Poligamy

András (Csányi Sándor) és Lilla (Tompos Kátya) fiatal pár, öt éve járnak együtt. A férfi forgatókönyvíró, aki megrendelésre tévésorozatokat ír, a nő pedig tanársegéd az egyetemen. Végre beköltöznek közös lakásukba. Úgy tűnik, minden rendben van köztük. De valami mégis hibádzik. Mintha a lényeg veszett volna ki az együttélésükből. Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont... nos, a helyzet az, hogy igazából maga sem tudja, mit akar. Lilla egyszercsak bejelenti, hogy terhes. Andrást felemás érzések kerítik hatalmukba. A következő reggel András egy vadidegen, gyönyörű nőt talál maga mellett az ágyban. Ettől a fordulattól kezdve a legkülönbözőbb lányokkal kerül viszonyba - ezzel együtt pedig a férfi-nő kapcsolat minden fázisát, minden lehetséges útját bejárja. (port.hu)

A filmről Eszti már adott egy igen rövid és velős véleményt ("jó színészek, szar sztori"), úgyhogy ezzel én nem is vitatkoznék, csak megerősíteni tudom.

Az a baj, hogy úgy vágytam már egy olyan igazi jó kis romantikus vígjátékra, még meg magyarra, mert a két dolog nem zárja ám ki egymást. De akkora hatalmas csalódással távoztam a moziból, hogy az valami hihetetlen. A barátnőm szerint "nem volt olyan rossz, de jó sem, egyszer viszont nézhető", de én nem leszek ilyen elnéző, hiszen hol máshol is adhatnék hangot a haragomnak amiatt, hogy nem kaptam meg azt, amit szerettem volna?

Igazából a színészekkel nincs gond, még a felvonultatott Lillák mennyiségével sem. :) Csányi Sándor most is olyan csányisándoros, amilyennek már megszoktuk és amilyennek mindig szeretjük, de félve jegyzem meg, hogy szerintem azért volt már jobb is. Viszont lehet, hogy csak az általa megformált karaktert érzem kicsit kibontatlannak vagy kevésbé szimpinek, mint máskor. Tompos Kátya, a "fő Lilla" pedig olyan tud lenni, hogy nekem, a női nézőnek is tud hiányozni, amikor eltűnik és a főszereplővel örülök, amikor végre előkerül. :)

Viszont a történet... háát, én nem is tudom. Valahogy értelmetlen, pedig az alapötlet nem is lenne olyan rossz, de ami végül kikerekedik belőle az mégsem az, amit várnék. Közben pedig van néhány olyan gubanc, ami csak zavaró és igazából később sem nyer értelmet. A film közepe felé már unatkozni kezdtem és vártam valami jobb befejezést, ámde feleslegesen. Szerintem már az is sokat segített volna, ha mondjuk az utolsó öt-tíz perc előtt visszaugrik a történet a film kb. 20. percéhez, mert így csak annyi jött le az egészből, hogy titkon minden pasi csak arra vágyik, hogy ágyba vigye a világ összes nőjét, de mivel lusták is, még erre is ráunnak. Nekem hiányzott az, hogy lássunk is valamiféle fejlődést a főszereplőn és keveselltem, hogy erre csak a záró képkockák utalnak. Bár oké, Csányi Sándorral szemben elfogultak vagyunk és neki még ezt is elhisszük. ;)

2/5 (mondtam már, csalódott vagyok)

102 kiskutya

Szörnyella De Frász (Glenn Close), mint elhivatott állatbarát? A hosszú börtönévek mély nyomot hagytak Szörnyella életében. Úgy tűnik, minden szőrmeneműtől kitör rajta a frász, ám lelke mélyén valahol ott lapul a régi vágy: egy hatalmas, pöttyös szőrméjű bunda! Hogy ártatlanságát bizonyítsa, állást vállal egy kutyamenhelyen, s odaadásáról gyanakvó nevelőtisztjét, Chloét (Alice Evans) is sikerül megtévesztenie. Ám színre lép a szűcsök szűcse, a bundák királya: Monsieur Le Nyúz (Gérard Depardieu), aki arról híres, hogy mindig kihozza a pöttyökből a maximumot. (port.hu)

Valószínűleg én vagyok a hibás, mert túl sokat vártam egy mesefilmtől. Pedig hiába, bármennyire is klasszikus az alaptörténet, bármennyire is Disney-s a feldolgozás és bármennyire is aranyosak a kiskutyák, több sor bőrt erről már nem lehet lehúzni, még akkor sem, ha az jelen esetben pöttyös.

Sajnos az egész filmet vacaknak tartottam, erőltetett, kínos-küszködős poénokkal, nem túl sok eredetiséget mutató történettel. Gérard Depardieu, akit egyébként szeretek, most engem kimondottan idegesített, csakúgy, mint a túlzottan "beszédes" állatok. Sajnos nekem még túlzottan él a fejemben a régi Disney rajzfilm, és annál jobbat, aranyosabbat, kedvesebbet, megmosolyogtatóbbat úgysem tudnak már készíteni. Egyetlen pozitívum a filmes feldolgozásban (legyen szó akár az első, akár a második részről) Glenn Close alakítása. Hihetetlen, hogy a színésznő mennyire át tud változni egy dühtől és gonoszságtól reszkető boszorkává! :) Igazából én végig őt figyeltem, más nem nagyon tudott lekötni.

Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Családinak nem nevezném, mert szerintem a felnőtteknek unalmas és bárgyú, de gyerekfilmnek sem mondanám, mert szerintem a gyerekek sem hülyék egy ilyenhez, én legalábbis tuti nem ajánlanám nekik, már csak a film végi sütős jelenet miatt sem. Az azért félelmetes... :$ Mindenesetre egyszer megnézhető, majd nagyon könnyen elfelejthető (és elfelejtendő) az alkotás. Persze azért tegyük hozzá: leszámítva Glenn Close Szörnyelláját. :)

2/5

Az örömapa

Nagyot tévednek azok, akik azt hiszik, hogy egy esküvő egyszerű és nagyszerű dolog! Az ember lánya, aki még csak nemrégen született meg és még alig húsz éves, egyszer csak azt mondja: megismertem egy fantasztikus srácot és hozzámegyek! Természetes a fiú szörnyű, a szülei kimondottan borzalmasak, az esküvő pedig maga a megtestesült lidércnyomás. George Banks (Steve Martin) mindössze azt szeretné még tudni, hogy egyedül ő, az örömapa érez így? (port.hu)

Réges-régi, már sokszor látott vígjáték, ami igazából az apa, Steve Martin évődései, lightos idegrohamai és kiborulásai kapcsán válik viccessé. Persze minden akörül forog, hogy aggódik a lányáért, fél elengedni, és ezt végig érezhetjük is, pont ez az, ami miatt nem válik gagyivá a történet. Sőt, a végén még megható is, de anélkül, hogy valami nyálasba torkollana.

Szóval vidám, kedves film, és semmit sem veszít bájából, akárhányszor is nézzük újra. Az "elkerülhetetlen" természetesen attól még bekövetkezik, de az "örömszülők" (Diane Keaton és Steve Martin) olyan jól kiegészítik egymást és olyan szilárdan állnak egymás mellett, hogy kétségünk sem lehet afelől, hogy a dolgok a normál kerékvágásban haladnak tovább.

4/5

Nanny McPhee - A varázsdada

Amikor Nanny McPhee felbukkan a Brown-házban, a hét gyerek, akik alig egy esztendeje veszítették el az édesanyjukat, azonnal ellenséget látnak benne. Nem elég, hogy rusnya, azt gondolják róla, hogy gonosz, sőt, lehet, hogy egyenesen boszorkány. Egy szörnyű, ijesztő nevelőnő. Ám hiába akarnak borsot törni az orra alá, hogy ugyanúgy elűzzék őt is, mint azt tették az előző tizenhét dada esetében, a varázserejével szemben tehetetlenek. Minden kezd megváltozni és a házban egyszer csak minden úgy történik, ahogy Nanny McPhee szeretné. (port.hu)

Az alapfelállás valahonnan már nagyon ismerős: hypertermékeny, feleségjelöltek után kajtató apuci, hét égetnivalóan rossz gyerekkel, akik sportot űznek a nevelőnők elűzéséből. Komolyan, szinte már csak az kellene, hogy Colin Firth dalolni kezdjen és a nácik is megérkezzenek, hogy azt higgyem, ismét A muzsika hangját látom egy új feldolgozásban. De az első megtévesztő percek után rendeződik ám a helyzet és biztosak lehetünk benne, hogy ez a film inkább a vicces csínytevésekről és a csillogó szemű rosszcsont gyerekek "jó útra téréséről" fog szólni. (A gyerekek közül egyébként érdemes megemlíteni a nagy-nagy csillogó szemekkel néző, aranyos kisfiút, Thomas Sangstert, aki már az Igazából szerelemből is ismerős lehet.) De ha még kétségeink lennének, a fent említett társasághoz a majdnem-apáca Julie Andrews helyett a szándékosan elcsúfított Emma Thompson érkezik, bibircsókokkal és "csodatévő" görbebottal, hogy ezzel aztán új mederbe terelje az eseményeket.

