Egy bogár élete

A kis szigeten élő hangyák életét két dolog is erősen megkeseríti: a falánk sáskák állandóan megdézsmálják kínnal-keservvel összegyűjtött elemózsiájukat, ráadásul ott van púpnak a hátukon Fürge, a zseniálisan kétbalkezes feltaláló, aki még a sáskajárásnál is veszedelmesebb. Az egész boly számára nagy megkönnyebbülés, amikor Fürge nekivág a nagyvilágnak, hogy segítséget hozzon a sáskák ellen. Arra azonban nem számítanak, hogy Fürge vissza is tér, ráadásul egy halom nála is hóbortosabb cirkuszi bogár élén... (port.hu)

Hát ez egy elképesztően aranyos, jópofa, kedves, izgalmas mese volt!!! :) Én most láttam először, és nagyon kellemes csalódás! Ugyanis a Mézengúz gagyisága után egy másik bogaras filmtől nem sok jóra számítottam... így eldöntöttem, hogy csak belenézek, nem nézem végig... de mire észbe kaptam, már a felénél jártam a filmnek... :) Komolyan, még a sztori is jó, meg fordulatos. :) És szerethetőek a "szereplők". És a kis Pötty, hát ő nagyon cuki volt. Ja, és a végén vannak "bakik". :) Hát, haláli az egész. Teljesen odáig vagyok tőle... :)

5/5

Save the Last Dance 2.

Nos, most az eredeti címet írtam, tekintve, hogy ebben aztán még annyi rap sem volt, mint az előzőben. ;)

Nem akarok sokat írni róla, elég felejthető kis filmecske. Az első jobban tetszett. Azt hiszem, ebben pont azok az apróságok hiányoznak, amik az elsőt olyan kedvessé, a többi zenés tinifilmtől különbbé tették.

Az első részben ugye a balettos leányzó bekerül egy hip-hoppos környezetbe és átveszi az "életérzést", beleviszi a táncába, mint "kortárs elemeket".
A második részben a lány már a menő, legtutibb balettakadémián tanul, mert az álma az, hogy príma balerina legyen. De a hip-hoptól sem akar elszakadni. És persze mindkettőben hyper-szuper tehetséges. (Ja, peeersze... ;) ) Csak persze a szigorú balett tanára örökké cseszteti, így jön a nagy szenvedés, meg az, hogy dönteni kéne...

Én sajnos ezzel a sztorival nem tudtam azonosulni. Végig az az érzésem volt, hogy: "Kislány, essen már le, hogy egy fenékkel két lovat nem tudsz megülni!".

És akkor arról a szenvedésről még nem is szóltam, hogy az első részben megszerzett, megszilárdított szerelemnek itt már nyoma sincs, ellenben a lány már első nap belebotlik az újabb "nagy Ő"-be...

Az tény, hogy ez az új főszereplő lány ügyesebb táncos, mint szegény Julie Stiles. (A főszereplő srác is helyesebb. ;) ) Színésznek viszont elég vinnyogós. A sztori meg... hát az is olyan, amilyen. Ez egy MTV produkció, szóval a párbeszédek is ennek megfelelő színvonalúak, ne várjunk tőle mást.

2/5

Szívem érted RAPes

Ez is csak egy sablon ámérikai tinifilm, de ma ez akadt kezembe, mikor filmbe akartam menekülni bánatomból, úgyhogy újranéztem. Immár harmadjára.

A hivatalos ajánló: Két külön világból, két külön kultúrából érkeztek. Ám minden különbözőségük ellenére közös bennük egy szenvedély - a tánc! A film rendkívül népszerű hip-hop és rhythm & blues zenéje hosszú hetek óta az amerikai lemezlisták élbolyában arat.
Sara, a középosztálybeli, kisvárosi lány arról álmodik, hogy a balettnek szenteli életét. Ám édesanyja halála után örökre el akarja felejteni ezt az álmot. Apjához költözik Chicagóba, szűkös körülmények közé, és megpróbál beilleszkedni a gimnáziumi - jobbára fekete - fiatalok közösségébe. A helyi táncklub legmenőbb arca, a vagány Derek egész más ütemre táncol - a hip-hop lüktető ritmusára. De így sem kell sok hozzá, hogy szemet vessen a szomorú szőke szépségre. Amikor kiderül, hogy mindketten imádják a táncot, arra is rájönnek, hogy egymáshoz szintén szoros szálak fűzik őket. Ám a két fiatalnak nem csak a köztük lévő különbségeken kell úrrá lenniük, hanem barátaik és családjuk ellenállásán is, ha azt akarják, hogy szerelmük maradandó legyen. (port.hu)

