2010. január 23.

Hiúság vására

Egy éhező angol festő és egy francia balett-táncosnő gyermekeként született Becky korán árván marad. Már kora gyerekkorától kezdve csillogóbb életre vágyik, mint származása ígér neki. Miután elhagyja Miss Pinkerton Chiswick-i Akadémiáját, az angol társadalom meghódítására indul - kerül, amibe kerül. A cél érdekében beveti minden szellemességét, csáberejét és nőiességét, és egyre feljebb kerül a 19. század eleji társadalmi ranglétrán.
Becky felemelkedése azzal indul, hogy nevelőnő lesz a különc Sir Pitt Crawley lányai mellett. Becky megnyeri magának a gyerekeket és a Crawley család gazdag vénlány nénikéjét, Matildát is. A lány a vidéki hampshire-i háztartás nélkülözhetetlen tagjává válik és Matilda is a bizalmába fogadja az eszes Beckyt. De hősnőnk tudja, hogy addig nem lehet igazi tagja az angol társadalomnak, míg nem költözik be a városba. Mikor Matilda meghívja őt, hogy lakjon Londonban, Becky buzgón elfogadja az ajánlatot. A városban Becky újra összetalálkozik legjobb barátnőjével, Amelia Sedley-vel, aki -mivel jó körülmények között nevelkedett fel- nem osztozik barátnője nagyravágyó terveiben. Becky titokban hozzámegy egy nagy örökség várományosához, Rawdon Crawley-hoz de amikor Matilda tudomást szerez a házasságról, elűzi a fiatalokat. Ekkor kezdődik a napóleoni háború, amelyben Rawdon és Amelia férje, George is részt vesz. Miután George nem éli túl a Waterloo-i ütközetet, Becky és Amelia barátsága meginog. A sors újra összehozza Beckyt és Rawdont, és megszületik közös fiúgyermekük. A háború után a jólétet a nyomor és pénztelenség követi. Becky elszántabb, mint bármikor, hogy bekerülhessen London előkelő társaságába és ebben támogatóra is lel Steyne márki személyében. A különc Steyne segít Beckynek, hogy valóra váltsa álmait, de ezért a nőnek később túl nagy árat kell fizetnie.
(port.hu)


Rögtön az elején le kell szögeznem: nem olvastam Thackeray nagy klasszikusát, melyből a film készült. De bevallom, mivel kb. 1000 oldalas, nem túl valószínű, hogy valaha is fogom. Hú, ha belegondolok, most heteket spórolt nekem ez a film!

Egyébként az azért érezhető is volt rajta, hogy ez csak egy itt-ott megnyirbált, összesűrített kivonata a történetnek; már a port.hu-os leírás is eltér a látottaktól. De igazából pont ezért nagyon pörgős, hiszen kb. 5 percenként van valami nagy esemény és csak úgy röpködnek az évek. Az biztos, hogy rendesen lekötötte a figyelmemet, legalább háromszor a fejemhez is kaptam, mert gyakran értek nem várt meglepetések. Talán leginkább arra hasonlított, mintha egy nagy filmet gyors tekeréssel néztem volna végig és néha nem teljesen vagyok képben az előzményekkel. A baj csak az, hogy így nem volt lehetőségem eléggé kiismerni a szereplőket, pedig akkor talán kicsit jobban megértem a döntéseiket, érzéseiket, cselekedeteiket. Hát igen, egy könyvet sosem tud tökéletesen visszaadni a filmváltozat.

Mellesleg maga a történet szerintem nagyon durva! Talán mégis beleolvasok majd itt-ott a regénybe, mert nagyon kíváncsi lennék a stílusára. Képzeljünk csak el egy sztorit a "jó" nélkül! Nincs ugyanis egy olyan szereplő, aki megérdemli, hogy szurkoljunk neki. A főhősünk is önző és számító, mi magunk sem örülnénk, ha varázsütésre az ölébe hullana minden. Talán egyedül csak azért irigykedhetünk rá, mert két igen jó pasi oldalán is megfordul. ;) Életében szerintem összesen kétszer cselekszik igazán önzetlenül, mind a kétszer a barátnője érdekében. Igen ám, de a barátnője meg olyan egy bamba teremtés, hogy szinte meg sem érdemli a boldogságot.