Mint minden mesében, itt is számíthatunk a happy endre. Kapunk mellé még egy adag varázst, jó kis vizuális effekteket, szép látványt és egy félve, szép lassan kibontakozó szerelmi szálat is. Röviden: egy jó kis mesét, egy jó kis kikapcsolódós, családi filmecskét. Aminek mellesleg Emma Thompson nemcsak főszereplője, hanem forgatókönyvírója is. Hoppá! Tudtátok, hogy az Értelem és érzelemnek is?

4/5

Mansfield Park

Jane Austen írónő harmadik és legellentmondásosabb regényéből készült finoman merész alkotás. Fanny Price (Frances O'Connor) tízéves kislányként kerül a Bertram család birtokára. Örökké éreztetik vele, hogy ő a szegény rokon, akinek minden nap illik hálát adnia jó sorsáért. Unokatestvérei közül egyedül az álmodozó Edmundtól (Jonny Lee Miller) kap testvéri szeretetet. Fanny írásba fojtja kimondhatatlan gondolatait. Csípős és okos nyelvére felfigyelnek a ház londoni vendégei, a Crawford testvérek. Henry (Alessandro Nivola) és Mary (Embeth Davidtz) modern gondolkodásmódú, veszedelmesen sármos figurák. Edmund beleszeret Marybe, míg Henry a lányok közül Fannyt választja. Kettejük boldogságát előítéletekkel próbálják megakadályozni. A Bertram család csillaga viszont leáldozóban, a ház alapjai megrendülnek. Ahogyan a gyarmatosító, képmutató Anglia erkölcse és gazdagsága. (port.hu)

Bajban vagyok ezzel a filmmel, ugyanis a regényt, amiből készült, sajnos (?) nem olvastam, így most nem tudom, hogy kritikám vajon a feldolgozásnak vagy pedig eredetijének szól-e? Úgyhogy azt hiszem, a legjobb, ha egy kalap alá veszem az egészet és mint "élményt" örökítem itt meg.

Egy dolog biztos: Jane Austen klassz író, remek női karaktereket tudott teremteni, a hősnői még ma is szerethetőek humoruk és szilárd jellemük miatt; így van ez a Mansfield Park tűzről pattant, éles eszű, ironikus, ugyanakkor egyszerű kis főszereplőnőjével is, akinek a helyére könnyen odaképzelheti magát bármelyikünk. Igazából az ő karaktere "viszi el" a filmet. Noha Jane Austen történeteit és az általuk lefestett kor hangulatát is szeretem, ebben az esetben most csalódnom kellett, nem is kicsit. Pedig igazából minden a helyén van: tökéletes kosztümös film, tipikus jegyekkel, szokásos úri környezettel, körtáncokkal, egész nap ücsörgő és egymással, no meg szomszédjaikkal udvariaskodó szereplőkkel, ám de az igazi nagy románc nélkül. Végig vártam és vártam, de hát a sok szenvedés után hiába ért "révbe" Fanny, én nem éreztem semmit, maximum felháborodást emiatt az elvesztegetett másfél óra miatt. Tömény szenvedés az egész. Jaj, örvendezzünk, milyen jó is, hogy a lány csak várt és várt és kitartott és végül be is bizonyosodott az igaza, no meg megkapta azt, ami/aki tulajdonképpen már a film elején is az övé volt. Ennyi az egész, semmi több. Bosszantó, még akkor is, ha legalább tehettünk egy újabb látogatást Jane Austen világában. Csak hát ez így önmagában nekem kevés volt.

3/5

Karácsonyi üdvözlet

A magányos hivatásos katona, meghatódva az afgán frontra küldött karácsonyi üdvözlőlaptól Nevada Citybe utazik, hogy találkozzon a lap feladójával, Faith Spelmannal. Miután megérkezik, Faith családjának szíves vendégszeretetével találja magát szemben és beleszeret a nőbe. (port.hu)

Habkönnyű romantikus vígjáték, karácsonyi köntösben, hóeséssel, gyönyörű tájakkal, kisvárosi hangulattal és hatalmas nagy vendégszeretettel. Igen, időnként már bárgyúan idegesítő. A film felépítése is gyenge, sőt, még a vágás is rossz, igazi tévéfilmes, de ami ennél sokkal nagyobb baj az az, hogy minden mozzanat előre sejthető, még az amerikai zászlók feltűnési gyakorisága is előre kiszámítható. Na jó, azért vannak pozitívumok is, például ott a család, ahol mindenki kedves, közvetlen, vicces, jófej és velünk együtt szurkol a happy endért, viszont ez elég sovány vigasz, nem igazán kárpótol az életemből feláldozott másfél óráért. Tipikusan az az "egynek jó" volt, de egyébként könnyen felejthető, gyenge film kategória.

3/5, de csak azért, mert idén ez volt az egyetlen karácsonyi film, amit láttam.

Üzenet a palackban

Theresa éppen túlesett egy fájdalmas váláson és két dolog maradt számára, ami kitölti életét: kisfia, Jason és a munkája a Chicago Tribune riportereként. A világ felé mutatott eltökélt arca nyugalmat sejtet, de valójában csak távoli álarc, mely elrejti valós érzéseit: csődbe jutott kapcsolata felett érzett elkeseredettségét és szilárd elhatározását, soha többé nem engedi, hogy bárki is fájdalmat okozzon neki. Egy magányos hétvégén azonban, amíg kisfia az apját látogatja meg, élete regényes fordulatot vesz. Tengerparti sétája során talál egy palackot, benne megindító, szenvedélyes hangú üzenet, G. aláírással. A levél költőisége és fájdalma szíven üti Theresát és szinte beleszeret a férfibe, akit sosem látott. Aztán ahogy jó riporterhez illik, nyomozni kezd a különös írás szerzője után.
A keresés végül sikerrel jár és kiderül, hogy hasonlóan sebzett emberrel hozta össze a sors. A szomorú sorokat bizonyos Garret Blake vetette papírra, Észak-Carolinában él és vitorláshajók építésével foglalkozik. A férfi imádott felesége halála óta nem találja helyét az emberek között és az apjával töltött időt leszámítva szinte teljes magányban tölti napjait. Dodge, az apa megpróbálja kizökkenteni fiát a gyász szorításából és emlékezteti, hogy választania kell a múlt és jövő között. S e jövőt talán éppen Theresa jelenti. (port.hu)

Emlékszem, annak idején gondolkoztam rajta, hogy megnézem moziban a filmet, de olvastam róla egy ajánlót, ami szerint ez minden idők legunalmasabb és legvontatottabb romantikus alkotása, így aztán hagytam magam lebeszélni róla és végül inkább mást választottam helyette. Érdekes, mert azóta sem feledkeztem meg róla, pedig ez rég lehetett, maga a film is 1999-es.

Na de ma végre eljött az ideje és reklámokkal teletűzdelve ugyan, de délután végre végignézhettem. Hááát, lehet, hogy kár volt ennyit várnom vele; úgy érzem, ma már kicsit "öreg" vagyok az ilyen sztorikhoz, jobban vágyom a romantikus happy endeket és az örömkönnyeket, mint a mély szomorúság és megrendülés okozta katarzisélményt. Na jó, azért ez utóbbi sem semmi ám - legemlékezetesebb filmélményeim épp az ilyen befejezésekhez kapcsolódnak.

Egyébként maga a film roppant pörgősen és izgin indul, aztán utána lelassul és a hangsúly sokkal inkább az apró rezdülésekre és a bátortalanul, de határozottan és erősen előtörő érzelmekre helyeződik (talán ezért nevezte vontatottnak az egykori kritika). Nem rossz ez, tényleg nem rossz, csak az a baj, hogy közben már tudjuk, hogy van itt egy probléma, ami ha felszínre kerül, igen nagyot fog robbantani, így szinte minden jelenetben erre készülünk. Azonban miután ez megtörtént, a forgatókönyv eltér az előre jósolttól és ezzel nem kis meglepetést okoz a megrendült nézőnek...

Szóval nem rossz film ez. Komoly, de hétköznapi témát, a veszteség feldolgozását járja körül, kicsit sem tiszteletlenül, mégis kedves, szinte simogató, időnként szívbemarkoló, időnként  viszont megmosolyogtató stílusban. Robin Wright Penn alakítása is szuper (bár szinkronhangjával helyenként nem teljesen voltam kibékülve), Kevin Costner pedig tökéletesen hozza a lelki sérült "halászfiút". Mellékszerepben láthatunk még egy Paul Newman által formált szimpatikus karaktert is; nemcsak a szerep oldja kicsit a komor hangulatot, hanem már a nagynevű színész feltűnése is a filmben.

