Casting minden

Egyedül él a régi bérházban Novai Rezső, az egykor szebb napokat látott dalszerző. A felesége halála után visszahúzódott, zárkózott emberré vált. Kis presszóban zongorázik, a zongorán kívül pedig csak a lóverseny érdekli. Egyik nap találkozik Ormos Katival, aki azt szeretné, ha felkészítené a dalversenyre. A lány nevelőotthonban takarítónő, maga is ott cseperedett fel. A férfi egykori szerelme, az énektanárnő Juli küldte hozzá, mert képtelen volt megküzdeni a lány erős személyiségével. Rezső azonban hallani sem akar a tanításról. Ám Kati nevelőtanára, Dadus nem hagyja annyiban a dolgot, mindent eszközt bevet, hogy rábeszélje, foglalkozzon vele. (port.hu)

Ó, igen, ezt a filmet is láttam valamelyik este, de hogy őszinte legyek, nem hagyott bennem maradandó emlékeket... egyetlen apropója a választásomnak csakis az volt, hogy az ország már megint akkora meganyál és x-faktor mániában él, hogy teljesen kirekesztettnek érzem magam amiatt, hogy egyiket sem nézem. Bár, bevallom, a szomszédom akkora mega-fan, hogy ha véletlenül péntek este otthon vagyok és nem vigyázok eléggé, akkor én is majd' minden dalnak fültanúja szoktam lenni. ;)

Viszont ami a filmet illeti... harmatgyenge és igazából nem is szól semmiről. Azt eddig is tudtam, hogy Oláh Ibolyának jó hangja van (aktuális kedvencem tőle a Baby :) ), meg hogy Kern András egy meglehetősen idegesítő alak, akinek a poénjai az esetek 90%-ában szerintem csakis saját maga számára viccesek, de hogy egy filmet el tudjon vinni a hátán e két ember majdnem-románca, az eléggé hajmeresztő ötlet és sejtelmem sincs, hogy gondolhatta bárki is, hogy ez így működni fog. Oké, vannak benne egész tűrhető dalocskák, meg valamennyire felidézi a régebbi műsorok hangulatát, amiket anno még én is nyomon követtem, de ennél nagyobb "érdemet" sehogy sem tudok találni benne. Értem én, hogy próbálták viccesre venni a dolgot, de Oroszlán Szonja "szokásos" karaktere  és a csip-csup mellékszereplő sztárpalánták idegesítő visongása meg túljátszott szenvedése számomra is szinte szenvedéssé tette ezt a másfél órát.

Ez van. Ha gonosz lennék, még azt is hozzá tenném, hogy ez is egy olyan tipikus béna, futószalagon gyártott magyar film, amit egy porcikám sem kíván, de hát akkor be kellene vallanom, hogy én balga, áldozatául estem egy ilyennek. Így inkább csak maradjunk annyiban, hogy nagyon-nagyon-nagyon gyorsan felejthető alkotásról van szó.

1/5

Férj és feleség

A népszerű szívügyi-szerelmi szakértő, Dr. Emma Lloyd egy rádiós műsorban tartott tanácsadása során akarva-akaratlanul bekavar Patrick és Sophia románcába. Az esküvőre készülő párocska kapcsolata zátonyra fut, Sophia szakít vőlegényével, az elkeseredett Patrick pedig sajátos módon áll bosszút. Az ugyancsak éppen esküvője előtt álló Emma férjeként regisztráltatja magát a hivatalos állami adatbázisban néhány számítógépes hacker-trükk segítségével. Emma erről mit sem tud és a technika ördögét okolja. Természetesen leendő vőlegénye, Richard sem veszi jónéven a dolgot, ezért Emma kétségbeesetten próbálja meggyőzni "férjét", hogy "váljanak el". Azonban Patrick ahelyett, hogy megkönnyítené a dolgot igyekszik mindinkább megédesíteni azt. Az egyre zűrösebbé váló események és az érzelmek érdekes és vidám fordulatokat vesznek. (port.hu)