Pár szót a színészekről is kell ejtenem. Reese Witherspoon arca nekem még mindig túl kedves egy ilyen szerephez, de ettől függetlenül szerintem nagyon jó volt. Romola Garaira pedig nem is ismertem rá, csak most olvastam, hogy ő a Dirty Dancing 2.-ben látott főszereplő lányka. És, ott vannak ugye a pasik... Gabriel Byrne és James Purefoy, akiknek elég csak megjelenniük és a női nézők máris elolvadnak a képernyő előtt. :)

Szóval, végül is szerintem érdekes film volt, leginkább amiatt a monumentális, fordulatos és elgondolkodtató történet miatt, amit elmesélt. Viszont ez a rengeteg rövidítés mindenképpen sajátos, pattogós jelleget kölcsönzött neki; szerintem ha valaki olvasta az eredeti művet, akkor biztosan utálja a feldolgozását. Ugyanakkor például a Mansfield Parkhoz képest nekem mindenképpen nagy élmény volt.

4/5

u.i.: Kusza és csapongó soraim után azért idelinkelek egy sokkal összeszedettebb kritikát is, aminek viszont minden egyes sorával egyetértek.


2010. január 19.

Egyszerűen bonyolult

Jane három felnőtt gyerek anyja és egy jól menő pékség és étterem tulajdonosa Santa Barbarában. Egy tíz éves válás után baráti a viszonya az ex-férjével, az ügyvéd Jake-kel. Ám amikor Jane és Jake elutaznak a fiuk diplomaosztójára, a helyzet elkezd bonyolódni. Egy ártatlan közös étkezés elképzelhetetlen fordulatot vesz - affér lesz belőle. És mivel Jake-nek már van egy új felesége, a sokkal fiatalabb Agness, így most Jane lesz a másik nő. Ebbe a már amúgy is zűrös románcba csöppen bele az építész Adam, aki maga is a saját válásából próbál kigyógyulni. Beleszeret Jane-be, de hamar ráeszmél, hogy egy szerelmi háromszögbe került. (port.hu)

Milyen jó is úgy leülni filmet nézni, hogy közben előre tudod, nem érhet meglepetés, mert csupa jó színész szerepel majd benne!

Hát, meglepetés nem is ért, de mégis be kell valljam, számomra nagyon nehezen indult el a sztori. Persze nem unatkoztam, inkább csak úgy szemlélődtem, várakoztam a film első felében. Aztán jött egy pont (körülbelül a lebukás-közeli szállodai jelenet környékén), amikor hirtelen felkaptam a fejem és onnantól végig csüngtem a képernyőn, időnként hangosan nevetgélve. Azt hiszem ott kezdtek igazán "élővé", közelivé, szerethetővé válni a karakterek. A legnagyobb meglepetést egyébként számomra a vő okozta, bár ő meg néha már nyakig belesüllyedt a szokásos vígjátéki szerepkörbe, mégis, nekem kellettek az ő aranyos-vicces megjegyzései, hogy kicsit tompítson egy-két jelenet nyíltságán, kínosságán.

Egyébként a filmben szerintem az a legjobb, hogy teljesen újat tud hozni. Ki gondolt volna eddig egy hasonló szerelmi háromszögre, pláne hatvan év körüli szereplőkkel? De még ilyen felállásban is sikerült jól működő romantikus vígjátékot kanyarítani belőle! Persze azért hozzáteszem, hogy maga az alaptörténet és a bemutatott szituációk egy része korántsem a vigyorgós kategóriába tartozik, sőt, nagyon is komoly dolgokat, esetenként épp fájó pontokat érint. Szóval egy ilyen nem mindennapi történet is fel tudja hívni a figyelmet mindennapi, egyáltalán nem kacagtató, sokkal inkább mélyen az érzésekbe gázoló élethelyzetekre.

Meryl Streep természetesen káprázatos, és ezúton üzenem, hogy ha bárki még egyszer csúnya kritikát mer írni róla, kinyúlok a monitoron és jól az orrára koppintok! Csodálatos ez a nő és kortalan; imádom nézni, ahogy minden porcikájával játszik, sőt, szinte szárnyal. :) Mint ahogy Steve Martint is szeretem és ebben a filmben szerintem kimondottan kedves szerepet kapott, most hirtelen nem is tudnék mást elképzelni a helyére. De sajnos nem tudtam nem észrevenni az arcán, hogy az évek már rajta is hagytak nyomot, Alec Baldwinról nem is beszélve! Persze azért rossz szót róla sem tudok mondani, szerintem nagyon is jó alakítást nyújtott, annak ellenére, hogy az általa megformált karakternek néha már kedvem lett volna jól behúzni egyet! (Úgy látszik, ma ilyen harcias formában vagyok.)