4/5

Igazából szerelem

A történet mozgatórugója a szerelem, legyen az első látásra, vagy éppen beteljesületlen, rangra, életkorra és családi állapotra való tekintet nélkül. Megérinti az agglegény miniszterelnököt, az anya nélkül maradt iskolásfiút, a korosodó, kiégett rocksztárt, és nem kerüli el a szerelmében csalódott, összetört szívű írót sem. Londoni életek és szerelmek találkoznak össze és bontakoznak ki. Szenteste romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel, mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen. (port.hu)

Hétvégén egészen karácsonyi hangulatba jöttem és az egyik karácsonyi dalról beugrott ez a film, így újranéztem, most már nem is tudom, hanyadjára.

Jelentem, még mindig ugyanolyan jó! :) Lehet kacagni, lehet izgulni, lehet pityeregni, lehet olvadozni, lehet szurkolni, lehet álmodozni, sőt, lehet karácsonyozni is vele. Mellesleg külön örültem, mikor a rájöttem, hogy a film 5 héttel karácsony előtt kezdődik - mikor néztem, akkor valós idő szerint is épp 5 héttel voltunk karácsony előtt.

Tudom, hogy már sokan írtak jót is, rosszat is az Igazából szerelemről, de én egyértelműen a rajongók tábora felé húzok. Pedig mikor először láttam, engem is meglepetésként ért a sok szálon futó cselekmény, de aztán rájöttem, hogy itt nem az a lényeg, hogy minden szálat tökéletes aprólékossággal kielemezzünk. Igazából minden kis történet kedves és szívet melengető, vagy épp facsargató - így áll össze az egész. Úgyhogy, bár szívesen elemezgetném külön-külön is őket, mégsem teszem, hiszen pont így jó, ahogy van. Esetleg két történet befejezését lehetne kicsit vidámabbra változtatni, de attól tartok, ha a csalódásokat és beteljesületlen szerelmeket lehagynánk a palettáról, akkor tényleg valami langyos szirup lenne a végeredmény, ami már nem is annyira azt mutatja, milyen is igazából a szerelem.

Szóval, Hugh Grant, Colin Firth, Liam Neeson, Alan Rickman, Emma Thompson, a dilis Billy Mack, akarom mondani: Bill Nighy, a nagy szomorú szemekkel néző Thomas Sangsterez és ez a film jöhet, akármikor, akárhol, akárhányszor, mindig fel tud dobni, mindig kedves, mindig szeretem, igazából. :)

5/5

Koktél

Miután leszerelt, a jóképű, ifjú és ambiciózus Brian Flanigan (Tom Cruise) New Yorkba megy, hogy munkát találjon. De nem talál, diploma nélkül ugyanis nem megy. Beiratkozik, tehát az egyetemre és hogy fedezni tudja a költségeit, mixerkedik egy belvárosi bárban. Itt találkozik Doug Coughlinnal, aki a szakma legapróbb fortélyaira is megtanítja, míg végül a város leghíresebb mixerei lesznek. Brian immár egy saját, exkluzív koktélbárról álmodik, ám ehhez még több pénz kell, mint az egyetemhez. Jamaikába utazik, a mixerek paradicsomába, ahol szépek a nők és vastagok a "jattok". A szépen kitervelt részleteket azonban meglehetősen összekuszálja egy váratlan fordulat: Brian fülig szerelmes lesz. (port.hu)

Mára már szinte klasszikussá vált napfényes filmecske szemtelenül fiatal Tom Cruise-zal, sok-sok koktéllal, szerelemmel, csini mixerfiúkkal és az élet örök érvényű nagy kérdéseivel. Egyszer már láttam, de már alig-alig emlékeztem a filmre. Hát, most is csak annyit tudok mondani, hogy jó volt, szép volt, nosztalgikus volt, de mégis kicsit hiányérzetem maradt utána...

4/5

Esthajnalcsillag

A Becéző szavak című film folytatásában Aurora idősebb lett és sokat változott. Tágas texasi házában az élet nagy kérdéseire keresi a választ. Emlékkönyvet ír. A legjobb barátnőjével idézi fel a régi napokat. Emma lánya korai elvesztése után Aurora túláradó szeretettel neveli tovább az unokáit. A tizennyolc éves Melanie és két bátyja úgy érzi, hogy állandóan beleavatkozik az életükbe, nem véletlen, hogy nem találják a helyüket. Mindezt látva, Emma egykori legjobb barátnője nem hagyja annyiban a dolgot. Patsy gyakran kritizálja Aurora nevelési gyakorlatát. Larry McMurtry regényéből. (port.hu)

Érdekes és veszélyes dolog egy korábban már nagy sikert aratott film folytatását elkészíteni, azonban ezúttal szerintem nem is volt olyan rossz ötlet belevágni. Tudom, hogy nagyon sokan vannak lesújtó véleménnyel a filmről, de helyenként az Esthajnalcsillag nekem még jobban is tetszett, mint nagy elődje, a néhány napja látott Becéző szavak.

A film eleje már csak azért is tökéletesen fenntartja az érdeklődést, mert az ember kíváncsi arra, hogy mi is történt a korábban már megismert szereplőkkel. Jó volt örülni a viszontlátásnak, szépen feltérképezni az elmúlt évek eseményeit, rácsodálkozni egy-két meglepetésre, de sajnos hiányolni is kellett egy-két korábbi szereplőt.

A hangvétel nagyon hasonló az előző filmhez, így aztán sírunk is, nevetünk is a hosszú órák alatt. A történetben persze vannak olyan szálak, amik nagyon hasonlóak Emmáéhoz, sőt, a múlt elemei is fontos szerepet kapnak, de mégis sokkal többről szól ez, mint múltidézésről. Valahogy csak kellemes keretet teremt a történetnek ez az észrevétlen, de valahogy mégis folyamatosan jelen lévő dolog, ami miatt igen hamar újra "otthonosan" érezhetjük magunkat a nagy család életének szemlélése közben. Természetesen vannak lezáratlan ügyek, de ezúttal a korábban kevesebb jelentőséggel bíró kapcsolatok is nagyobb hangsúlyt kapnak. Megindító jelenetek sorakoznak fel egymás után, néhány talán lesz is annyira emlékezetes, mint a Becéző szavak vége, de ellent kell mondanom a sok lehúzó kritikával, amit olvastam, mert szerintem nem válik elcsépeltté és közhelyessé az Esthajnalcsillag sem.

Igazából ha összességében szemléljük, nekem kicsit jobban tetszett a film az előző résznél, de biztos vagyok benne, hogy önmagában, a Becéző szavak emléke és benyomásai nélkül viszont nem állná meg a helyét...

4/5

Gorilla bácsi

Különleges bevetésre indul Shane Wolf kommandós, veszélybe került gyerekre kell vigyáznia. A kölykök tudós apja ugyanis fontos felfedezést tett, amelyre többen is fenik a fogukat. Hogy ne keltsen feltűnést a kertvárosi környezetben, a harcedzett kommandós bébiszitternek álcázza magát. Az öt gyerek - a legkisebb néhány hónapos, a legnagyobb veszélyesen kamaszodó nagylány - mellett a szuperügynök addig még nem tapasztalt dolgokkal találja magát szembe: kénytelen megtanulni, hogyan kell bánni a pelenkával, babakocsival, pótkerekes biciklivel és a kamaszos érzelmekkel. (port.hu)

Az az igazság, hogy maga a plakát, maga a cím és maga a történet is valami nagyon gagyi benyomását teszi rám. Nem is vártam semmi különöset, de Lauren Grahamre nagyon kíváncsi voltam, hiszen olyan sokszor láttam már a Szívek szállodájában Lorelaiként és olyan keveset más szerepben.

Azt kell mondjam, a film nagy csalódás, de pozitív értelemben. :) Szerintem sokkal kedvesebb, aranyosabb, kevésbé erőltetett, mint a shwarzis Ovizsaru, amire óhatatlanul is asszociálunk már az első pillanattól... Persze a végén itt is becsúszik néhány túl szirupos jelenet, de ezt talán feledtetik a korábbiak, amelyek meg tudtak mosolyogtatni. És nekem igenis tetszett, mikor behozták azt a muzsika hangjás szálat; számomra csak fokozta az amúgy is jó hangulatot és a dalokkal új színt adtak a filmnek. (Arról nem is beszélve, hogy még most is a fülemben csengenek.)