Legelőször azt szeretném leszögezni, már a címmel kapcsolatban, hogy, úgymond "törjön le a keze annak, aki ilyet le mert írni" - hogy gimis suliújság kiadómat idézzem. Ki volt az az okos, aki az eredeti címet (Save the Last Dance) így fordította le? Mert értem én, vicces akart lenni, de, szerintem, sok minden van ebben a filmben, de rap az aztán nincs. Legjobb tudásom szerint ugyanis a rap és a hip-hop az két nagyon különböző dolog.

A továbbiakban is kötözködni szeretnék: csak nekem fura, hogy a főszereplő Julia Stiles, aki egy hiper-szuper tehetséges balerinát alakít, nem igazán egy törékeny balerina alkat? Arról nem is beszélve, hogy a statiszták kb. háromszor olyan magasra emelik a lábukat, mint ő.

Na, most hogy a szokásos piszkálódást letudtam, elárulom: szeretem ezt a filmet. Azt nem tudom, miért tetszik, de tetszik. Talán az apró gesztusok miatt. Tetszik a lány apja a film végén, ahogy izgalmában a kalapjával babrál, tetszik az, ahogy a suliban befogadják az új lányt, tetszik az, ahogy a srácot először leseggfejezi, majd együtt táncolnak, majd megtanítja neki a "hip hop életérzést".
De legjobban, rám jellemző módon, na mi más is tetszene, mint a küzdés, az, hogy harcoljunk az álmainkért, az, hogy a kudarc, a mély fájdalom, a bukás után is fel lehet állni, és az, hogy álljunk ki egymás mellett. (Na jó, elismerem, kicsit túl drámaian fogalmaztam...)

Szóval, nekem tetszik ez a film. Még azon is túl teszem magam, hogy a balerinának kétszer olyan vastag a combja, mint nekem.
Bevallom, olyannyira tetszik, hogy máris "úton van" a második része... (amiről most tudtam meg, hogy létezik...)

5/5

A Múmia - A Sárkánycsászár sírja

Na, ha annyit elmondok, hogy a film teljes címét úgy kellett levadásznom a netről, mert eddig számomra csak mint "múmiás film" volt ismert - hát már minden sejthető az iránta táplált érzéseimről. Akkor mért is néztem meg? Hát a Kedves miatt. Ő mégiscsak fiú, úgyhogy el kell néznem neki, hogy ilyesmikre bukik.

Na, most hogy már leszögeztem, mennyire nem az én ízlésemnek való ez a Múmia, és most is csak "kényszerítettek" a megnézésére, talán írkálok is róla.

Szóval, kezdem ott, hogy ez ugye harmadik rész. Az első kettőre csak nagyon halványan emlékszem, valamikor régen láttam, talán tévében, valszeg csak fél szemmel nézve. Az mégis zavart, hogy nem ugyanaz a főszereplőnő (tudom, az "eredeti" terhes) és az is, hogy a gyerek sokat nőtt, a szülők meg alig öregedtek. Az viszont tetszett, hogy a helyszín most nem Egyiptom, hanem Kína. Egy dolog biztos: a kínaiak egyik fele az elmúlt időben Olimpiát szervezett, a másik fele meg ebben a filmben statisztált. ;)

Ez a kínai háttér meg miegymás jól eső frissítést hozott, de amúgy a film szerintem ugyanaz pepitában, mint eddig. Bárgyú vigyorú Brendan Fraser bárgyún vigyorogva múmiákat püföl és megmenti a világot. (Most őszintén: mi vonzó benne? Volt az a film, a George of the Jungle meg a Kőbunkó... hát nekem már örökre a majomképű idióta marad, aki abban ugrált... Ja, és a fiát játszó színész sem túl helyes szerintem.)