Szóval a film nagyon tetszett, kellemes, nevetgélős perceket szerzett, majd miután a végéhez értünk, kicsit el is gondolkoztatott a kapcsolatokon és azok sokrétegűségén, még akkor is, ha nekem konkrétan ilyen jellegű tapasztalatom nincs is, csak a nehézségét tudom átérezni.

5/5 (Az összhatás mindenképpen 5 pontos, természetesen a színészek is, de mivel a film eleje bennem nem sok mindent tudott elindítani, egy kicsi mínuszt azért tennék a mellé az ötös mellé... Tény, hogy egy-két dolgot jobban is meg lehetett volna oldani, de hát elfogult vagyok. :) )

2010. január 15.

A repülő tőrök klánja

859-ben járunk, Kínában: a hajdan virágzó Tang dinasztiára sanyarú idők járnak. Egymást követik a lázadások, miközben a korrupt kormányt teljesen lefoglalják az engedetlen hadsereg soraiból szerveződő szabadcsapatok elleni harcok. Ezek közül a legjelentősebb a Repülő Tőrök Háza nevet viseli, és napról napra erősebbé válik egy rejtélyes harcos vezetése alatt. Két ifjú parancsnok, Jin és Leo azt a feladatot kapja, hogy ejtsék foglyul az ismeretlen vezért, amelynek végrehajtásához rafinált tervet eszelnek ki. Jin magányos harcosnak adja ki magát, Szél álnéven, és megmenti a börtönből Meit, a vak forradalmárlányt, majd elnyerve bizalmát, elkíséri a titkos szervezet főhadiszállására. A terv beválik, Jin és Mei azonban a hosszú és veszélyekkel teli út során egymásba szeret. (port.hu)

Hihetetlenül szép látványvilágú, gyönyörű, élő színekkel teli film, ahol azonban még a legapróbb hangoknak és legkisebb rezdüléseknek is hatalmas szerepe van. Bár hivatalosan az akciófilm kategóriába sorolják, itt az akció mégis teljesen mást jelent. Bár sok a harcos jelenet, mégsem fröcsög a vér, hanem a küzdelem elegáns, szinte már tánc jellegű, könnyed, mégis bátor és magával ragadó. Néha még repülünk is, ugyanúgy, mint nagy kedvencemben, a Tigris és sárkányban. És mindezekhez természetesen gyönyörű zene is társul.

A történetet sokan talán unalmasnak találják, de én szeretem az ilyen típusú filmeket is, amikre később főleg az általuk teremtett különleges hangulat miatt fogok emlékezni. Persze így is van ám cselekmény, vannak meglepetések is, izgalom is, de ez a történet elsősorban mégis csak a szerelemről szól: csábításról, fellángoló és mindent elsöprő érzésekről, féltékenységről, elkötelezettségről, féltésről és bosszúról...

Szépséges film; a varázslatos képeket próbáltam jól az emlékezetembe vésni, a befejezésen pedig még biztosan el fogok gondolkozni egy kicsit.

5/5

2010. január 12.

Fel!

A Pixar mindig különlegeset és újat alkotó munkatársai, köztük a Szörny Rt. ünnepelt rendezője szó szerint is felemelő, és egyben rendkívül szórakoztató kalandra csábít, ahol a határ a csillagos égnél kezdődik!
A Disney-Pixar alkotása a 78 éves légballon kereskedő, Carl Fredricksen élete legnagyobb kalandjáról szól, aki a világ felfedezéséről álmodozik. Úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a legnagyobb vízeséshez, ami a földön létezik: a Paradise Falls-hoz. Egész életében vágyott egy óriási kalandra, így ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.
(port.hu)