Persze igazából akkor is csak sablon sztori, aminél előre sejthető a happy end, de mégis, jól ki tudja tölteni a másfél órát, nem unatkozunk. Jó kis családi kikapcsolódós film ez.

4/5

Harry és Sally

Szándékosan nem másolom ide a film ajánlóját, ugyanis abban a másfél órás film összes fontos mozzanatát leírják, az utolsó öt perc kivételével!

A lényeg az, hogy ez egy réges-régi romantikus vígjáték, Meg Ryannel és Billy Crystallal, no meg mellékszerepben Carrie Fisherrel, ezúttal arany bikini és fejére nőtt briósok nélkül. :) Tény, hogy ez a film azért lett kultfilm, mert ebben van az az ominózus Meg Ryan az étterembe orgazmust színlel c. jelenet, de szerintem ez a sztori sokkal-sokkal több ennél.

A téma örök: lehet-e barátság férfi és nő között? Egy ideig még mi magunk, sőt, a főszereplő Harry, a kérdés legfőbb cáfolója is elhiszi, hogy lehet. A szereplők jók, a film kedves, vicces, kicsit sem elszállt; egyszerűen csak hétköznapi embereket, szerethető karaktereket, apró bogarakat, mindennapi helyzeteket, valós, de ugyanakkor áhított kapcsolatokat mutat be.

Kellemes másfél óra, emlékezetes, kacagtató mondatokkal. megható, de kicsit sem sablon romantikus vígjáték.

Ó, igen, és egy kedvenc mondat a végéről: Volt egy hatalmas kókusztortánk. Két szintes. És volt hozzá egy hatalmas tál csokiöntet, külön. Mert nem mindenki szereti úgy, ha átázott a torta. :)

5/5

Becéző szavak

Aurora, az ódivatú nevelési elveket valló, magára maradt "nagyasszony" minden szeretetét és féltő gondját lányára fordítja. A modern felfogású Emmáról azonban lepereg a jó nevelés, kibújik a rátelepedő anyai gondoskodás alól és megy a saját feje után. Aurora végül - szívderítő és szomorító epizódok során keresztül - lassan átalakul, s arra is képesnek bizonyul, hogy a szomszédba költözött és felettébb faragatlan, olykor már vulgáris volt űrhajóst tüntesse ki vonzalmával. Amikor az immár háromgyerekes Emma súlyosan megbetegszik, akkor sikerül - a férj és a gyerekek részvételével - először nyílt szívvel megbeszélni problémáikat. (port.hu)

Sokat hallottam már erről a filmről, azt hiszem igazi klasszikusnak is számít, de egészen mostanáig még nem volt alkalmam megnézni. De ahogy az már az ilyen nagyon várt dolgokkal lenni szokott, sajnos a kisebb a csalódás most sem maradt el. Persze nem azért, mert rossz film lenne, hanem inkább azért, mert kicsit másra számítottam...

Kezdem ott, hogy szerintem a port.hu-s ismertető ezúttal nem állja meg a helyét, mert olyasmire helyezi a hangsúlyt, ami bár jelen van a filmben, mégsem teljesen olyan, mint ahogy azt ezek a sorok sugallják. Anya és lánya között, bár nem hétköznapi a kapcsolat, de szerintem nem is olyan vészes, hogy csak egy halálos ágyon lehetne rendezni a soraikat... De azt hiszem, ezt a dolgot mindenki a saját szemüvegén, saját anyai és/vagy gyermeki kapcsolatán keresztül tudja csak szemlélni. És bár a történetben ez a kapcsolat és ennek ilyen-olyan állomásai vezetnek végig, akad ám sok más kisebb-nagyobb esemény is, ami ennél sokkal jobban elgondolkodtathat minket.

Szóval jó film, hétköznapi, könnyen átérezhető élethelyzetekkel, megindító és emlékezetes jelenetekkel, irtó fiatal Jack Nicholsonnal és jó néhány sírós-mosolygós pillanattal. De lehet, hogy ha kevésbé sztárolják és dicsérik, és csak mint egyszerű, "mezei" filmet látom, nagyobb élmény lett volna.

4/5

Miért éppen Minnesota?

Nincs még egy olyan ambiciózus nő mint a Miamiban élő Lucy Hill (Renée Zellweger). Szereti a csillogást és a pénzt, de még ennél is jobban imádja a karrierjét, amivel szemben minden csak másodlagos. Mikor szembejön egy új megbízatás, amiben le kell vezényelni egy isten háta mögötti gyár átszervezését, Lucy ráveti magát a feladatra, ugyanis úgy sejti, a siker újabb előléptetéssel jár. Igen ám, de a rutinmunkának induló feladat nem csak olyan meglepetéseket tartogat számára, melynek hatására egész élete átértékelődik, de még álmai férfijával (Harry Connick, Jr.) is összeakad ott, ahol álmában sem gondolta volna, hogy meglelheti. (port.hu)

Az az igazság, hogy láttam a film trailerét, ami igen kedvesnek, viccesnek tűnt. Aztán megnéztem magát a filmet, és valahogy nem kaptam semmi többet sem a trailerhez képest. Volt néhány vicces jelenet, amikor pukkadoztunk a rötyögéstől, meg volt csetlő-botló Bridget Jones, akarom mondani, Renée Zellweger, voltak kedves minnesotaiak, akik minden morgása és lenézése ellenére is befogadják és tutujgatják az "idegent", meg persze volt előre pontosan kiszámítható szerelmi szál, DE tápiókapuding ide, ürgeünnep oda, a film sajnos akkor is a felejthető kategóriába tartozik. Jó addig, amíg nézzük, de mikor vége, nem leszek tőle feldobva, hiszen csak egy pislákoló, ici-pici jókedv adagot kaptam. Azért kár érte.

3/5

Két szerető

A karizmatikus, de problémás Leonard egy szerelmi csalódást és öngyilkossági kísérletet követően visszatér a családi fészekbe. Miközben szülei aggódó tekintetének kereszttüzében próbálja összeszedni magát, két nővel is megismerkedik: Michelle, a gyönyörű, és rejtélyes szomszéd alaposan felkavarja a férfi körüli állóvizet. A másikuk Sandra, egy üzletember bájos és odaadó lánya, aki azon igyekszik, hogy megvásárolja családjának vegytisztító vállalkozását. A férfinak döntenie kell, hogy a vágy sürgető erejére, vagy a nyugalmat hozó szeretet szavára hallgasson. A háttérben pedig ott a veszély, hogy visszazuhan a szakadékba, amely korábban kis híján a vesztét okozta. (port.hu)

Érdekes film. Sötét és borongós, bizonytalan és zavart, kicsit furcsa is. Pont, mint a főszereplő; ő teszi ilyenné az egészet.

Pedig Joaquin Phoenix engem sokáig igencsak idegesített, mert, noha megértem én a lelki bánatát, mégis irritált, hogy egy szerencsétlen figurát mutatott, kis kinőtt, róla leszakadni sosem (értsd: sosem!) akaró kapucnis dzsekiben; és közben meg szegééény, aljas sunyi pasi módjára szemrebbenés nélkül egyszerre két nővel is kavar. És ha ez még nem lenne elég ok a bosszankodásra, naná, hogy már megint nem a rendes, odaadó, gondoskodó, belé igencsak szerelmes lányt választja. Hát, úgy látszik, az ilyen lányoknak már csak ez a sorsa...

Szóval, nem tagadom, sokáig csak nagymértékű felháborodás és ezek a negatív érzések uralkodtak rajtam, de ahogy most visszagondolok, szomorú szemű főhősünk már ekkor is remek alakítást nyújtott, remekül ábrázolta az elveszettséget, a depressziót, a szorongást, és úgy összességében, ezt a "problémás" lelkiállapotot, majd pedig a hirtelen mindent megváltoztató, hatalmas erővel fellobbant epekedést, vágyakozást, szerelmet. Talán, ha pasi lennék, és az össze-vissza kavarásokon nem akadok fenn, már elsőre is értékeltem volna ezt az alakítást... A film végére, az utolsó pár jelenetre viszont már teljesen a hatása alá kerültem; páratlanul hitelesnek éreztem, szinte minden belső rezdülését tökéletesen tudta közvetíteni felénk. Az áttörést akkor éreztem, mikor elhangzott ez a mondat: " You're the most beautiful, most amazing woman ever." - Jól emlékszem rá, hiszen a hangja érzelemteli, az arca és könnybe lábadt szeme pedig őszinteségről tanúskodik. Ettől a ponttól kezdve már tökéletesen együtt éreztem vele (és, ha nem is bocsájtottam meg, de már hajlandó voltam eltekinteni a folyamatosan elkövetett "félrelépéstől") és szorongva izgultam, mert valahogy érezhető volt, hogy szegény pasi nem kaphatja meg túl könnyen a boldogságot...
Bevallom, összerándulva néztem végig és még meg is könnyeztem az utolsó jeleneteket...

