Üvöltő szelek

Mr. Earnshaw a skót felföld lápos vidékén egy gyermeket talál. Megesik a szíve az elhagyott fiún, és hazaviszi a házába. Heathcliff a lányával Cathy-vel és fiával Hindley-vel együtt nő fel. Az évek multával Heathcliff beleszeret Cathybe. Hindley mindenáron tönkre akarja tenni a fogadott gyereket, mert úgy érzi, hogy apjuk szinte kizárólag csak vele foglalkozik. Amikor Mr. Earnshaw meghal, Hindley lesz a család a család feje, és az istállóba száműzi Heathcliffet. Később Cathy is elhagyja a házat, feleségül megy a szomszédos birtokos fiához. Heathcliff bosszút tervez. (port.hu)

Jaj nekem, jaj nekem, és még egyszer: jaj nekem! Idén nyáron olvastam az azonos című regényt, most pedig megnéztem a belőle készült feldolgozást is. És most nem tudom eldönteni, kár volt-e vagy sem.

Az egyik oldalról ott van az, ami minden egyes könyvfeldolgozásnál úgy bánt: a történetet lerövidítik, a szereplőket kevésbé ismerjük meg, fontosnak érzett apró mozzanatok maradnak ki, míg végül már nevetségesnek érezzük a kivonatosan bemutatott eseményeket. Tény, hogy ezekkel nem lehet mit kezdeni, hiszen egy film sem lehet 5-6 órás, hogy hűen visszaadja a regényt, de attól még ugyanúgy zavar és bánt ez a sornyi "hiba". (Azért megjegyzem, volt ez már másképp is: A nagy Gatsbyből például szerintem irtózatosan jó feldolgozást láttam nem is olyan régen.) Aztán ehhez jön még az, hogy a szereplők másként jelennek meg a vásznon, mint ahogy elképzeltük őket olvasás közben; ezúttal Juliette Binoche, aki egyébként az egyik kedvenc színésznőm, valahogy tudott "pluszt" hozzáadni a bennem élő Cathyhez, de bevallom, Ralph Fiennes Heathcliffje valahogy nagyon más volt, mint amilyennek elképzeltem. Hiába a sötét, ám valahogy "sterilnek" ható paróka, ha a vad, fekete szemek hiányoznak mellőle.

És itt rögtön át is térhetek a másik oldalra, vagyis a pozitívumokra. A film ugyanis a történetet épp Heathcliff világos, szomorú szemei miatt egy másik síkra terelte és teljes mértékben a romantikát állította központjába, pedig a regényben ez olyan rejtetten, olyan megbújva és finoman van jelen, hogy ha most nem látom a feldolgozást, szinte meg is feledkeznék róla. Heathcliff ugyanis gonosz, kegyetlen, dacos, bosszúszomja mindenkit eltipor, Cathy pedig egy idióta hisztérika, egy számító, manipuláló liba, aki tulajdonképpen az összes szereplő életét tönkre vágja -- mégis, a képlet vége egy síron túl is tartó, örök szerelem lesz, mindenféle nyálas, túlburjánzó giccs és közhelyáradat nélkül. És számomra az egész pont emiatt izgalmas, hiszen itt nem képzeljük magunkat a lány helyébe és nem szeretünk bele a fiúba, hiába is sétálnak el a naplementében, hiszen pontosan tudjuk: hiába ők a főhősök, messze nem tökéletesek. A film viszont nem bánik velük elég durván, sokszor csak finomkodik, mikor hibáik bemutatására kerül a sor.

Szóval ezért vagyok most bajban az osztályozással. A regény 5-ös, egész biztosan az, de a regény után a film már csak közepest érdemel.

3/5

Sophie - Sissi lázadó húga

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak szívében él. Ám voltak lánytestvérei is, s köztük talán a legkedvesebb Sophie, a bajor hercegnő. Sophie vadóc, életvidám teremtés, frissítően hat egész környezetére. Kérője akad szép számban, fényes királyi udvarokból érkeznek. Sophie szívét, gondolatait azonban még nem kötik gúzsba az érzelmek, hisz az élet annyi izgalmas titkot és kalandot rejteget és ő mohón szomjazza a felfedezés legveszélyesebb kalandjait is.
A gazdag kiállítású, kosztümös film gyönyörű képekben, korhűen idézi meg a 19. századi bajor udvar légkörét, s a kötöttségek ellen lázadó Sophie megrendítő sorsát. (port.hu)