Szóval, ott a Brendan Fraser, ott a felesége, aki másként néz ki, mint megszoktuk, ott a fia, aki "koravén" és nem is helyes, ott a sógora, aki egy pipogya alak és fogalmam sincs, mért viszik mindig magukkal, ott a Tigris és Sárkányból az a nagyon helyes kínai nő, aki sajnos keveset szerepel, meg ott egy fiatalabb kínai csaj, a fiú kis barátnője. Hm, kihagytam valakit? Ja igen, egy világuralomra törő, feltámasztott múmiát, aki nyomja ám ezerrel a vizuális effekteket és rohadt nehéz ám legyőzni, de végül (legnagyobb meglepetésünkre) mégis sikerül.

A fent említetteken kívül: egy-két lájtos poén. Hozzáteszem, a JETIk megjelenése nekem hatalmas poén volt (mert tudjuk besenyőpistabácsikéktól, hogy a jeti az nincsenis :D), de kétlem, hogy a készítők is annak szánták. Plusz, úgy három-négyszer hangosan ki is mondtam a film közben: ez már gagyi.

Röviden ennyi. Nyilván, aki szereti az ilyen filmeket, annak remek nyáresti kikapcsolódás. Na jó, azért annak is, aki nincs oda érte, azért egyszer nézhető. 

Na mindegy, tudjuk jól, ízlések és pofonok... Ha mondjuk két éve valaki azt mondja nekem, hogy elmegyek megnézni egy ilyen filmet (értsd: pénzt adok érte), el sem hiszem neki. Na tessék, ezek szerint ennyire vak a szerelem. :$

2/5

Korlátok nélkül

Régi kedvencem ez a film, tegnap az Olimpia miatt néztem újra: emlékeztem ugyanis a film hangulatára (a részletekre kevésbé), és most, a közvetítéseket nézve, újra felidéződött bennem.

Nem ért csalódás. Még mindig nagyon tetszik, még most is csak javasolni tudom mindenkinek. Mert jó, aláírom: van benne kevéske amerikai szirup. (Mondjuk engem ebben a filmben még ez sem zavar. Félreértések elkerülése végett: nyáladzás nincsen!!!) És nyilván, ezer óriási sportegyéniség van, akinek filmet lehetne készíteni az életéről. Ez most Steve Prefontaine-éről szól, a német származású, amerikai közép- és hosszútávfutóról, aki egyetemistaként versenyt versenyre halmozva nyert, rekordokat döntött, nagy közönségkedvenccé vált, majd 24 évesen váratlanul meghalt.

Számomra a film egy huszonéves srácról szól, a küzdésről, a győzni akarásról, az önbizalomról, a fájdalom leküzdéséről, az elszántságról, arról, hogy kigondol, megálmodik valamit, és hisz benne, küzd érte, megtesz mindent, amit erejével bír, sőt, annál is többet.

5/5

Határok nélkül

Az amerikai Sarah Londonban él a gyáros férjével. Az asszony egy jótékonysági gálán vesz részt, amelyet megzavar Dr. Nick Callahan felbukkanása. A férfi szenvedélyes szónoklattal hívja fel az iparmágnások figyelmét a harmadik világ országaiban élő gyermekek borzasztó sorsára. Sarah-t magával ragadja a beszéd. Feladva korábbi életét Nick mellé áll, hogy segítse az egyik afrikai menekülttáborban végzett munkáját. A szörnyűségek láttán Sarah egyre nagyobb elszántsággal dolgozik, miközben mind erősebb vonzalom fűzi a férfihoz. (port.hu)

Épphogy a film végére értem, úgy éreztem, írni akarok róla... most meg azt sem tudom, hol kezdjem el.

Jó volt végre már valami ilyet nézni, komolyat és elgondolkozósat. Ugyanakkor, bár tudom, minden filmet csak kritizálok, ez is valahogy felemás érzéseket hagyott bennem. Vagy inkább: nem is tetszett. :(

De nem értem én ezt! Pár éve még biztos, hogy lelkesedtem volna, gimis koromban meg tuti kijelentem, hogy én is ilyet akarok csinálni, mint az Angelina Jolie. Vagy inkább mint a fickó, az orvos. Most meg annyira nem hatott rám a film, hogy az már meglepő.