A történet olyan, amilyen... Közepesnél jobbat biztos, hogy nem érdemelne - és ez már a feljavított jegy, mellyel értékelem az árral sodródó, összezavarodott, elveszettnek tűnő Joaquin Phoenixet is. A film vége viszont olyan nagyon magával ragadó és számomra emlékezetes is, hogy csak elragadtatva tudok róla beszélni. A két pontszám átlaga az, amit végül adok; de tartok tőle, hogy ha globálisan tekintjük a filmet, akkor erősen túlértékeltem.

4/5

Szakíts, ha bírsz

A romantikus komédiák végén a szerelmesek csókban forrnak össze, és kéz a kézben, boldogan néznek a szép, közös jövő elé. Ám erről a jövőről vajmi kevés információnk van. Nézzük azonban Brooke és Gary esetét. Annak rendje módja szerint ismerkedtek meg egymással, majd jött a mindent elsöprő, nagy szerelem, végül az összeköltözés. Ám a régi mondáshoz hasonlóan, lakva ismerik meg egymást az emberek, és ez bizony rózsásnak aligha mondható helyzetet eredményez. Valóságos háború veszi kezdetét a szembenálló felek között, melyből lassan az összes ismerős, barát, sőt idegen kiveszi a részét. (port.hu)

A film hivatalos megnevezése romantikus vígjáték, és igaz is, vannak benne megmosolyogtató jelenetek, de akkor is, kicsit nehezemre esik vígjátéknak nevezni a témája miatt.

Középpontjában egy szakítás áll és ez sosem mulatságos alapanyag. Igaz, hogy a "háború", ami a főszereplők között zajlik, szül néhány különös szituációt, mégis, még ezekben is megláthatjuk a görbe tükröt, amit elénk tart, hiszen kicsit mindannyian beleesünk ugyanezekbe a hibákba, mint amik itt a konfliktusokat szülik. Persze, a film eltúlozza ezeket, de mégis, a végére a humorosnak szánt jelenetek után elénk tárul a szakítás minden keserve, fájdalma, könnye.

Jennifer Aniston és Vince Vaughn alakítása egyformán jó volt, épp annyit adtak bele, amennyi kellett egy-egy jelenethez. A befejezés a sok "háborúskodás" után igazán elegáns, épp csak egy leheletnyi humor fűszerezi; a film záró jelenete pedig igazi élménnyé teszi ezt a másfél órát.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszett ez a sírós-nevetős, majd végül elkomolyodós film.

5/5

Valami Amerika 2

A lottónyereményből Tamás végre leforgathatta a Bűnös várost, ami a nagy remények ellenére megbukott a mozikban. Tamás vigasztalhatatlan. A három fiú egy Ákoshoz postán érkezett képeslap alapján Alex nyomára jut, aki épp most jött ki a sittről Amerikában. Alex újabb álnéven egy East-West című darab jogaira pályázik. Kiderül az is, hogy Alexnek muszáj színpadra állítani a darabot, mert Balával, a magyar maffiózóval csak így tudja rendezni piszkos ügyeit. Nagy úr a bosszúvágy, a fiúk abban bíznak, hogy ha megtalálják Alexet és megveszik előle az East-West jogait, végre visszaszerzik a 60 milliójukat, amivel Alex lelépett. Irány Amerika! Ám természetesen újabb svindli van a dologban, így végül Tamásra vár a feladat, hogy megrendezze a darabot Pesten. Egy New York-i lapdance bárból előkerül Timi is és persze főszerepre vágyik... Ákos nemes bosszútól hajtva összeverbuválja a tánckart, Bala, a maffiózó viszont a lányát szeretné látni a főszerepben. Pofon és csók is csattan, de az East West végül életre (és dalra) kel Tamás rendezésében. András összejön a maffiapapa lányával, Eszter egy bravúros beugrással egy újabb bukástól menti meg a fiúkat, Baláról pedig kiderül, hogy a marcona külső érző szívet takar. (port.hu)

Láttam a film első részét: emlékszem, este volt, fáradt voltam, a dvd-t véletlenül kaptam kölcsön (teljesen más filmet kértem, de véletlenül ez is benne volt a dobozban), nem is igen ismertem, így nem voltak vele szemben túl nagy elvárásaim, amikor megnéztem. Emlékszem, hogy kellemes perceket szerzett nekem és egyértelműen pozitív csalódás volt.

Ezt az élményt vártam a második résztől is, amikor hétvégén a barátnőmmel megnéztük. De hát hiába vártam... valahogy nem volt az igazi. Inkább csak bosszankodtam, hogy a fiúk már megint hagyják átverni magukat és valahogy idegesített az egész film. No meg izgultam is, mert ez mégiscsak felháborító: előbb minden párt szétszednek, aztán meg aggódhatok, hogy ki kivel jön újra össze, ááh...

Szóval, az élmény elmaradt. Lehet, hogy ha nincs első rész, nincsenek elvárások, akkor jobban bejön a film... bár akkor meg szerintem nem is értettem volna a történetet, annyira a korábbi eseményekre épül.

3/5

Furcsa pár

A Neil Simon világsikerű színdarabjából készült filmben Jack Lemmon és Walter Matthau, az elmúlt években elhunyt, mégis halhatatlan komikus-páros két elvált férfit alakít, akiket az élet viharai egy fedél alá sodornak, Oscar a világ legtrehányabb alakja, Félix a pótcselekvésként gyakorolt tisztaság- és rendmániája miatt elviselhetetlen... (port.hu)

Nem kell ezt ragozni: Jack Lemmon és Walter Matthau örök, páratlan és megunhatatlan. Ez a film több, mint 40 évesen is kedves és szórakoztató tud lenni, nem úgy, mint sok mai, erőltetett, vígjáték néven futó kínzóeszköz. A két, örökké egymást froclizó és zsörtölődő pasi (majd később már bácsika) utánozhatatlan kedvenceim. Annyira összeszokott páros voltak, hogy még a sírba is igen gyorsan követték egymást...

5/5

Hét élet

Gabriele Muccino felkavaró történetében valaki úgy akar megszabadulni az őt nyomasztó titoktól, hogy teljesen megváltoztatja hét idegen ember életét. Jól kitervelt minden, csak arra nem számít, hogy beleszeret az egyikbe a hét kiválasztott közül. A Hét élet egy izgalmakkal teli, rendhagyó love story, amely provokatív kérdéseket tesz fel életről és halálról, szerelemről és barátságról, miközben azt kutatja, milyen rejtélyes szálak kötik össze a különböző emberi sorsokat. (port.hu)

Egy fiú(!) ismerősöm ajánlotta nekem ezt a filmet, és mellesleg azt a kis információt is hozzátette, hogy ő bizony megkönnyezte (nem is kicsit) a végét. Hát, ilyen előzményekkel ültem le megnézni a Hét életet.

Bevallom, kicsit felemás élmény volt számomra a film (de persze könnyen lehet, hogy csak én nem voltam kellően ráhangolódva - később talán tervezem is újra megnézni). Sokáig ugyanis nem nagyon értettem, mi is történik. Sok-sok, elsőre összefüggéstelennek tűnő jelenet követte egymást, a kapcsolatot köztük csupán a mindig szomorú tekintetű, ámde igen csini, szálkás izomzattal rendelkező, egyébként pedig szuper alakítást nyújtó Will Smith jelentette. (Mellesleg megjegyzem: jó volt látni, hogy ilyet is tud!) Az az igazság, hogy én szeretem az ilyen "kirakós játékokat", melyekben csak az utolsó pár percben áll össze a teljes kép a néző számára, mégis, itt valahogy túl lassúnak éreztem a történet kibontakozását, viszont annál erősebbnek, annál felkavaróbbnak és annál inkább torokszorítónak a befejezést. De, hozzá kell tennem sajnos, hogy én hiányoltam mind a 7 történet alapos (vagy legalább minimális...) kidolgozását, illetve, valami (talán épp a sok szomorú nézés és visszafogottság) miatt számomra nem volt teljesen hiteles a szerelmes szál... És itt akkor még egyszer megjegyzem, hogy jó lenne újra végignézni, hogy egyértelműen állást tudjak foglalni ebben a kérdésben is. :)

Mindenesetre azért jó film, és biztos, hogy sokáig emlékezetes marad.