Először is, szeretném elmondani, hogy én még egyetlen egy 3D-s filmet sem láttam. Mármint, láttam, persze, még régen, a kétszínű papírszemüveggel, sőt, láttam már 4D-s rövidfilmet is, amikor vadul rázták alattam a széket, de azt az "új fajta" 3D-s mozizást, amikor egy egész estés, híres szereplőkkel és hihetetlen látványelemekkel teli filmet vetítenek, na azt még nem próbáltam. Pedig kétségtelenül nagy élmény lehet, talán egyszer majd nekem is részem lehet ilyenben, de az az igazság, hogy mindig ott motoszkál bennem a kötekedő kisördög és azt sugdossa: hé, akkor már tényleg csak "nézni" megyünk a moziba, a történet és a mondanivaló már senkit sem érdekel? Bár ez tőlem most nem hangzik túl hitelesen, hiszen az utóbbi időben szinte már le is szoktam a komolyabb filmekről és a képernyő előtt töltött órák tényleg csak a kikapcsolódást, a szórakozást szolgálják... Na de majd jönnek még jobb idők is. ;)

Szóval, ennyi mellébeszélés után térjünk rá végre a Fel! c. rajzfilmecskére, amit a "hagyományos", 2D-s változatban láttam (a bevezető után már nyilván nem meglepő) és érdekes módon így is tökéletesen élvezhető volt. Szépek a képek, a színek, a látvány... bár gondolom 3D-ben mindez még tutibb lehet. De valahogy mégsem volt hiányérzetem, engem a történet már a leges-legelején is annyira magával ragadott. Talán épp az lesz a legemlékezetesebb képsor is számomra: Ellie és Carl mosolygós-könnyes love storyja, amit akárhányszor is nézek újra, mindig ugyanolyan kedvesnek és meghatónak találom.


Persze a kalandok sora még csak ezután kezdődik kedvenc házsártos, morgós kockafejű öregurunk számára. És a történet természetesen bővelkedik izgalmakban, vicces eseményekben, szerethető figurákban és mókás állatokban, a fájó emlékekről és a szívszorító jelenetekről nem is beszélve; szóval itt ám kicsik és nagyok is egyaránt megkapják a nekik való élményeket. És bár előkerül néhány szokványos rajzfilmes fordulat is, mégsem unjuk meg ezt a bájos kis mesét.

Szóval ez egy gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élményt nyújtó, mondanivalóban és érzelmekben gazdag rajzfilm. És szerintem ez számít igazán, nem pedig az a fránya 3D-s szemüveg...

5/5

2010. január 6.

Távkapcs

Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít - tartja a mondás. Az egyetlen kivétel Michael Newman. Egy titokzatos feltaláló ugyanis megajándékozza az univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembejövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, mely egy idő után át ne vette volna az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. A tét a családja, feleségével és a gyerekeivel való viszonya. (port.hu)

Elbőgtem magam egy vígjátékon, nem is kicsit. Vagy bennem van a hiba, vagy pedig ez a film nem teljesen az, mint aminek mondták.

Pedig eleinte nagyon is annak tűik. Adam Sandler most is pont ugyanolyan, mint az összes többi filmjében, amit eddig láttam, még a kamera előtti megjátszott idegbajok is csak a szokásosnak tűnnek. A poénok néha viccesek, néha viszont már túl durvák. Meglepetésként David Hasselhoff is feltűnik, na igen, mozifilmben ez azért elég ritka alkalom, de ezúttal szerencsére nem folytat diskurzust sem az órájával, sem az autójával. (Bár ki tudja, mi történt a forgatási szünetekben? ;) ) Kate Beckinsale pedig még női szemmel nézve is gyönyörű, a gyerekek aranyosak, az élet meg nehéz, de sebaj, ezen úgyis segít a frissen beszerzett csodakütyü. Szóval halad szépen minden az amerikai vígjátékokban megszokott útvonalon, de aztán persze egy ponton már érezni kezdjük, hogy meglesz még ennek az egésznek a böjtje. Aztán elkezdjük sajnálni is a főszereplő pasit és hirtelen már eszünk ágában sincs rötyögni a filmen. Sőt, lefagy a vigyor az arcunkról, mert kicsit azért ráismertünk saját felgyorsult életünkre és hátrahagyott fontos pillanatainkra is a nagy rohanás közepette.

Természetesen nem kell aggódnunk, a történet végén megkapjuk a happy endet, de sokkal-sokkal nagyobb dolog az, hogy a végén kicsit még könnyes szemekkel és óriási "Carpe diem!" érzéssel állunk fel a székből.

4/5