.hu)

Az az igazság, hogy nem is rossz ez a film! Van története, van mondanivalója, van benne egy erős-ütős jellemfejlődés is, a főszereplőnknek ugyanis a szemünk előtt nő be a feje lágya és válik idétlen léhűtőből önzetlen, felelősség teli emberré. Na meg még orvos is, szóval nekem nem is kell több. :)

Két problémám van csak a filmmel. Az egyik az, hogy Robert Downey Jr.-t sajnos még sosem sikerült komolyan vennem. Ráadásul a film elején most is mindent megtesz azért, hogy esélyem se legyen rá: antipatikus karaktert alakít, idióta ruhákban és parókákban járkál, egy szál piros pávatollban való futkározásáról nem is beszélve. Kitartóan győzködnöm kell magam, hogy a film végén mindettől el tudjak vonatkoztatni. A történet és a többi szereplő egyébként rendben van, bár azt még feltétlen meg kell említenem, hogy Hugh Grantet ilyen rusnyának még sosem láttam. :) De a készítők tudtak vinni a sztoriba humort és drámát egyaránt, így tényleg minden adott nemcsak a kikapcsolódáshoz, hanem érdeklődésünk folyamatos fenntartásához is. A végén pedig még az is megeshet, hogy csillogó szemmel sóhajt fel az ember: hát, ez egy szép film volt!

Igen ám, de itt jön a második problémám, ami valószínűleg genetikai defektus lehet nálam: nem tehetek róla, de a kosztümös filmek valahogy nem tudnak annyira magukkal ragadni... Olyan távoli az a világ, amiben játszódnak, hogy nehezen tudom beleélni magam. Például a legutóbbi hasonlónál (A másik Boleyn lány) is úgy éreztem, hogy bármennyire is nyelem a könnyeimet, egy hatalmas fal van köztem és a bemutatott világ között. Vagy legalábbis többszáz év.

De persze így is értékelem a látottakat. Szóval: "hát, ez egy szép film volt.", stb, stb.

4/5

Kegyetlen játékok

A milliomosok gondtalan életét élő Sebastian és mostohatestvére, a szép Kathryn gonosz versengésbe kezd: az győz, aki a legtöbb szívet tudja meghódítani és porba tiporni. Könnyű helyzetben vannak, hiszen New York naiv fiataljai mind a lábuk előtt hevernek. Az igazi kihívás azonban hátravan, míg fel nem tűnik a színen Annette, aki elhatározta, hogy megőrzi szüzességét, míg férjhez nem megy. Kathryn fogadást ajánl: ha Sebastiannek sikerül elcsábítania a jégkirálynőt, eltölt vele egy éjszakát. Ellenkező esetben viszont a fiú vadonatúj Jaguárja a tét. Kezdődik az utolsó játszma. (port.hu)

Már úgy készültem, hogy végre írhatok egy jó kis odamondogatós kritkát, cikizhetem a szereplőket és az unatkozó milliomoscsemetéket, no meg persze kifejthetem véleményeket klasszikus művek százezredik, felesleges feldolgozásáról. Kár, hogy előregyártott véleményemet későbbre kell tartogatnom, mert erre a filmre sajnos nem illik.

Most már egészen biztos, hogy Choderlos de Laclos egy zseni volt, én pedig hatalmas rajongója vagyok. Olyan sztorit tudott kanyarítani és olyan karaktereket tudott kitalálni, amit és akiket egyszerűen nem tudok megunni. Mindegy, hogy a feldolgozás modern-e vagy korhű, hogy a szereplők köztiszteletben álló középkorúak vagy pedig burokban nevelt gimnazisták, a lényegen semmi sem tud változtatni.