Kislány koromban volt pár videókazettánk, amit "rongyosra néztem", és ezek egyike nem más volt, mint a Sissi trilógia, Romy Schneider főszereplésével. (Mellesleg a másik ilyen trilógia a Star Wars volt, szóval azért nehogy valami rózsaszín hercegkisasszonyos, fodros szoknyás gyerekkort képzeljetek nekem, voltak ott jedi lovagok is. ;) ) Ez a film, ami valójában szintén sorozat, de tegnap este a Duna tv egymás után adta le mindkét epizódját, Sissi legkisebb húgának romantikus, erősen kiszínezett élettörténete.

Igaz, hogy végig kételkedtem történelmi hitelességében, no meg a felvonultatott férfiemberek sem voltak éppen a mai kor ideáljai, Sissi szülei pedig teljesen ki voltak fordulva önmagukból a korábbiakban megismertekhez képest és a történet is helyenként nagyon vontatottnak tűnt, mégis, néha jól esik elmerülni a gyönyörű táj, a lázadozó hercegkisasszonyok és a pompás ruhaköltemények világában.

3/5

A lekoptathatatlan

Romantikus vígjáték, mely arról mesél, hogy hová vezethet egy véletlen találkozás. Amikor az átutazóban levő Sue Claussen (Jennifer Aniston) bejelentkezik Arizonában egy útszéli motelbe, amely Mike Cranshaw (Steve Zahn) szüleié, a férfi a cég ajándékaként egy üveg pezsgővel kopog be Sue szobájába. Sem a tipikus álmodozó férfi, sem a praktikus és rendezett életet élő, joghurtgyáros ex-barátjához (Woody Harrelson) visszatérni készülő nő nem sejti, hogy hamarosan egy államokat átszelő, őrületes és felszabadító utazás részeseivé válnak, melynek végén lehet, hogy megtalálják azt, amiről nem is álmodtak. (premierfilm.hu)

Láttál már olyan filmet, amire utólag már sajnáltad az idődet? Ha a válasz igen, akkor ezt a filmet nyugodtan kihagyhatod, mert már ismered az "élményt". :/

Egyébként Jennifer Anistont nagyon sajnálom ám, hogy csak efféle szerepek jönnek össze neki... A Jóbarátok óta szerintem nagyon sokan szeretik és várják, hogy végre valami jó filmben is viszontláthassák, de e jelenlegi is jelentősen rácáfol az elvárásainkra. Unalmas, helyenként idegesítő, sem nem romantikus, sem nem vígjáték. Mintha csak ennyi lenne a recept: mondanak valamit a színészeknek, ők eljátsszák, mi meg próbáljuk végignézni. Pedig most belegondoltam, igen, van azért gondolat is a sorok között, de ezt talán már csak én gondolom bele és nem is a film érdeme.

Nem ragozom, egyszerűen csak nem tetszett. Nem találtam sem őszintének, sem érzelmesnek, sem pedig viccesnek.

2/5

A szabadság útjai

Frank és April mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám a kertvárosi környezetben, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, Frank és April pánikba esik. Az egyik mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másik ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes. (port.hu)

Igazuk van azoknak, akik szerint ez a film nagyon hasonlít az Amerikai szépségre - és természetesen itt nem csak a rendezőre, mint közös pontra gondolok. Nagy különbség viszont, hogy A szabadság útjai a leges-legutolsó képkockák fricskáját leszámítva nem alkalmazza azt az ironikus, szatirikus hangnemet, amit Lesteréktől megszoktunk, illetve sokkal húsba-markolóbb és szomorúbb. Mondanám, hogy a kettő közül azért nekem csak a régi kedvencem marad a kedvenc, de azt hiszem ez pontosan az a típusú film, ami még a ma délután után is sokáig élni, és merem remélni, dolgozni is fog bennem.