Jó, az túlzás, hogy nem hatott. Az eleje még nagyon tetszett. Még Afrika is elég "jó" volt. Afrikába még mindig változatlanul elmennék (tudjuk jól, éhező, beteg gyerekek, Médecins Sans Frontieres, stb.), de ilyen két front közé, bombázós övezetbe szorulni, csak passzióból odamenni, ahol a seggembe lőnek... hát nem is tudom. Egyáltalán, mi a francért kellett otthagyni Etiópiát, aztán Kambodzsát, aztán elmenni Csecsenföldre? Etiópiában már mindenki jól lakott és meggyógyult, vagy mi van???

Oké, nem mondom, hogy nem hatott rám a film, mert tényleg felkavaró, elszomorító, tettre buzdító a sok szerencsétlen, menekült, éhező, beteg. És kifordul a számból a muffin, mikor arról beszélnek, hogy Afrikában 400 kalória jut egy embernek naponta. De ugyanakkor úgy vártam már, hogy segítsenek szegényeken, ne csak beszéljenek róla! És oké, jó pasi a főszereplő, de csak beszél és káromkodik és beszél és káromkodik és beszél és végül fegyverkereskedelembe bonyolódik aztán emiatt jól kinyírat egy csomó embert. Wáá, engem már a sok dumálásnál túlzottan idegesített az egész.

Meg ugye itt ez a nagy lángoló szerelmi szál. :/ Engem nem ragadott magával. Mert oké, igen, szenvedély, évek, távolság, meg ugye a sok éhezőn is segíteni kell... de milyen dolog otthagyni a pici gyerekedet és ellófrálni a világba? (Ez amúgy a véleményem IRL Angelina Jolie nagy "fogadjunk örökbe ezeregy afrikai árvát" kampányáról is. Mert értited, tök gáz már... össze-vissza utazik meg forgat, mennyi ideje jut már szerencsétlen gyerekre? Semennyi. Jó, oké, nem éhezik, de talán némi törődésre is szüksége lenne...)

És végül elmaradt a katarzisélmény. Persze lehet, hogy csak rossz passzban láttam a filmet. Azért vannak ám emlékezetes részek is. pl. mikor kiderül, hogy a nagy "jótékonysági" alapítvány vagy mi, tulajdonképpen lenyúlja az összes pénzt és egy fityinget sem ad az afrikai menekülttábornak. Vagy, a másik véglet: hogy hány ilyen igazi önkéntes lehet vajon, akik ott élnek a táborok lakóival együtt, hányan kockáztatják életüket másokért. Minden tiszteletem az övék.

Az utolsó gondolatom mégis az a filmről, hogy azon a pénzen, amit az elkészítésére szántak, inkább vehettek volna kaját és odaadhatták volna az afrikai éhezőknek. Mármint a kezükbe. Nem ám holmi alapítványnak... Mert összességében nem az elv, a szemlélet, az értékrend, az alapgondolat, a segíteni akarás az, ami ellen kifogásom van ebben a filmben, mert nem. Ezekkel én is maximálisan egyet értek. Én is segíteni akarok (de még kicsi vagyok, és csak kicsiben tudom megvalósítani). Sokkal inkább a mód, ez a sok kavarás... A megvalósítás módja és a lényeg elsikkadása nem tetszett és/vagy akasztott ki a filmben.

2/5 - jó téma, sok lehetőség, rossz megvalósítás

Bűbáj

Giselle-t, a szépséges hercegnőt a gonosz királynő száműzi a varázslatos, dalokkal teli rajzfilmvilágból. Ennek következményeként a lány a mai, modern Amerikában találja magát. Giselle először elborzad New Yorktól, melyben feje tetejére állnak a mesevilágban ismert tételek. Azután találkozik Roberttel, a válóperes ügyvéddel, aki kisegíti a bajból, és akibe lassan, de biztosan beleszeret. Igaz, hazájában már eljegyezte őt Edward herceg. A dolgok összekavarodnak, amikor megjelenik a herceg, ráadásul a gonosz királynő is New Yorkba érkezik, hogy a hercegnő életére törjön. (port.hu)

Elolvastam ezt a port.hu-s ajánlót és máris belém hasított ennek a múlt hétvégi nagy "filmélménynek", ennek a "bűbájos" cukiságnak az emléke... talán egy szike erejével. (Ugye érződik a gúny?)