4/5

Férjhez mész - Mert azt mondtam

Daphne Wilder három lány büszke édesanyja, irántuk érzett szeretete nem ismer határokat. Maggie pszichológusként dolgozik, ő a legérettebb a nővérek közül. Mae szemtelen és szexis; a bizonytalan, de imádnivaló Milly pedig légypapírként vonzza magához a férfiakat. Daphne tudja ezt, és ezért elhatározza, hogy megakadályozza legkisebb gyermekét abban, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, amiket ő is elkövetett annak idején. Össze akarja hozni lányát a tökéletes férfivel, úgyhogy a lány tudtán kívül felad egy hirdetést Milly nevében egy netes társkereső oldalon. (port.hu)

Rájöttem valamire: iszonyúan idegesítenek azok a filmek, amikben van legalább 2-3-4 női főszereplő, aki bizonyos jelenetekben megállás nélkül, egymás szavába vágva, egymással párhuzamosan RIKÁCSOL!!! Ilyen volt például a Nők, vagy az Elvált nők klubja is. Furcsa dolog, hogy ugyanakkor ott van például egyik kedvenc sorozatom, a SATC, ami ugyan szintén négy nőről szól, de ők szerintem egy epizódban sem csaptak ekkora lármát...

Szóval, első emlékem e filmről mindenképpen a rikácsolás lesz. Aztán utána biztosan eszembe jut majd a nem túl eredeti sztori, ami szerintem még így is sok jó lehetőséget kínálhatott volna, ha a készítők éltek volna vele ahelyett, hogy egy előre kitalálható végű történetet kerekítenek belőle; és végül az, hogy milyen csalódás volt, hogy a három lánytestvér közül kettő (Lauren Graham és Piper Perabo), akiket mellesleg innen-onnan, kedves filmekből vagy sorozatokból ismertem, szinte alig szerepelt (sőt,  mikor viszont szerepelt, akkor is szinte csak zajkeltő tényezőként).

S film azért összességében nem olyan rossz, de én kicsit többet vártam tőle... Kikapcsolódásnak azért mindenképpen nagyon jó, de nekem valahogy hiányérzetem maradt utána...

3/5

Egy boltkóros naplója

Rebecca Bloomwood egy 25 éves ifjú lány, aki legjobb barátnőjénél Suze-nál lakik a város egyik elegánsabb környékén. Van egy halálosan unalmas állása is, mindemellett pedig fura betegségben szenved: vásárlás-mániás. Ez a szenvedély pedig leginkább anyagilag megterhelő. Olyannyira, hogy Rebeccának nem is futja rá. Amikor a lány a teljes anyagi csőd szélére kerül, végső kétségbeesésében elhelyezkedik egy pénzügyi tanácsadó lapnál. Hamar ismert és elismert lesz közérthető, hétköznapi embereknek szóló tanácsadó rovata. Cikkei felkeltik egyik jóképű és ambiciózus kollégája, Luke (Hugh Dancy) figyelmét is a lány iránt. Vajon kiderül-e, hogy a lány, akire mindenki hallgat, valójában a behajtók elől menekül? Vajon a plázákban való korzózás marad továbbra is Rebecca életcélja, vagy talál valami fontosabbat is az életben? (port.hu)

Nagyon sok rosszat hallottam már erről a filmről, de azt kell hogy mondjam, előítéleteim ezúttal nem igazolódtak be. Nem állítom, hogy tökéletes film lenne, de szerethető, úgyhogy ezért kikapcsolódásnak egészen biztos, hogy tökéletes. Az a tipikus "egynek jó" kategória, de ha nem várunk tőle semmit, csak azt, hogy kicsit elterelje a figyelmünket, kicsit megmosolyogtasson, kicsit társunk legyen a délutáni punnyadásban, akkor bizony nagyon jól járhatunk vele. És, csak úgy mellesleg megjegyzem: szerintem sokkal több jó cuccot mutogatnak benne, mint például Az ördög Pradát visel-ben. ;)

4/5 (Bár most, néhány hónap távlatából visszaolvasva ezt a bejegyzést már úgy érzem, hogy a pontozással egy picit azért túlértékeltem a filmet.)

Szerelem második látásra

A new yorki Harvey Shine, reklámdalocskák szerzője épp a határán táncol, hogy elveszítse lassan amúgy is zsákutcába torkolló állását. Főnöke figyelmezteti, hogy már csak egy utolsó esélye maradt, így mielőtt Londonba utazik lánya esküvőjére, Harvey megígéri, hogy hétfő reggelre visszatér, hogy részt vegyen egy fontos találkozón, és meggyőzzön mindenkit képességeiről. Amint megérkezik a brit fővárosba, lesújtó hír fogadja: lánya nevelőapját kérte meg, hogy az oltár elé kísérje. Leplezve csalódottságát Harvey elmenekül az esküvőről, abban a reményben, hogy eléri gépét, ám ez nem sikerül. Felhívja főnökét, hogy elmagyarázza a helyzetet, de az azonnal kirúgja. Sebeit nyalogatva a reptéri bárban Harvey megszólítja az érzékeny, negyvenes közvélemény-kutató Kate-et. A nőt, akinek élete a munkája, alkalmi vakrandijai és rátelepedő anyja folyamatos telefonhívásai körgyűrűjébe zárva telik, megérinti Harvey személyisége, a férfit pedig inspirálja Kate intelligenciája és együttérzése. A találkozás mindkettejükben megmozdít valamit, és hamarosan azon kapják magukat, hogy egymás hatására kezd megváltozni a világ körülöttük - és bennük. (port.hu)

Először is, tisztázzunk valamit, még mielőtt bedőlnénk a kedves fordítóknak és valami huszadrangú sablon romantikus vígjátékra asszociálnánk azonnal a film címét meglátva; eredetileg ugyanis a készítők a Last Chance Harvey nevet szánták a produkciónak, ám a buta magyar nyelv minden bizonnyal túl gügye, hogy visszaadja ennek a bonyolult kifejezésnek a jelentését. Nagy kár ám, ugyanis ezzel szerintem sok nézőt vesztettek, pedig Dustin Hoffman és Emma Thompson neve már önmagában is garancia lehet a sikerre.

A történetről beszélve azonnal kijelenthetnénk, hogy ugyan kérem, ebben a filmben nem is történik semmi "nagy dolog", csak amit már az ajánlóban is olvashattunk; de van azonban benne sok kis apró részlet, jel, gesztus, rezdülés, ami mégis nagyon gyorsan szerethetővé teszi. Ezeket azonban látni - hallani kell, a rövid összefoglalás (egycsókos szerelmes film, sok sétával, sok beszélgetéssel, iróniával és őszinteséggel, kedves zenével, sírós-mosolygós jelenetekkel, egymásra találással; mindez ugye függetlenül a szereplők korától) önmagában még nem fog meggyőzni senkit.

Mégis, mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat, elárulom, hogy az is eszembe jutott, hogy kicsit olyan ez a történet, mintha a zseniális, ma már szinte "alapműnek" mondható Mielőtt felkel/lemegy a Nap két főszereplője valami véletlen folytán lekéste volna a forgatást és ezért csak néhány évtized elteltével tudták volna elkészíteni a filme(ke)t. Még ezzel sem lenne baj, mert így is bájos és kedves és szerethető, csak én mégis valahogy úgy érzem, be van lassulva a korábban említett két klasszikushoz képest. Két magyarázatot látok erre: vagy azért érzek így, mert a szereplők tőlem korban jóval távolabb állnak, vagy pedig azért, mert több benne a "most a kamera távolról mutatja a párt, sétálnak és beszélgetnek, láthatóan nagyon jól érzik magukat" feliratú jelenet, pedig én e helyett is sokkal szívesebben hallgatnám őket...

Ezt a kis hibát leszámítva természetesen azért nagyon is tetszett a film, a két színész-óriás is azt nyújtotta, amit szokott és amit én is vártam; Emma Thompson film végi félig hisztis monológjának kulcs mondata pedig egészen biztos, hogy sokáig a fülemben marad még...

5/5

A nagy Gatsby

Az okos és jóképű Jay Gatsby alacsony sorból, nem egészen tisztességes úton küzdötte föl magát a hatalmasok közé. Mégsem boldog, mert szakított a régi, nagy szerelmével. Gatsby a vagyonát arra használja, hogy megbecsülést vívjon ki magának a felső tízezer tagjai között. Ezért vásárolt házat Long Islanden, ezért rendez minden adandó alkalommal egzotikus partikat. Az egyik ilyen összejövetelen találkozik Daisyvel. A nő nyomban megtetszik neki, elhatározza, hogy megszerzi magának. Sikerrel jár, csakhogy Daisy férjes asszony. (port.hu)

Tegnap késő este bukkantam a közszolgálati adón erre a kis film-kincsre, amitől azért először igencsak megijedtem, ugyanis az alapjául szolgáló Fitzgerald-kisregényt tavasszal olvastam és emlékeim nem teljesen egyeztek az ajánló szövegével.