Ismételten szeretnék Leonardo DiCaprio védelmére kelni, ugyanis a sok skatulya és előítélet ellenére ő igenis, jó színész. Időnként volt az arcán egy pimasz, kisfiús grimasz, ami eleinte kicsit zavart, de aztán rájöttem, hogy ez nagyon is illik a karakteréhez. Az, hogy még mindig túlzottan emlékeztet a Titanic fedélközi utasára, no meg egyéb kisfiús szerepeire, egyszerűen csak pech -- na de arról igazán nem tehet, hogy még nem annyira idős, hogy ráncok takarják el a hasonlóságot. ;) Partnere, Kate Winslet is igazán tökéleteset alakít; sőt, ha lehetne fokozni a jelzőt, akkor ő biztosan kiérdemelné azt is. Pedig nem vagyok hű-de-nagy rajongója, de néha a képernyőre nézve azt éreztem, hogy szívesen odamennék hozzá, mellé ülnék és azt mondanám neki: Hello April, leszünk barátok? (Brr... most is beleborzongok néhány jelenet hangulatába.)

Maga a film szerintem remekül össze van rakva. A mellékszereplők viszonyulása a párhoz, a szerepek váltakozása, a várakozás és a belenyugvás... mind-mind remekül, szinte már fájón hűen a valósághoz lett bemutatva. És igen, itt a befejezés még talán valóságosabb is, mint Lester sorsa.

Többet most igazán nem tudok mondani, de talán nem is kell, az üzenetet mindenkinek saját magában kell megtalálnia.

5/5

Szex és New York 2.

Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda készen állnak az újabb kalandokra! A középpontban ismét a szerelem, a barátság és a férfiak állnak, megfűszerezve a sok-sok fantasztikus ruhával, és cipővel.
De mi is történt miután kimondták a boldogító igent? A lányok most megmutatják milyen is a hőn áhított élet, amire mindig is vágytak. Persze ez sem lenne egy igazi 'Szex és New York' szelet, ha nem tartogatnának a csajok pár meglepetést is, ezúttal egy igazán csillogó napsütötte utazásra indulnak. New York ismerős városából elrepülve a világ egyik legegzotikusabb, kincsekkel teli helyére, ahol a partiknak sosincs vége és mindig valami misztikus erő lengi be a levegőt. A legjobbkor nem is jöhetne ez az utazás a négy barátnőnek, akik az unalmas hétköznapokban találják magukat, a házasság, anyaság és egyéb kötelékekben.
Végülis, néha csak el kell szökni kicsit a lányokkal! (port.hu)

Hát eljött ez is: végre én is láttam az idei nyárelő legnőcisebbnek kikiáltott, sokat emlegetett, sokat reklámozott filmjét - végül is így nyár végén épp időszerű volt. Na nem mintha sokról maradtam volna le: ez a film pont olyan, mint amilyennek el lehet képzelni a leírása alapján, csak épp valahogy üresebb. Persze eddig sem ebben a sorozatban kerestem az élet értelmét és a filmtől sem épp a mélyenszántó gondolatokat vártam, de valljuk be, az eddigi epizódok mind sokkal több érzelmet és megkockáztatom, időnként mondanivalót  is tartalmaztak, mint ez a közel-keleti giccsparádé. Tény, hogy lélegzetelállítóan gyönyörű helyeken forgattak, de ennyi, kész, ebben ki is merül a nagy költségvetésű "filmcsoda". Még a szereplők is valahogy unják magukat és többnyire csak idegesítőek. Charlotte-ot sosem csíptem (mint ezt már korábban kifejtettem), de most már Samantha is kicsit sok volt nekem - na nehogy már az ő klimaxra és férfiéhségre kiélezett poénjainak kelljen elvinni a sztorit! Miranda meg egyszerűen hiányzott... nekem ő volt mindig is a kedvencem, de hogy ebben a filmben miféle agymosáson eshetett át a karaktere, arról fogalmam sincs. Ugyanígy, Carrie-ből is hiányolok valamit, de hát még így is az ő szájából hangzik el a film egyetlen értékes gondolata, ott, a végén, a színekről tartott monológjában. Ja, és persze itt volt még Big meg Aiden... :) Jó volt látni őket, bár sajnos ők sem lettek fiatalabbak. :/

Szóval, röviden: sok sivatag és homok, távoli luxusszálloda, pompa, ruhák, cipők, klimax és egy kiéhezett ötvenes nő, beszólás a másik kultúrának, no meg sok hiszti. Semmi romantika, semmi szerelem, (majdnem) semmi dráma, semmi önelemző filozofálgatás, ami anno a sorozatot olyan egyedivé tette. Így hát nem több, mint pipa, kész, ezt is láttam, de hamarosan úgyis elfelejtem.

3/5