2010. szeptember 24.

Pokolba a szerelemmel

Barbara Novak (Renée Zellweger) fiatal írónőként érkezik New Yorkba új könyvével, melynek Pokolba a szerelemmel a címe. Művével nyíltan tagadja a szerelmet, de feltétlen igent mond a karrierre és a szexre. A forradalmi nézeteket hangoztató kötet hamar a bestseller-listák élére repül, szerzője pedig magára vonja egy veszélyes ellenfél figyelmét. Az elsőkönyves írónőre felfigyel New York legnagyobb nőcsábászának tartott Cather Block (Ewan McGregor), aki ráadásul jó tollú sztárújságíró is. Mi sem természetesebb, hogy Block a regényt, illetve az írónő ellene irányuló személyes megjegyzéseit sértésnek veszi, ezért leleplező cikk írásába kezd. Célja nem egyszerűen Barbara elcsábítása, hanem hogy bebizonyítsa: még a feminista mozgalmak példaképe is képes a szerelemre. (port.hu)

'60-as években játszódó romantikus komédia, néhány megmosolyogtató jelenettel, némi "most épp ki-kit ver át" beütéssel, sok-sok rózsaszín árnyalattal (és ezt ezúttal szó szerint értem), a ruhát kivételesen magán hagyó, furcsán barna hajú Ewan McGregorral és Renée Zellweger újabb vicces-szerethető karakterteremtésével. Sem több, sem kevesebb, csak egy kis kikapcsoló filmecske, néhány mosollyal, néhány meglepcsivel, néhány fárasztó jelenettel és egy meglepően jó dalra fakadó Zellweger-McGregor párossal. Persze könnyen lehet, hogy aki egyikük rajongótáborába sem tartozik, az bizony végig unatkozna, de nekem ez most egy kellemes, elalvás előtti, könnyed filmélmény volt, bár kétlem, hogy különösebben emlékezetes maradna.

3/5

2010. szeptember 15.

Magánürügy

Stacy egy népszerű szembesítőshow segédproducere. A fiatal lány legfőbb problémája, hogy a barátja miért irtózik annyira a házasság gondolatától. Mivel hiába faggatja a korábbi zátonyra futott kapcsolatairól, oknyomozó riportba kezd, mintha csak a soron következő műsorhoz gyűjtene anyagot. Interjúalanyai a fiújától elcsent kézi számítógépből kinyert exbarátnők hosszú sora, akik között van szexmániás fotómodell, bőrgyógyásznak hitt nőgyógyász és szimpatikus hokirajongó. Egyvalamiről Stacy elfelejtkezik, műsorának sava-borsa a botrány. Ezt hamarosan első kézből is megtapasztalhatja. (port.hu)

Ez a film több dolog miatt is érdekes, hiszen ott van rögtön Brittany Murphy hihetetlenül jó alakítása -- nem tudom megmondani, miért szeretem ezt a kis fiatal lányt és az ő csacska, de nagyon is szerethető karaktereit, de nagyon szeretem és sajnálom, hogy több szerepben már láthatom. :( A második dolog a "kibeszélőshow-k" undormányos, alantas világa, amit ennek a filmnek sikerül középpontjába állítani, lassacskán elfogadtatni, majd újra szívből megutáltatni. A harmadik pedig maga a téma: a féltékenység és bizalmatlanság megjelenése a kapcsolatban, a kutakodás és vájkálódás a kedvesünk múltjában. Szerintem nem sok olyan ember van, akit ez a téma nem érint nehezen és őszintén szívére téve a kezét azt mondaná, hogy ő sohasem volt még féltékeny, pedig a gond valójában ott kezdődik, hogy magunkban és/vagy kapcsolatunkban nem bízunk eléggé. A filmben nekem nagyon tetszett, hogy ezt végül Stacey is felismerte és bár nem igazolást keresett tetteire, így, hogy mégis azt talált, csak sokkal fájóbb és mélyebb lett az egész. És igazabb, őszintébb is.

Viszont ezeket leszámítva nem több ez a film, mint egy csip-csup délutáni mozi; bár helyenként a vijjogó és ugrándozó szőke nők nekem már szinte sok(k)-ként hatnak és irritálóak is. De a téma, Brittany Murphy alakítása és egy-egy felismerése utáni fájdalmának félelmetesen hiteles átérezhetősége miatt mindenképpen emlékezni fogok rá.