Azt kell azonban mondanom, hogy ez a film nagy kivétel a "jó könyvből jó filmet készíteni lehetetlen" íratlan szabálya alól, de ennek oka lehet egyszerűen az is, hogy szerintem kb. 98%-ban csakis a könyvre támaszkodik (szerencsére). Lerövidíti ugyan és nem tud minden mozzanatot olyan részletesen visszaadni, mint az író (de valljuk be, ez amúgy sem lenne lehetséges: a film nem állhat le "magyarázkodni" egy-egy párbeszéd kellős közepén, míg a könyv íróját nem köti a "játékidő", ellenben korlátlan számú üres lap áll a rendelkezésére), mégis, megőriz olyan apró jeleket, mint a hatalmas libegő fehér függönyök, vagy a Daisyék kertjében álló villogó zöld lámpa. Szinte jól eső érzés volt ezeket végre "megelevenedve" látni, a könyv lapjairól kilépve, pedig általában az ilyesmi zavarni szokott. Nos, ezúttal nemcsak, hogy nem tette, de úgy is érzem, hogy egy nagy filmélménnyel lettem gazdagabb.


5/5

Trója

Az ókori Hellászban az irodalom talán legismertebb szerelmespárja - Parisz, Trója hercege (Orlando Bloom) és Helené, a spártai hercegnő (Diane Kruger) - ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól (Brendan Gleeson), és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt (Brian Cox), aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett. Ilion, a fallal körülvett város, amit Priamosz király (Peter O'Toole) irányít és fia, a nagy Hektór herceg (Eric Bana) véd, olyan fellegvár, amit még soha egyetlen sereg sem tudott bevenni. Hogy Trója győz, vagy elbukik, az egyetlen ember döntésén múlik: sikerül-e megnyerni a háborúnak Akhilleuszt (Brad Pitt), az ókor leghatalmasabb és legtekintélyesebb hadvezérét? Akhilleusz öntörvényű, lázadó és a szóbeszéd szerint sebezhetetlen, nem hódol be senkinek és semminek, csak saját dicsőségéért harcol. Az örök hírnév iránti csillapíthatatlan étvágya veszi rá, hogy Trója alá vonuljon Agamemnón zászlaja alatt - de végül a szerelem lesz az, ami meghatározza sorsát. Két civilizáció fog összecsapni a becsületért és a hatalomért. Ezrek fognak elesni a dicsőségért vívott harcban. És egy egész nép fog eltűnni a föld színéről - a szerelemért. (port.hu)

Nagy költségvetésű mese sok-sok kisszoknyás pasival, gyakori homlok-puszival, monumentális csatajelenetekkel, kitűnő zenével; egy baljóslatú szerelem következményeiről, egy igen nagy királyról és egy igen mohó, öntelt királyról, két nagy harcosról, később már meg nem változtatható döntésekről, minden idők egyik legnagyobb hadicseléről, bátorságról és hazaszeretetről (Hektór), pátosz és nyáladzás mögé bújtatott gyávaságról és háborúban "igen fontos" enyelgő hárfajátékról (Parisz), egy vagányan szaxi, saját halhatatlanságáért küzdő gyilkológép jellemfejlődéséről és Hektórhoz méltó férfivá válásáról (Akhilleusz), az ellenfél tiszteletéről, öldöklés közben is megnyilvánuló emberségről, öldöklés közben is mindent háttérbe szorító szerelemről, romlásba vezető rossz döntésekről, óriási pusztulásról, majd végül az újrakezdés reményéről (Aeneas).

Szeretem az ókori görög (és római) mitológiát, így kicsit féltem, hogy elfogult leszek a filmmel kapcsolatban, főleg, mert mellesleg a két főszereplő, Brad Pitt és Eric Bana is szívem két csücskének lakója. Viszont most, hogy másodjára is megnéztem, kicsit megnyugodtam, ugyanis minden elfogultság nélkül  mondhatom: jó film! Monumentális, magával tud ragadni, érzelmeket tud kiváltani, mi több, végig izgalmas, teli meglepő fordulatokkal. Több ez két nép csatájánál, hiszen igazából eldönteni sem lehet, hogy kinek szurkoljunk. A nagy káoszban és romlásban két ember van csak, akikre érdemes lenne odafigyelni, de akiknek tanácsát a háborúban fellelkesült és hatalomtól elvakult döntéshozók nem hallják meg. Noha halálos ellenségei egymásnak, emiatt mégis ők a legjobb barátok és szövetségesek.

... az egyedüli "pont", ami engem kegyetlenül zavar, nem más, mint Orlando Bloom... Egy nyápic, pipogya hősszerelmes, aki nem elég, hogy kirobbantja a háborút, de persze már megint le van maradva egy lépéssel, mikor képes, és sarkon lövi Brad Pittet... (hüpp) Nem állítom, hogy ezt valaha is meg fogom tudni bocsátani neki. Ugyanis már épp kezdtem megérteni Sisit, Ausztria császárnéját, aki oly mértékben rajongott Akhilleuszért, hogy Korfun palotáját neki szentelte.
Hát, szerintem azért tette, mert ő is látta a filmet... ;)

5/5

Vicky Cristina Barcelona

A két amerikai barátnő - Vicky és Cristina - Barcelonába érkeznek egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonio-val, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elena-val. (port.hu)

Furcsa film, igazán furcsa film. Egyelőre még magam sem tudom, tetszett-e. Egy biztos: a magyar szinkron csapnivaló és idegesítő. És mióta a trailert megnéztem, látom, hogy a fordítás is kívánnivalókat hagy maga után. Ugyanakkor áthatja valami az egész filmet. Valami spanyol... valami izgalmas...

Tetszik a narrátoros szerkezet, tetszenek a meglepetések a történetben, tetszik a pasi, aki inkább érdekes, mint helyes, tetszik a zene, tetszik a katalán gitár hangja és az az újra és újra felcsendülő gyönyörű dal.

Érdemes a szereplőkről is megemlékezni: Rebecca Hall alakítja a számomra legkevésbé szimpatikus, legkevésbé izgalmas, önszántából besavanyodó, globálisan szemlélve talán még taszítónak is tartható Vickyt; a vele való azonosulástól, hozzá hasonlóvá válástól félek a legjobban, tuti kis elrendezett élet, friss, szerető férj, előre legyártott "boldog" élet ide vagy oda. Az ezúttal szőke Scarlett Johansson alakítja Cristinát, aki még nem tudja, mit akar csinálni, és meddig akarja csinálni, és miért akarja csinálni, de két dolog biztos: csinálni akarja, és azt nagyon tudja, hogy mit nem akar. Keresi önmagát mindenfelé és mindenhogyan, bemagyarázza magának, hogy az úgy jó, ha hagyja magát sodorni az események által, de utólag rájön, hogy már megint nem tudja, mit csinál. Fájdalmas életű művészlélek, de inkább csak akar az lenni, szándékosan csinálja vagy szándékosan fogadja el, nem pedig azért teszi, mert ez lenne életének természetes medre. Javier Bardem (Juan Antonio) karaktere a legtutibb: ő a spanyol tenyészbika, aki mindhárom nőt ágyba viszi, hol együtt, hol felváltva. Bravo! Penélope Cruz (Maria Elena) pedig érthetetlenül üvöltözik spanyolul, máskor meg hadovál és verekszik, megint máskor meg nőkkel hentereg.
Szabadelvű társaság, annyi szent. Állítják, hogy boldogok, pedig nem. Eltöltenek együtt két hónapot Barcelonában, megváltoztatják egymást, majd mindannyian meggyőzik magukat arról, hogy egyszerűbb és könnyebb lesz, ha nem is változnak. És ezzel a gondolattal hirtelen vége is szakad a filmnek.

A spanyol fílingen, az irigylésre méltó nyarukon és a külön-külön igen tetszetős, ugyanakkor összemosva már érthetetlen szerelmeken kívül számomra egy gondolat maradt meg "üzenetként" a filmből: legyél bár bohém, legyél bár bevállalós, legyél bár neurotikus és szuicid hajlamú művészlélek, legyél bár elkötelezett, jövő-tervezgető, boldogság-színlelő menyasszony; utazz bárhova, beszélj bármely nyelven; tegyél akármit -- a végén, hosszú távon boldog akkor sem lehetsz, ha nem tudod, mit akarsz (Cristina), vagy ha nem vagy elég bátor ahhoz, hogy legalább magadnak bevalljad, változtatni akarsz, mert már másról szólnak az álmaid (Vicky).