A film nem az én ötletem volt, de engem is érdekelt, csupán egyetlen dolog miatt, ami (vagyis aki) nem más, mint dr. Derek Shepherd. ;) Hát igen, a Grace Klinika "doktor álompasi"-ja (becsületes nevén: Patrick Dempsey). De nem tudom, valahogy még benne is csalódtam. Meg az egész filmben, úgy, ahogy van. Mert Derek mit csinál? Hát csak "derekesen" néz, semmi több. A film meg... nem is tudom. Inkább volt idegesítő, mint szórakoztató.

Mert jó, aranyos rajzfilmföldön járunk, a királyfi és a hercegkisasszony egymásba szeretnek, fél nap után jönne az esküvő, de a gonosz mostoha elküldi a hercegkisasszonyt a valóságba. Ő meg jól eltéved, elcsatangol. a királyfi meg utánamegy, hogy megmentse. A mostoha meg egy gonosz, pufi fickót is utánaküld, három mérgezett almával, hogy eltegye láb alól. A hercegkisasszony közben összetalálkozik a rámenős, szívtelen válóperes ügyvéd Derekkel Roberttel, aki egyedül neveli kislányát, de úgy, hogy mesekönyv helyett is híres emberekről szólót vesz neki, mert szerinte a mese és a varázsvilág hülyeség.

Na és ugye most mindenki meglepődik, ha elárulom, hogy egy nap alatt a hülye, vinnyogós elvarázsolt hercegkisasszony miatt "kicserélődik" a pasi (de ennek ám nem látjuk nyomát, nincs átmenet, csak egyik jelenetről a másikra megtörténik és kész...), szépen egymásba szerelmesednek, a mesebeli herceg meg elmehet a fenébe. Pedig ő énekel is, meg minden. :D

Na jó, azért voltak benne jó poénok. ÉS: egy aranyos mókuska. (Egy Disney-filmben nagyon meglepő, mi?) De valahogy nem tudtam teljes szívemből derülni a mesebeli herceg felültetésén, illetve, ha még nem mondtam volna: Dereknek Robertnek is van ám menyasszonya... És szerintem, ami még hibádzott a filmben: a kislánynak alig volt szerepe, szinte alig láttuk.

Összefoglalva elmondhatom, hogy bár voltak kedves percek a filmben, engem többnyire mégis idegesített. A történet vége meg kitalálható, bár, hozzáteszem, én végig reméltem, hogy valami más lesz, mert így minden túl egyszerű lenne... Igaz, a mesékben általában egyszerű szokott lenni a megoldás.
Felmerül persze megint a kérdés, hogy nem lehet-e minden kötözködésemet annak betudni, hogy nem az én korosztályomnak készült a film? Hm... szerintem nem. A régi, jó, klasszikus Disney filmeket szerintem minden korosztály élvezné.
Van egy másik kérdés is, de az rám nézve kevéssé hízelgő: mi van, ha már én vagyok annyira megfertőzve a modern, törtető világ által, hogy kihalt belőlem minden tündi-bündiség és nem hiszek a varázslatban? :$

(Érdemes még több képért ide ellátogatni: klasszikus mesefilmek és a film jelenetei vannak párba állítva. Hozzáteszem, engem a film közben ezek a jelenetek (többnyire) kicsit sem emlékeztettek a mesékre...)

2/5

Egy cipőben

Most utánanéztem, és rájöttem, nem az én tévedésem volt, hogy vígjátéknak gondoltam a filmet. A neten is azt írják róla, pedig szerintem nagyon nem az. Szerintem egyszer sem nevettem olyan nagyon rajta. De (talán épp ezért) tetszett. Épp ilyen kicsit gondolkozós filmre volt szükségem.