3/5

2010. szeptember 8.

Egyedül nem megy

Camille egy kis, tetőtéri lakásban él Párizsban és takarítónőként dolgozik. Egy szép napon összefut a dadogós és gyámoltalan Philibert-rel, akit meghív ebédelni szegényes kuckójába és rövid úton össze is barátkoznak. Philibert lakótársa Franck, a nőcsábász mesterszakács, aki nagymamáján kívül egy nőt sem tisztel. Mikor pedig Philibert a betegeskedő Camille-t tágas lakásába költözteti, egyáltalán nem nézi jó szemmel. (port.hu)

Kedves, aranyos kis film, angyali mosolyú és elbájoló-elbűvölő Audrey Tautouval, morcos-mogorva jó pasi Guillaume Canet-val (óó, bevallom, annak idején én belé szerelmes is voltam, mikor láttam A partot... és akkor a Szeress, ha merszet még nem is említettem) és eleinte furcsa, de rövid idő alatt megszerethető Laurent Stocker-vel. Mosolygunk, merengünk, hagyjuk magunkat melengetni, átérezzük a sérült, magányosan küszködő karakterek félelmeit, fájdalmát, és csak ekkor jövünk rá, hogy az eddig irigyelt, kedves-nevetős jelenetek mögött is mennyi érzelem, milyen fontos mondanivaló lapult.

Jó film, nekem nagyon tetszett és valahogy "jól is esett". Ja, és francia, szóval végre mentesültem kicsit a rózsaszín sziruptól.

5/5

2010. szeptember 3.

Az ördög Pradát visel

Miranda Priestly a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway Magazine-t, annak munkatársai életét teljesen megkeserítve. Miranda új munkatársa, Andy Sachs a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó díváknak. Amikor belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése. (port.hu)

Igazság szerint én már láttam egyszer ezt a filmet, még a moziban; egy végtelen hosszú bonctermi gyakorlat után néztük meg a csoporttársaimmal (természetesen mindannyian lányok) és hogy őszinte legyek, nem véletlen, hogy ennyire emlékszem a körülményekre -- ezek emlékezetesebbek voltak, mint maga a film.

Ma este viszont ismét végignéztem, méghozzá igen prózai okokból: legrégibb barátnőm nagyon szereti és gyakran idézget belőle, így aztán már ráuntam, hogy nekem semmit sem mondanak viccesnek szánt beszólásai, mivel még az alapsztorira is csak alig-alig emlékszem. Végül viszont kellemesen csalódtam, mert a film jó kis esti kikapcsolódásnak bizonyult.

Mondanom sem kell, hogy Meryl Streep meg az ő újabb hihetetlen átváltozása és karakterteremtése adja az alapot az egészhez; mellette boci szemek ide, pónit megszégyenítően csüngő hatalmas frufru oda, Anne Hathaway szinte csak statisztának tűnik. Stanley Tucci viszont tetszett; az ilyen öntelt bagázsokba valahogy mindig kell egy ilyen kedves, segítőkész figura - lásd pl. az örök klasszikus Micsoda nő!-t.

No igen, a sztori kicsit azért persze kiszámítható és eleinte valahogy alig akar beindulni; kicsit nagyobb divatkavalkádra számítanék, de hát egye fene, nekem már az is külön öröm, ha egy-egy általam is ismert márkanevet sikerül elcsípnem. A vége, azon belül is maga a nagy Meryl Streep-mesterkedés viszont meglepett és időm sem volt felháborodni a túl kedves befejezésen, inkább csak mosolyogtam én is a jégkirálynővel együtt. Persze csak egy picit.

Szóval, kellemes kikapcsolódás csajos estékre, amikor love storykhoz épp nincs kedvünk, de egy kis csillogó rózsaszín világ azért jöhet, némi kis aggyal és szívvel, harccal és küzdelemmel fűszerezve, nehogy túlzottan belefeledkezzünk. Hát, nekem most bejött a kombináció.

Ja, és: ennyi. ;)

4/5