4/5

Napfivér, Holdnővér

Pietro Bernardone gazdag itáliai kereskedő, szép feleségével és egy minden jóval elhalmozott fiúval, Francis-al. Francis sokáig él léhűtő módjára Assisben, sokat iszik és nem veti meg az asszonyokat sem. Barátaival együtt eléggé hírhedté válik az ott élő emberek között. Amikor háború tör ki Perugia és Assisi között Francis és barátai bevonulnak a hadseregbe, ahol nem sokkal később fogágba esnek. Egyedül Francis-nak sikerül megszöknie. Mire betegen hazatér, hatalmas változásokon megy keresztül. Elkezd örülni az élet apró dolgainak, a madarak csicsergésének és megveti azt az életet, amit korábban élt. Története akkor kezdődik el igazán. Otthagyja apját és elhatározza, hogy koldulásból élve, saját kezével fog templomot emelni Istennek... (port.hu)

Végre egy klasszikus! Végre egy Zeffirelli! - nagy lelkesedéssel vártam hát a filmet, de, sajnos, úgy gondolom, akkor épp nem voltam a megfelelő lelkiállapotban... Így aztán azóta is gondolkozok, gondolkozok, be-be villan egy-egy dolog, és természetesen a film zenéje, folyamatosan a fülemben cseng.

Mert az alapgondolat kiváló. A kivitelezés is szuper. A zene is nagyszerű. Valami miatt mégis, bevallom, végigdumáltam ezt a filmet.

Na kezdjük elölről. Az alapgondolat. A mondanivaló. Még szép, hogy itt a lényeg! Ne az anyagi javakat hajszoljuk. Ne a tárgyakban keressük az élet értelmét. Lássunk is, ne csak nézzünk. - de számomra valahogy "ez az alap" (még ha el is felejtem néha), nem kell magyarázniuk. Viszont... a filmben valahogy pont ennek a kifejezése nem tetszett. Mert értem én, milyen jó jelenet már az, ahol a fiú, mintegy jelképesen, kidobálja a családi vagyont az ablakon. Arról nem is beszélve, hogy később még ruháit is leveszi és a ráaggatott palástot is egy nincstelen vállára teríti. De mindeközben olyasmikről beszél, hogy úgy akar élni, mint a madár, meg a pipacs, meg mittudomén, mi. És számomra itt válik értelmetlenné, amit mond.

Szeretem az élet apró dolgait, szeretem az élet apró szépségeit. Szeretek gyönyörködni a madarakban vagy a mezei virágokban. De nem hiszem, hogy ha CSAK ezzel foglalkoznék, két nap alatt nem unnám halálra magam. És valljuk be, bármennyire is csodálatos dolgok ezek, ez mégis csak egy tök fölösleges, haszontalan időtöltés. Sokkal hasznosabb az, amit a film vége felé láthattunk, bár egy szó sem esett róla: betegeket gondoztak Francisco követői. Puszta kézzel építkeztek. Arattak. Betakarták a fázó koldust. Megosztották a nekik szánt pár falat kenyeret. És erre már én is azt mondom: ez igen! Ezen a ponton már én is tudok lelkesedni a filmért.

Mert értem én a mondanivalót, persze, hogy értem. Az a film végi, mellbevágóan éles ellentét a vatikáni pompa és a mezítlábas, rongyokba öltözött zarándokok között pedig igazán szívemből "szólt". Egyedül csak az a bajom és azért kötözködök, mert a fiú nem azt mondja: "Ejj már apám, ne a szolgáidon élősködj, ne a vagyont hajszold, ne zsákmányold ki a többi embert csak azért, hogy te ilyen nevetséges, szkafander-szerű piros ruhában járhass, hanem tégy már végre valami hasznosat is!", hanem inkább eljátssza a bolondot, magában énekel (mentségéül szolgáljon, hogy kiváló a hangja ;) ) és arról elmélkedik, hogy koldus akar lenni, kéregetésből akar élni és naphosszat madarakat meg virágokat akar lesni.

Még egyszer mondom, ez utóbbiak is szép dolgok, de én valami aktívabb, hasznosabb időtöltésre vágyom. Úgy tudom, a ferences rend egyébként is "dolgozó rend" volt. (Ha csak koldulásból éltek volna, mégis, mi különböztetné meg őket az egyháztól? ... maximum a pompa mértéke...)

A sok kötözködés és udvariatlan beszólás ellenére, azért mégis azt mondom: szép film. Főleg a zene és a mondanivaló miatt. A részleteket meg úgyis elfelejtjük idővel.

4/5

A boldogító talán

Tom él, mint hal a vízben: vonzó, sikeres, a nők ragadnak rá, és tudja, hogy van egy igaz barátja, Hannah, akire mindig számíthat. Egy napon azonban Hannah hathetes üzleti útra indul a messzi Skóciába, és ahogy telnek a napok, Tom mind jobban érzi, milyen üres a lány nélkül az élete. Bár korábban hevesen ellenezte a házasság intézményét, most mégis úgy dönt, hogy mikor Hannah visszatér, megkéri a kezét - és majdnem padlót fog, amikor kiderül, hogy a lány odaát eljegyezte magát egy gazdag és jóképű skót fiatalemberrel. Amikor Hannah felkéri esküvői tanúnak, igent mond, de csak azért, hogy megpróbálja visszahódítani a lányt, amíg nem késő. (port.hu)

Sablonsztori, nagyon kevés eredetiséggel, nagyon kevés humorral. A srác és a csaj már az egyetem óta szeretik egymást, de erre a srác csak akkor jön rá, amikor a lány már elkötelezné magát valaki mással. És elkezd kapálózni, hogy vissza tudja szerezni magának. Ennyi a lényeg. Közben eltelik másfél óra és a legerősebb reakcióm csak az ellenkezés és felháborodás, miután kábé a harmadik, jött-ment kutyának(!) tett szerelmi vallomás után a film visszavonhatatlanul gagyivá válik.

Nem kapok semmit, igaz, nem is ígértek semmit. De vizsga után jó csak úgy "nézni ki a fejemből". A film úgyis felejthető, egyedül Patrick Dempsey hagy egy kis keserű szájízt, hiszen ennyi idióta bénázás után többé már nem is tűnik olyan profi agysebésznek a Grace klinika Shepherd dokija...

2/5

Csak szex és más semmi

Dóra (Schell Judit), a csinos dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. És innentől kezdve nincs megállás! Feltűnik egy sármos színész Tamás személyében (Csányi Sándor), egy sikeres zeneszerző (Seress Zoltán), egy kifőzdés török fiú (Czapkó Antal), és máris összegabalyodott minden. De aztán, ahogy az már csak lenni szokott, bekopog az ajtón a szerelem. (port.hu)

Sokszor láttam már ezt a filmet, de még mindig tudok mosolyogni egy-egy jelenetén, még mindig a képernyőre tapadva nézem végig és még mindig dúdolgatom magamban, hogy "Boldogság, gyere haza..." :)

Pedig nem nagyon vagyok oda a magyar filmekért. Nem, nem vagyok hálivúd-fan, meg sznob vagy hasonló... egyszerűen csak ma valahogy ritka a jó magyar film. Mindegyik vagy kimondottan egy régi klasszikus feldolgozása, vagy pedig egy lapos, minden eredetiségtől mentes történet. A szereplők meg valahogy mindig ugyanazok. Nem igaz már, hogy ma Magyarországon csak a Barátok közt az egyetlen olyan "jelenség" (azt azért mégsem írhatom, hogy film...), amiben nem szerepel Gesztesi Károly!! Legalábbis egyenlőre még nem...

... így hát természetesen Gesztesi itt is szerepel, ő alakítja, nagyon hitelesen, a kőbunkó színházi rendezőt. Aztán Dobó Katánk is, jé, milyen meglepetés, még él?? Hiszen úgy el volt tűnve. Elment Ámérikába, ahol a kutya sem érdeklődött iránta, hát hazajött, itthon ő a nagy művésznő, de a játéka még mindig ugyanolyan merev, semmilyen, mint régen. Nem baj, ő játssza az ordas kurvát, illik is hozzá. Na de szerencsére ott a két főszereplő, akikről nem tudok rosszat írni: Schell Judit és Csányi Sándor ugyanis nagyon belopták magukat a szívembe. :) Ugyanígy szimpi még a csetlő-botló, "búsképű lovag" szerepét alakító Seress Zoltán is.

Szóval, egy kicsit furcsa, de kedves történet, laza, jó beszólásokkal, mosolyfakasztó jelenetekkel, érdekes karakterekkel. A film vicces, de nem válik gagyivá. Szerelmes is, de nem nyálas és nem "Dobó Kata vagyok és ledobom a pólóm" stílusú. Inkább csak olyan piszkálódós, sőt, helyenként önirónikus.

És még egy megjegyzés: a színházban, ahol a film egy része játszódik, épp a Veszedelmes viszonyokat próbálják. Így végezetül emiatt is kap tőlem egy jó pontot, hiszen az is egy általam nagyon szeretett történet (a könyv és a film egyaránt kedvenc).

5/5