Beteg vagyok, kimerült vagyok, túlhajszolt vagyok, lelkileg kicsit megtépázott is - ezen a ponton az ember már csak úgy teheti túl magát, ha otthoni játszósban összekucorodik, befészkeli magát a jó meleg takaró alá és kipróbálja, milyen lehet így egy ágyban tölteni másfél órát Jeffrey Dean Morgannel. ;)

Huh, ha engem kérdeztek, JDM irtó jó pasi. Ugyebár őt emlegetik Javier Bardem "ikertestvéreként", de meg kell mondanom, bármennyire is hasonlítanak, Javier hozzá képest csak egy latin díszmacsó, semmi charme, semmi szívmelengető, átható, elgondolkozó, kissé bánatos, kissé álmodozó, női szíveket azonnali elolvadásra késztető tekintet. Ó, én már a Grace klinika óta rajongója vagyok e szemek gazdájának! ;)

A sors különös fintora, hogy a film főhősnője, Uma Thurman pedig majdnem annyira idegesítő hölgyemény, mint JDM korábbi partnernője, az Izzyt alakító Katherine Heigl. Nem tehetek róla, de vannak olyan színésznők, akiktől azonnal kiütést kapok és akiknek szerintem nem lenne szabad romantikus vígjátékban szerepelniük, mert egyszerűen merevek és nincs meg bennük az a kis plusz, amitől az ember lánya rögtön a legjobb barátnőjének fogadná őket és velük sír, velük nevet, végül pedig nagyvonalúan megbocsájtja nekik azt a hatalmas bűnt is, hogy boldogan elsétáltak a naplementénkben a mi álompasinkkal. De Uma Thurmanben tényleg nem tudom, mi olyan nagy szám, azon kívül, hogy le tudja venni a felsőjét anélkül, hogy összekócolódna a haja. Tök magas, tök fakó, tök nagy az orra és tök kifejezéstelen a szeme. Bááár, ha azt vesszük, egy ehhez hasonlóan gyenge filmecskében talán nem is számít, kik a színészek, a sztori és a karakterek már úgyis bukásra ítélik az egészet.

Kezdjük ott, hogy az alaptörténet egy nagy gügyeség az első másodperctől az utolsóig, sőt, még poén is csak annyi van benne, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy érdekessé tegye a fim trailerét. A szereplők idegesítőek, nem tudok azonosulni velük és nem tudok szurkolni a boldogságukért. Uma Thurman a legkevésbé sem szimpi, sőt, szívesen ki is utálnám a hozzá hasonló nőket a Föld színéről. Jeffrey Dean Morgan természetesen egy álompasi, pláne tűzoltó egyenruhában, de az ő karaktere meg már rögtön az elejétől kezdve egy fél pillanat alatt szerelemre lobbanó "hősszerelmesnek" tűnik, sőt, valahogy síró-picsogó tutyi-mutyi óvodásnak is, nem tudom miért, talán amiatt, ahogy volt barátnőjét üldözi. Nála csak egy szörnyűségesebb és tutyi-mutyibb alak van: Colin Firth! Igen-igen, mindenki Mr. és Mark Darcyja a Mamma Mia!-s idétlenkedés után még méltatlanabb szerepbe került és egyszerűeb rossz nézni, mit szerencsétlenkedik össze-vissza.
De egyébként minden együtt van egy átlagos romantikus komédiához: hőseink, akikről első pillanatban tudjuk, hogy egymásnak lettek teremtve, eleinte gyűlölik egymást, majd bátortalan, később pedig szenvedélyes szerelembe esnek (ó, hogy döntene már végre engem is egyszer fához/falhoz/liftajtóhoz egy pasi...); mellettük ott a bénázós jóbarát, akiből férj sosem lesz; a családi konfliktusok, melyeket még a vége felírat előtt el kell simítanunk; no meg a sok-sok jópofának és viccesnek szánt mellékszereplő. Csak az a kár, hogy hiába van meg minden hozzávalónk jobb vagy rosszabb minőségben, ha kifelejtjük belőle a sót, az étel ugyan ehető lesz, de mégis valahogy ízetlen és unalmas. Ennek megfelelően a film is felejthető. Lehetőleg azonnal...