Mert jó, oké, van két testvér, két lány, akik csak a cipőjük méretében hasonlítanak egymásra, egyébként olyanok, mint tűz és víz. Jól össze is vesznek, mikor a bulimaca ágyba bújik a nővére pasijával. Aztán még le is kövérdisznózza. Komolyan, idáig tiszta vígjáték, nem?

Aztán később kiderül, hogy nem csak a cipőjük méretében hasonlítanak. Igenis, közös a múltjuk, közös a gyerekkoruk, közös a családjuk, annak minden problémájával együtt.

Igazából szerintem semmi vígjátéki sincs benne. Sőt, annyira nem is nőcis, mert ugyan ott az a szekrény, tele cipőkkel, mégis, alig látunk belőle valamit. Ez itt nem szexésnyújorkos cuccparádé. Persze, lehet, hogy szívesen nézegettük volna és ezzel enyhíthették volna egy-egy jelenetben a feszültséget, de szerintem itt nem ez volt a cél. Meg, valahogy így is kicsit hosszúra nyújtott már a film, több, mint 2 órás. (Most komolyan, már ez alapján is, hogy hihette valaki, hogy ez vígjáték??)

Persze van benne szerelmi szál, de nem az viszi a filmet. Sőt, bár kedves és aranyos, és együtt örültem a főszereplőnővel, mégis, ez a szerelem is csak visszakanyarította a történet fonalát a családi gondokhoz.

A film hossza engem nem zavart, viszont egy dolog kissé idegesített: értem én, hogy Cameron Diaznak hitelesen kellett hozni ezt a buliból buliba, egyik pasi karjából a másikba eső macát (tingli tanga, ahogy az egyik néni mondja rá később), de könyörgöm, mért kellett ehhez az is, hogy az összes melle ki legyen pakolva állandóan? :/ Pl. még egy beszólás rá: "Bélyeget ragaszt a fenekére és azt nevezi fürdőruhának?" :)

De essen pár szó a komoly, fölnőtt, jogász nővéréről is: ő Toni Collette. Ismerős az arca, hiszen ő volt Muriel a Muriel esküvőjében, ő volt az anya A család kicsi kincsében. de most nézem a Neten, miben játszott még. Jé, láttam már az Egy fiúról c. filmben, a Hatodik érzékben és az Az órákban is. A Hatodik érzék nagyon meglepett. De, ami még furcsa ezen kívül: Este, Kislány, nagylány, Emma: ezek mind itt vannak mellettem (többek között), megnézésre várnak, és ő mindben szerepel.
Na, de visszatérve ehhez a nemvígjátékhoz: Toni Collette szerintem jót alakít benne. De furcsa nő ám, picit talán azt tudom elmondani rá, mint Meryl Streepre: nem szép, inkább érdekes. Na jó, helyenként szinte csúnya is. De például a szemüveg szerintem nagyon jól állt neki.

És, majdnem elfelejtettem: pár szó a mellékszereplőkről. Krónikus sorozatfüggőként elmondhatom, hogy örültem, mikor ismerős arcokat láttam meg: bár nem nagy szerepek, de szerepelt benne a Grace klinika "új" szívsebésze, Dr. Hahn (furcsa volt ezt a morcnak megszokott nőt szőke bongyor hajjal látni, fagyit eszegetve, ruhástól ágyban fekve, lelkizni a barátnőjével), és a Született feleségekből Susan exférje, aki hozta a sorozatból megszokott formáját.

Összességében, szerintem jó volt a film. Nem világmegrengető, de nem is egy gügye ebéd után punnyadós vígjáték. Kicsit elgondolkoztatós, de mégsincs semmi fellengzős, nyálas duma (Még kísért George Clooney szájából az a bizonyos "a szerelem jó!" monológ. Bloááááá).
Nekem ugyan nincs testvérem, de valamennyire mégis át tudtam érezni a filmet, hiszen elgondolkoztat családról, kapcsolatokról, életről.
Szóval örülök, hogy tegnap alvás helyett inkább ezt a filmet választottam.

4/5