Egyetlen félelmem volt csak: mi van, ha a főszerepeket alakító, tojáshéjas popsijú ifjú színészeknek egyszerűen csak túl nagy kihívás lesz végigvinni a karakterek fejlődését? Mi van, ha szánalmas kis romantikus tinikomédiáva változtatják a történetet? Hát, ezzel kapcsolatban is kukába dobhattam előítéleteimet, ugyanis a színészek igenis helytálltak. Magam sem hiszem, hogy ilyet írok, de a kisfiús mosolyú Ryan Phillippe, aki mellesleg eddig kicsit sem jött be, most bizony nagyot nőtt szememben Valmontként. Érdekes volt egy ifjú szőkeségen látni a nagy csábító jellemfejlődését, és, bár picivel több könnyel, mint korábbi kollégái (John Malkovich és Rupert Everett), de szerintem akkor is szuperül megoldotta a helyzetet. A lányokkal viszont kicsit kritikusabb vagyok: Sarah Michelle Gellar többet szexistennősködött, mint játszott, Selma Blair pedig minden idők legidétlenebb és legidegesítőbb Cecile-jét testesítette meg. Persze igazából ez sem baj, mivel éppen hogy a szexistennő és a buta liba szerepét kellett eljátszaniuk, de sajnos nagyok az elvárásaim és ők valahogy túl egyszerűek maradtak. Reese Witherspoonnal viszont nem tudok mit kezdeni, főleg azért, mert valami számomra teljesen érthetetlen okból az ő nevét Annette-re változtatták - fogalmam sincs, hogyan kanyarították ezt a Marie de Tourvelből. Mellesleg Reese 12 évvel fiatalabban ugyanúgy magával ragadó, bájos és kedves tudott lenni, mint mostani szerepeiben, bár, szerintem nagy szerencse, hogy azóta kissé vadabb arcát is megmutatta már. Egyetlen bajom van vele, mégpedig az utolsó jelenete.

És ezzel el érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol égre emelem szemem és ökleimet rázva üvöltöm: MIÉRT??? Miért kellett eltérni az eredeti befejezéstől? Miért kellett csökkenteni a kegyetlen játékok súlyán? Miért hiszik azt, hogy egy ámérikai magániskola kis csemetéi nem tudták volna elviselni a drámaibb véget? (sóhaj) Kár érte. Dráma persze van így is, de az én lelkem az ennél sokkal megrázobb végkifejletekhez van szokva. És ha ez még nem lenne elég, Reese Witherspoon utolsó jelenete teljesen összezavar - mármint, ha annak jelentősége is van, nem pedig csak az egyébként tök király, timikorom egyik kedvenc dalát, mint levezető zenét hivatott felvezetni. Na, most vakarhatom a fejem.

4/5

Gettó milliomos

A Legyen Ön is milliomos! tévévetélkedő indiai változatában egy fiatal fiú a milliós kérdéseket ostromolja és mindegyikre tudja a helyes választ. Jamal gyanúsan éles elméje mögött a műsor készítői csalást sejtenek, így – a kényszervallatás brutális eszköztárát sem nélkülözve – részletes magyarázatot követelnek a versenyzőtől. A kérdések közbeni visszaemlékezésekben feltárul a mai India nyomorúsága és egy testvérpár emberi küzdelme az életben maradásért. (Wikipédia)

Ellentmondásos érzések kavarognak most bennem a film után, úgyhogy emiatt gondolom az én listámon nem is kap majd 5 pontot. Maximum 4-et viszont mindenképp, viszont leginkább csak illendőségből, mivel nem olyan ez, mint amikor áradozok egy limonádé romantikus filmecskéről, amin egész kellemesen elszórakoztam, feldobódtam és belelkesedtem. Most ilyesmiről szó sem volt, helyette inkább szorongtam kitartóan. Rég láttam már ennyi borzalmat egy rakáson. Gyönyörű, mosolygós kisgyerekek nyakig szutykosan játszanak a lakhelyükként szolgáló szeméttelepen - és még ez a legvidámabb része a történetnek, innen csak lefelé visz az út. Engem az ilyen felkavar és kiakaszt, úgyhogy ezután a mesebeli happy endet túlzónak érzem, bármennyire is megérdemli már a jobb életet főhősünk. Végig a kőkemény, gonosz valóságot látjuk, aztán egyszer csak varázsütésre fordul minden jóra. Tudom, hogy így ad hitet és reményt az embereknek, de nekem sajnos valahogy most nem jutott belőle.

3,5/5