2/5 (de ez a 2 pont is csak JDM szemeiért!)

Alex és Emma - Regény az életünk

Alexnek (Luke Wilson), a szerencsejáték függő íróra nem épp a legjobbkor tör az alkotói válság: hitelezői 30 napot adtak számára, hogy befejezze a regényét,- amit igazából még el sem kezdett- és törlessze a 100 000 dolláros adósságát, ellenkező esetben a hitelezői végeznek a fiatalemberrel. Mivel számítógépét a nyomaték kedvéért ripityára törték, kénytelen felvenni egy gyorsírónőt. Emma (Kate Hudson) kezdetben inkább megnehezíti a dolgát, de közös erővel lassan összehozzák az 1920-as években játszódó szerelmes történetet. Emma azonban nemcsak a regénybeli szereplők szerelmi gondjait oldja meg, hanem Alex életét is alaposan megváltoztatja. (port.hu)

Tegnap volt az a kb. havonta 1 nap, amikor bekapcsoltam a tv-t. Véletlenül épp erre a filmre bukkantam, és olyan kis kedvesnek, könnyednek, kikapcsolósnak tűnt, hogy jól le is ragadtam nála. :)

Igazából a vége már az elején sejthető, így hát ez sem több egy kis tingli-tangli romantikus komédiánál, de valami miatt mégis megragadott. Tetszett az, ahogy a regény megelevenedett a képernyőn, tetszettek az örökké változásban lévő karakterek és az, ahogyan a történet "magát írta". Kedves, piszkálódós-évődős tréfák, szimpatikus karakterek, és egy kis plusz, ahogyan a valóság és a regény világa összekapcsolódik, majd egymást segítve vezet happy endhez. Könnyed, szórakoztató, semmi komolyság. Ha épp csak ennyi elvárásunk van egy filmmel szemben, akkor ez pont jó lesz egy estére.

4/5

Charlie és a csokigyár

A csokigyár, amelyről a szegény családban élő Charlie álmodik, borzasztóan titokzatos. Tizenöt éve senki nem látott egyetlen munkást se bemenni, se kijönni, nem látták a csokoládégyáros Willy Wonkát, csak az irtózatos mennyiségű csoki áramlik ki a gyárból. Azután fantasztikus hír röppen világgá: Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az öt szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talál csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie is a kevés kiválasztott közé kerül. Találkoznak a titokzatos férfival és arra is fény derül, mi a látogatás megszervezésének igazi célja. (port.hu)

Tim Burton egész egyszerűen nem normális, de közben meg hatalmas zseni. Ilyen arányban összerakni egy filmet, pontosítok, nevelő célzatú mesefilmet, fantáziavilágot, sötét képvilágú rideg valóságot, aranyos-kedves viccelődést és bántó, érzelmetlen gúnyolódást nyilván nem mindenki tudott volna, ráadásul úgy, hogy egyszer szívből jövően kacaghassunk, máskor meg könnyekig meghatódjunk rajta. Olyan arányban pakolja össze a hozzávalóit, hogy a végén, bár érezzük, itt most ez kérem az alaposan szánkba rágott mondanivaló, mégsem haragszunk meg a hirtelen jött váltásért, sőt, még csak csöpögősnek sem érezzük.

Kedves. Szeretni való. Idétlen. Bájos. Hihetetlen fantáziavilág. Valós problémák. Mondanivaló. Olyan fokú bárgyúság, hogy az már csak jó lehet. Őszinte, tiszta érzelmek, szeretet. Johnny Depp. Umpa-lumpák. :) Minden a helyén van.

5/5

Veszedelmes viszonyok

A rideg, távolságtartó álarca mögé bújó Merteuil márkinő, kegyetlen játékot űz mások érzelmeivel. Ehhez az ördögi játszmához méltó társra lel a fiatal, vonzó, de legalább annyira romlott lelkű, cinikus Valmont-ban. A márkiné ráveszi a behízelgő modorú szeretőjét, hogy csábítsa el az erkölcsös, romlatlan Marie Tourvelt*. A kezdeti flört veszélyes szenvedéllyé válik...

Laclos remekművéből kilenc filmfeldolgozás és számos színházi előadás született. A 2003-ban készült francia filmváltozat a hatvanas évekbe helyezve festi le a felső körök kiábrándító erkölcsi és lelki viszonyait. (port.hu)

*nem is így van, ejnye már!

Choderlos de Laclos története még mindig verhetetlen! Eelőször a '88-as, Glenn Close - John Malkovich-féle feldolgozását láttam, aztán pár éve elolvastam az eredeti regényt is, most pedig egy 3 részes francia minisorozatot izgultam végig az elmúlt estéken. Ezúttal a történet a 18. századból a 20.-ba lett áthelyezve, így eltűntek a mindenféle régies rangok, a márkiné- és vikomt-féle megnevezések, de gondosan ügyeltek arra, hogy a szereplők megőrizzék előkelőségüket, gazdagságukat és sznobságukat, így a történelmi különbség egyáltalán nem volt zavaró, sőt, inkább érdekessé és kicsit újjá tette a történetet egy-egy részletben, körülményben. Persze akad azért pár apróság, amibe bele lehet kötni, pl. Valmont sorsának beteljesülése, ami szerintem túl egyszerű és szinte méltatlan is hozzá (plusz azt sem vagyok képes felfogni, hogy miért kellett megölnie szegény lovat??); de ha már Valmont-nál tartunk, azt sem értem, miért kellett többször is utalást tenni arra, hogy ő bizony a fiúkat (is) szereti, hiszen az őt alakító Rupert Everettről ezt amúgy is tudom és beletelt egy kis időbe, míg sikerült elvonatkoztatnom a ténytől. A Merteuilnét alakító Catherine Deneuve csak úgy lubickolt a szerepében, tökéletes volt a veszedelmes viszonyokat háttérből irányító nagyasszonyként, sőt, még olyan plusz érzelmeket is bele tudott vinni és olyan plusz vonásokkal is felruházta a karaktert, hogy már nem is szégyellem bevallani, hogy valójában egészen kedvelem ezt az elvetemült nőszemélyt. (Bár, ha a színésznő kedves arcára gondolok, egyenesen lehetetlennek tűnik utálni, nem úgy mint a másik filmben a sokkal félelmetesebb Merteuilnét alakító Glenn Close-t.) A többi szereplő, valljuk be, ebben a történetben csakis mellékszereplő lehet: ők csak amolyan sakkbábuk a játszmában, így annyira nem is figyeltem rájuk, de természetesen így is minden a helyén volt az ő alakításukkal kapcsolatban is.

Mindent egybevetve tetszett a film; szeretem, ha valami ennyire részletekbe menő és aprólékos, főleg, ha maga az alaptörténet is ennyire ütős. Egyszerűen nem tudok betelni a két főszereplő karakter gonoszságával, intrikáival, fondorlataival, manipulációival és azzal, ahogy "ők nem a jóban, hanem a rosszban vannak együtt". De ennek ellenére a történet vége teszi csak fel a koronát az egész mesterkedésre, ennél jobb befejezést kitalálni sem lehetne. Még most is borsódzik a hátam, mikor felidézem azt a gúnyos hangsúlyt, ahogy Glenn Close kiejti: "War!", és a játszma új fordulatot vesz. Szóval jó történet, jó történet, ebben vagy más feldolgozásban, de mindenki számára csak ajánlani tudom.

4/5 (a -1 pont csakis a Valmont körüli butaságok miatt, grr)